Kultúra Politika Sport Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
ÉLETMÓD
Nyugdíjemelések
Az emberi emlékezet igen szelektív és nem is pontos. Tudjuk, hogy a nyugdíjak növekszenek, ráadásul meghatározott képletek szerint, amelyeket az aktuális kormányok csak úgy tudnak befolyásolni, hogy növelik a bért és csökkentik az inflációt.
 

 
   
ÉLETMÓD
Turkáló-körkép
 
Egyeseknek felcsillan a szemük, mások undorral gondolnak mások levetett gönceire. A turizásnak mindenesetre van egy feelingje, amit nem érthet meg, aki még nem próbálta ki. A debreceni kínálatot szemlélve betértünk néhány használtruha-üzletbe. 

 
   
ÉLETMÓD
Múljon már a tél!
 
Előbújt a medve a zenekar furgonjából. Fekete birkaszőr volt a hátára terítve, arcán valami fura, szőrös maszk. Közénk állt és nézte-nézte a körben álló gyerekeket, akik a Zsuzsi vonattal érkeztek ide, Hármashegyaljára ezen a hűvös szombati napon. 

 
   
ÉLETMÓD
Káprázatos kalandtúra
 
Hadihajón aludni, felmászni egy tűzhányóra, indiánokkal vacsorázni, megcsodálni Robinson Crusoe szigetét, parolázni trónörökössel és elnökkel. Mindez csak töredéke annak a sok fantasztikus élménynek, amelynek részese lehetett egy debreceni leány.
 

 
DEOL > Életmód
  Asztalmustra
 
DEOL | 2008. január 14., 09:41
 
Akár 35 ezer forintba is kerülhet egy nagyméretű asztal havi bérleti díja az új Csapó utcai piacon. A normál méretű asztalokért 16 ezer forintot kell fizetni egy hónapra. A kereskedők –akik ma vehették először szemügyre az új piacot - többnyire sokallják az összeget és kicsinylik az asztalokat.
 
Csaknem 200 kereskedő gyűlt össze hétfőn reggel a Csapó utcai piaccsarnokban. Az önkormányzat és a közterület felügyelet azokat hívta meg, akik a régi piacon, vagy az ideiglenes piacon bérleti szerződéssel rendelkeztek. A kereskedők arra panaszkodtak, hogy mindössze egyetlen jelenléti ívet adtak körbe, emiatt nagy a kavarodás, és nem mindenki találja a nevét a lapokon. De volt, aki máris kifogásolta az asztalok méretét. Majd Leposa István, a közterület felügyelet irodavezetője, valamint Pajna Zoltán alpolgármester szólt a jelenlévőkhöz. Itt a hangosítás hiánya miatt emeltek szót a megjelent árusok.
 
- Ma azért gyűltünk össze, hogy a kivitelező segítségével megmutassuk önöknek az új piacot, megismerjék azt a helyet, ahol a jövőben árusítani fognak. Mind a földszinti, mind az emeleti asztalokat megnézhetik, és ki-ki eldöntheti, hol szeretne árusítani. A következő napokban minden érintettel egyeztetünk, és reményeink szerint másfél héten belül indulhat a szerződések megkötése – jelentette be Leposa István.
Az új csarnokban összesen 325 asztal lesz. Ebből 200 úgynevezett belső asztal, amelynek havi bérleti díja 16 ezer forint lesz. A 90 szélső asztal darabjáért 20 ezer, a 29 hűtőpultért 26 ezer, a 6 nagyméretű asztal darabjáért pedig 35 ezer forint havi bérleti díjat kell fizetni.
 
- Az asztalok elosztásánál az önkormányzat az igazságosságra törekszik, ezért licitálást tartunk, így aki ragaszkodik egy bizonyos helyhez, az fizessen többet érte. Az árverésen azok vehetnek majd részt, akiknek a régi piacon 2005. december 31-ig, vagy az ideiglenes piacon 2007. december 31-ig volt szerződése. Azokra az asztalokra, amelyekre nem lesz licitálás, sorsolással jelöljük ki a bérlőket. Az árverésre a kéthavi bérleti díjért lehet nevezni, az összeget természetesen beszámítjuk a bérleti díjba. A licitálást követően mindenkivel egy éves szerződést kötünk, amely nem lehet felmondani. Ennek lejártával a kereskedőnek előbérleti joga lesz arra az asztalra, de másik helyre is mehet, ha azzal nem volt megelégedve – ismertette Pajna Zoltán.
 
A kereskedők közül többen elmondták: magasnak tartják a bérleti díjakat. Példaként említették, hogy a szélső asztalokra 20 ezer forint lenne a havi díj, míg a korábbi piacon 8500 forint volt ugyanaz az összeg.
- A licitálás miatt magasabb árat, valamint a rezsit is bekalkulálva nem biztos, hogy mindenkinek megéri kereskedni, hiszen négyzetméterárra átszámolva az itteni bérleti díjak vetekszenek egy üzlethelyiségével. Miközben a díj magasabb, az asztalok kisebbek lettek, így a ládák is alig férnek majd el – mondta egy névtelenül nyilatkozó kereskedő.
A közterület felügyelet vezetője azt ígérte: közösen keresnek megoldást a felvetődött kérdésekre. Az árverést várhatóan a jövő hét végén tartják – hangzott el a bejáráson. A piaccsarnok pedig február elején nyitja meg kapuit a vásárlók előtt.


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.083303928375244 másodpercig tartott.