pén. Júl 3rd, 2020

Deol

NEM HIVATALOS OLDAL!

Közgazdász a magasban

7 min read
Közgazdász a magasban

Eredményei alapján már negyedik olimpiájára készülhetne dr. Györffy Dóra, a Debreceni Sportcentrum Kht. magasugrónője, de a sors kiszámíthatatlansága miatt számára Peking csak a második ötkarikás helyszín lehet. A miértekről és a sportba vetett hitéről beszélgettünk a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának adjunktusával.

A napokban ünnepelte harmincadik születésnapját a sokszoros bajnok és csúcstartó atléta, akit ebből az alkalomból kedves, zenés meglepetéssel vártak a Sportcentrum munkatársai Orendi Mihály ügyvezető igazgatóval az élen. A DSC történetében eddig páratlan esemény után faggattuk a pekingi olimpiára utazó magyar csapat tagját.

– Második olimpiájára készül. Milyen érzésekkel várja az ötkarikás játékokat?

– Az eddigi élmények alapján sok minden eszembe juthat, menny és pokol egyaránt. Úgy kezdődött, hogy 1996-ban egy héttel lecsúsztam az atlantai részvételről. Ennyivel később ugrottam meg ugyanis a kiküldetési szintet, s bár abban az időben még jóval kétszáz fölött volt a magyar csapat utazó létszáma, engem nem vittek ki Amerikába, holott még csak az ugrásom után zárult le a nevezési határidő.

– Erre kétféle reakcióval lehet válaszolni: vagy egy életre elmegy az embernek a kedve a sporttól, vagy előtör belőle a „csakazértis” elszántság.

– Bennem az utóbbit váltotta ki, bár annyira nem viselt meg a dolog, hiszen fiatal voltam, és az ifjúsági világbajnokság ezüstérmével vigasztalódtam még abban az évben.

– Négy esztendő múltán szép emlékekkel térhetett vissza Sidneybe, a következő ötkarikás játékok helyszínére.

– Az az olimpia – kis túlzással – rémálomként maradt meg bennem. Nem azért, mert csak 17. lettem, hanem a csapaton belül uralkodó hangulat miatt. Sok olyan atléta is részt vehetett a játékokon, akit csak „városnézésre” vittek ki, így az eredménytelenség miatti elégedetlenség és a vezetők türelmetlensége napról napra nőtt. A játékok vége felé kerültem sorra, s mivel addig senki semmit nem ért el az atléták közül, rám is egyre nagyobb teher nehezedett. Hiába érkeztem úgy az olimpiára, hogy előtte fedett pályán 197 centimétert ugrottam és 195-öt a szabadban, a selejtezőben csak 189-ig jutottam. Utólag is úgy vélem, abban az eredménycentrikus légkörben nem lettem volna többre képes, mint ahogyan senki, mert egyetlen pontot sem szereztünk.

Két kevésbé szép emlékű olimpia után nyílhatottt volna javítási lehetőség Dóra előtt 2004-ben, Athénban, ahol már fedettpályás világbajnoki ötödikként (193 cm) és Eb-ezüstérmesként (195) valamint főiskolai világbajnokként (194) indulhatott volna. Túl ezen még magyar rekorderként is, ráadásul a 2001-ben megugrott kerek két méteres eredménye nemzetközi szinten is tekintélyt parancsolt.

– Sajnos a görög főváros sem maradhat emlékezetes számomra az olimpiáról, mert egy sérülés miatt oda el sem jutottam. Az év első versenyén elszakadt az Achilles-szem, pedig akkor csúcsformában voltam, 195-ig mindent elsőre ugrottam.

– „Ugrott” az az olimpiai is. Ennyi viszontagság után sem jutott eszébe, hogy nem érdemes gürcölni a kiküldetésért?

– Egyrészt utólag már nem bánom, hogy Athén kimaradt, hiszen a doppingügyek miatt nem lehetett jó ott magyar atlétának lenni, másrészt nekem fontos az olimpiai eszme. Hiszek abban, hogy a sport nem üzlet, hanem arról szól, hogy mit tudok magamból kihozni. A legnagyobb dolog, ha ez az olimpián sikerül.

– Akkor az Eb-ezüstöt, vagy főiskolai aranyat beváltaná egy olimpiai döntős helyezésért?

– Azt azért nem, mert a múlttal már nem kell foglalkozni, mindig a következő kihívásra kell koncentrálni.

– A doppingügyek azóta is kísértik a magyar sportolókat, legutóbb éppen az úszó Kovács Ágnes ügyében ragadott tollat.

– Az igazságérzetem lázadt fel, amikor megírtam a nyílt levelemet. Úgy éreztem, Ágival akarják kompenzálni Annus és Fazekas ügyét. Felháborított, hogy azok, akik éveken át elfordították a fejüket a szabálytalanságok láttán, egy – szerintem – ártatlan sportolón akartak példát statuálni. Nagyon fontos a doppingellenes küzdelem, de nem ártatlanul megvádolt sportolók életének tönkretételével.

– Nem hiszem, hogy ezzel jó pontokat szerzett a doppingellenőröknél.

– Bármilyen furcsán hangzik, jó irányú változásokat tapasztalok. Sokkal kedvesebbek tapintatosabbak azóta velem. Természetesen nem ezért emeltem fel a szavam, eredetileg nem is a nyilvánosságnak szántam a gondolataimat, csak látva a vita felszínességét, gondoltam, hogy megosztom másokkal. Örömmel tapasztaltam, hogy az azóta történt események mind engem igazoltak.

A sport és annak háttere is más megítélés alá esik egy racionálisan gondolkodó közgazdász fejével. Györffy Dóra hat esztendeje az amerikai Harvard Egyetemen szerzett diplomát, majd 2002 és 2006 között a Közép-erópai Egyetemen vett részt master képzésben, és szerzett PhD fokozatot. A Harvardon 2001-ben a legeredményesebb végzős sportolónak választották, itthon tavaly a Magyar Tudományos Akadémia Bólyai ösztöndíját kapta meg. Két éve a Debreceni Egyetem adjunktusa, szakmai publikációi rendszeresen megjelennek hazai és külföldi kiadványokban.

– Számomra fontos, hogy mindenben kihozzam magamból a legtöbbet. Ha nem tenném, úgy érezném, hogy kaptam valamihez tehetséget, de azt elpazarolom, márpedig ezt nem engedhetem meg magamnak. Mivel a munkám már nagyobb kihívást jelent, mint a sportolás, és jobban is élvezem, magam is kíváncsian várom, képes vagyok-e mindkettőben a jó teljesítményre.

– Egy esetleges olimpiai helyezés újra a sport felé billenthetné a mérleget.

– Sosem rendeltem alá minden a sportnak, főleg most nem, ugyanakkor több lehetőségem már nem lesz az olimpiai szereplésre. Azzal, hogy már biztos résztvevőnek számítok, nyugodtabban készülhetek Pekingre, bár tavaly nagy törést okozott a munkában Vona Attila halála. Évekig vártam, hogy vele készülhessek, mert szerintem a legjobb ugróedző volt Magyarországon, nagyon megviselt az elvesztése. A sors iróniája, hogy éppen akkor nagyon jó formában voltam, ami persze később visszaesett. A nehézségen gyerekkori edzőm fia, klubtársam, Skoumál Péter segített át. Néhány hónapja vele edzek, s kezdem visszanyerni a formám, amit a 191-es B-szint megugrása is bizonyít. Ennél azonban magasabbra tettem a lécet, legalább négy-öt centit szeretnék javítani rajta.

– Két fronton maximálisan helyt állni azért nem lesz könnyű.

– Most már a tudomány alá rendelek mindent, még a magasugrást is. Ez persze nem jelenti azt, hogy a sportolást elhanyagolnám. Úgy gondolom, ma már jó nekem, ha nincs akkora teher rajtam a sportban, mint korábban, mert nem kell görcsösen csak a felkészülésre koncentrálnom. Egy héten általában hat edzés szerepel a programomban összesen 12-15 órában, így sok minden belefér még az életembe.

– Gondolom versenyek is fűszerezik majd az olimpiai felkészülést, azokat is össze lehet egyeztetni oktatói és a tudományos tevékenységgel?

– Természetesen több szabadtéri grand priex-en elindulok, de ezek jobbára a nyárra esnek, amikor már vizsgaidőszak, illetve szünidő lesz.

– Milyen eredménnyel lenne elégedett Pekingben, ahol remélhetőleg – s ez az ugróknál szó szerint is fontos – végre kijön a lépés.

– Amennyiben a 12-es döntőbe bejutok már jó, de, ha a nyolcba kerülnék, az maga a csúcs lenne, ehhez 195 körül kell ugranom. Titkon persze abban reménykedem, hogy újra két méter közelébe kerülök, s legalább ennyire szeretném, hogy új edzőmnek, Péternek sikerüljön a tízpróbában elérnie a 8000 pontot, mert akkor Zsivoczky Attilával és velem ő is utazhatna Pekingbe.

További írásaink

Copyright © All rights reserved. | Newsphere by AF themes.