Kultúra Politika Sport Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
ÉLETMÓD
Nyugdíjemelések
Az emberi emlékezet igen szelektív és nem is pontos. Tudjuk, hogy a nyugdíjak növekszenek, ráadásul meghatározott képletek szerint, amelyeket az aktuális kormányok csak úgy tudnak befolyásolni, hogy növelik a bért és csökkentik az inflációt.
 

 
   
ÉLETMÓD
Turkáló-körkép
 
Egyeseknek felcsillan a szemük, mások undorral gondolnak mások levetett gönceire. A turizásnak mindenesetre van egy feelingje, amit nem érthet meg, aki még nem próbálta ki. A debreceni kínálatot szemlélve betértünk néhány használtruha-üzletbe. 

 
   
ÉLETMÓD
Múljon már a tél!
 
Előbújt a medve a zenekar furgonjából. Fekete birkaszőr volt a hátára terítve, arcán valami fura, szőrös maszk. Közénk állt és nézte-nézte a körben álló gyerekeket, akik a Zsuzsi vonattal érkeztek ide, Hármashegyaljára ezen a hűvös szombati napon. 

 
   
ÉLETMÓD
Káprázatos kalandtúra
 
Hadihajón aludni, felmászni egy tűzhányóra, indiánokkal vacsorázni, megcsodálni Robinson Crusoe szigetét, parolázni trónörökössel és elnökkel. Mindez csak töredéke annak a sok fantasztikus élménynek, amelynek részese lehetett egy debreceni leány.
 

 
DEOL > Életmód
  Csak ellenőrzött gombát!
 
Pásti Csaba | 2007. október 16., 11:24
 
Minden gomba ehető, persze csak egyszer – szól a mondás. A gombagyűjtés persze nem tréfadolog. Már idén is több súlyos mérgezés történt hazánkban, pedig a szezon még alig kezdődött el. A felelőtlenség és az elbizakodottság gyakran tragédiához vezet, pedig a szakértővel elvégeztetett gombavizsgálat ingyenes, és mindössze néhány percet kell rááldozni.
 
– Pedig olyan szép! – mondja az a hölgy, aki az imént hozta be vizsgálatra a Pac közelében szedett gombáit. Miután Vértesi János gombaellenőr megállapította, hogy a dekoratív, de nem ehető bársonyos pereszkével van dolga, a hétvégi gyűjtemény az erre rendszeresített kukában landolt. Ezután hangozott a fenti, csalódott felkiáltás. Pedig ha a gombák esztétikai megjelenésétől függne az ehetőségük, akkor a legfinomabb pörköltet a rajzfilmekben is rendszeresen megjelenő piros kalapú, fehér pöttyös légyölő galócákat főznék.
 
Csupán néhány perccel múlt reggel 6 óra. Már hűvösek a reggelek, de a gombavizsgáló asztala előtt az ideiglenes piacon máris többen állnak. Egyelőre nem is tartom fel, csak figyelem, mi minden kerül elé. Szép számmal jönnek az őzlábgombák. – Viszonylag könnyen felismerhető faj, de a most szedettek hamar romlanak, ezért Vértesi János azt tanácsolja, hogy a bevizsgált gombákat minél hamarabb készítsék el. A következő hozott „anyag” azonban még a sokat látott ellenőrt is meglepi. – Gyilkos galóca! – Méghozzá egy egész szatyorral! Ezzel a mennyiséggel egy fél falut meg lehetne ölni… – mondja, miközben azonnal az egész szállítmányt elkobozza. A kissé zavartan álldogáló úr által hozott többi gombát már nem is vizsgálja, hiszen szabály, hogy ahol gyilkos galóca volt, ott az egész szállítmányt meg kell semmisíteni. Ennek az okát is megtudom. – A gyilkos galóca spórája is mérgező, és könnyen rákerülhet a többi gombára is – magyarázza.
 
Tölgyesi Tamás a Nagyerdőn gombászott. Úgy tűnik, rendelkezik már némi jártassággal, hiszen a behozott gombái mind ehetőek. Ennek ellenére mindig igénybe veszi a szolgáltatást, mert mint mondja, csak így nyugodt teljesen. Földi Józsefnek ugyanez az elve, bár ő is gyakorlott gombász. – Gyűrűs tuskógomba! Ehető, de csak a kalapja, és azt is legalább húsz-huszonöt percig főzni kell! – köti a lelkére az gombaellenőr. – Ezt most a lányaim gyűjtötték, akik a hétvégén Cserépfalun kirándultak – tudom meg Földi Józseftől, aki rögtön utána meglep egy kijelentésével: „Én kérem még a gyilkos galócát is leszedem!” – hangsúlyozza. Mielőtt sötét gondolataim támadnának e kijelentés kapcsán, gyorsan folytatja is: „De csak azért, hogy a többi gombásznak megmutassam: ezt nem szabad leszedni!” Sajátos hozzáállás, bár talán helyesebb a terepen felismert mérgező vagy nem ehető gombákat a helyükön hagyni.
 
Akik eddig érkeztek, azok mind saját részre gyűjtöttek. Akik eladási célra hozzák a gombát, azok a bevizsgált mennyiségről egy igazolást is kapnak Vértesi Jánostól, hiszen az árusítás csak így szabályos.
 
Tóthné Fehér Éva gyönyörű, káposztafej nagyságú sziki csiperkéket hozott. – Honnan is? – kérdezem. – Pocsaj környékéről. A Hortobágy védett területein ugyanis már nem szabad szedni – mondja. Éva egyébként nemcsak szedi, hanem termeszti is a gombákat és rendszeresen árul a piacon is. Sok mindent tapasztalt már, de egy valamit nem tud megérteni.
 
– Hiába van szinte minden évben halálos áldozat, sokan képesek bevizsgálás nélkül, pályaudvarokon vagy akár az utcán is megvenni a gombákat – panaszolja.
 
Pedig érdemes körültekintőnek lenni, hiszen a gombaszezon csak most indult be igazán. Az elmúlt hetekben megszaporodtak a gombák a változékony, hol napos, hol csapadékos időjárásnak köszönhetően. Jönnek is a gyűjtők folyamatosan. A gombaellenőr pedig megállás nélkül végzi a munkáját. – Szürke tölcsérgomba! Ehető, de érdemes leforrázni a fogyasztás előtt. – Fenyőtinóru. Ez is jó, de a kalap bőrét húzza le, úgy készítse el – hangzanak el a jó tanácsok, ráadásul, akárcsak a vizsgálat, teljesen ingyen. – Vannak, akik nem tudják, hogy ezért a szolgáltatásért nem kell fizetni, és esetleg épp ezért nem jönnek el – tudom meg Vértesi Jánostól. Azt mindenestre meg kell állapítanom, hogy a gombaellenőrök munkája igencsak távol áll a politikai szóvivőkétől. Itt nem működik az „ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom” fordulat. A gombaellenőrnek döntenie kell, mégpedig azonnal és mindig helyesen. Ez az igazi felelősség.

 
Sem állatok, sem növények. A gombák ugyanis az élővilág külön csoportját képviselik. Rendkívül érdekes élőlények, pótolhatatlan szerepük van a természetben, lehetnek lebontó szervezetek, de egyes fafajokkal fontos kölcsönhatásban is állhatnak. A legtöbben mégis két csoportra: ehető és mérges gombákra választják szét őket. Fontos azonban tudni, hogy a gyűjtött és a vizsgálat során ehetőnek minősített gombákkal is körültekintően kell bánnunk, hogy fogyasztásra alkalmasak legyenek. A Magyar Mikológiai Társaság tájékoztatójában található felhasználási szabályokat érdemes betartani: A szakszerűen, kosárban gyűjtött és már ellenőrzött gombákat otthon mielőbb meg kell tisztítani, és lehetőség szerint mielőbb fel is kell használni. Nem szabad a gombát napokig tárolni, hiszen a megromlott gomba könnyen ételmérgezést okozhat. Elkészítéskor a gombákat célszerű apró darabokra vágni, a hibás vagy rovarok által megrágott részeket eldobni. Az így előkészített gombát lehetőség szerint mielőbb főzzük vagy süssük meg, illetve különböző módon tartósítsuk. A gombákat lehetőleg daraboljuk apróra és fogyasztáskor rágjuk meg alaposan az ételt. Kerüljük a túl nagy mennyiségű gomba fogyasztását is! Kisgyermekeknek és érzékeny gyomrú embereknek ne adjunk gombás ételt! A gyapjas tintagomba is csak körültekintéssel ehető. Alkoholt soha nem szabad utána fogyasztani, mert különben mérgezést okoz.
 

 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.010110139846802 másodpercig tartott.