Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene > Jazz
  Jazzkutatás újszerű megközelítésben
 
bigtom | 2008. február 12., 10:28
 
A Debreceni Jazzbarátok Körének meghívására Simon Géza Gábor, a műfaj nagy tudora látogat február 13-án este nyolc órakor a Galéria Caféba, hogy bemutassa tavaly megjelent K.u.K. Ragtime – Az Osztrák-Magyar Monarchia ragtime korszaka című impozáns könyvét.
 
– Tizenhét évesen, 1964-ben vásároltad első lemezed, mely mai, hatalmas gyűjteményed legelső darabjának tekinthető. Vajon miért a jazz kezdett érdekelni akkor, amikor a fiatalok többsége a beat lázában égett?
 
Hogy megvilágítsam neked a történetet: olyan együttesek, mint a pl. a Rolling Stones vagy a Johnny and the Hurricans rengeteg jazz vagy blues számot játszottak. A kettő nem vált el egymástól. Gyakorlatilag a beatkorszak kivirágzásáig szinte egy volt a kettő. Mindkettőt együtt hallgattam. Úgy voltak fölvéve az első magnómon a hangfelvételek, hogy volt egy Chris Barber Dixieland Zenekar, egy Gerry Mulligan Jazz-kvartett, aztán egy Beatles, egy Spotnicks, egy Shadows, ahogy a rádióból éppen összeszedtem. Hogy a jazz felé miért mentem el, az egy borzasztóan hosszú történet. Úgy kezdődött, hogy gimnázium negyedik osztályában voltak olyan osztályfőnöki órák, amikor meghatározott témákról beszéltek a gyerekek. Hármunknak volt akkoriban magnetofonja az osztályban. Az óra témája az volt, hogy mutassuk be az úgynevezett könnyűzenei stílusokat. Az egyik gyerek hozott Beatlest, meg Rolling Stonest, mint kortárs popzenét, én, aki apám gyűjteményén nőttem föl vittem be magyar nótát és operettet, egy kis osztálytársnőnk pedig Dave Brubeck-et és Dizzie Gillespie-t. Gillespie-tól valami eszméletlen zenét hozott – gondolom, ehhez hozzájárulhatott az akkori magnóminőség is –, amelyben borzasztó magas hangokat fújt. Akkor azt mondtam, ha ez a jazz-muzsika, akkor én nem fogok ilyet hallgatni. Aztán elkezdtem hallgatni a rádióban Pernye András jazz tárgyú műsorait. Furcsa módon abban az évben az idegennyelvű könyvesbolt, ami egy külön hatalom volt annak idején az országban, behozott egy jazz lexikont, amit én megvásároltam. Abból elkezdtem fordítgatni a szövegeket, ősztől elkezdtem egy faliújság-sorozatot írni a jazzről, már annyira tudornak éreztem magam. Jártam Pernye előadásaira is, az a bizonyos osztálytársnőm pedig elvitt a Dália jazz klubba.
 
Hatalmas gyűjteménnyel rendelkezel. Hogyan tudsz eligazodni a rengeteg kazetta, bakelitlemez, CD, kotta, könyv és film között?
 
Hanghordozó fajtánként szét vannak válogatva az anyagok. Témánként is szét vannak rakva. Alapjában véve én magyar- és európai jazztörténettel foglalkozom, tehát a magyar jazztörténet értelemszerűen külön van választva akkor is, ha csak egy magyar szerepel egy adott felvételen. Ugyanez megvan a csehekkel, a norvégokkal, a dánokkal és a grúzokkal. A lehető legkevesebb ma már az amerikai jazz. Teljesen nyilvánvaló – nekem legalábbis –, hogy az utolsó húsz-huszonöt évben az amerikai jazz finoman fogalmazva a béka feneke alatt van. Az európai mellett nem rúgnak labdába, kifutották magukat.
 
– Tudvalevő, hogy jó néhány európai jazzmuzsikus hatott a tengerentúliakra termékenyítően.
 
– Az amerikai jazznek körülbelül annyi köze van Amerikához, mint Makónak Jeruzsálemhez. Magyarországon elég nehéz ezt elmagyarázni, bár az utóbbi húsz évben talán már könnyebb a helyzet. Az amerikai jazzben a zenék többsége mind-mind európai népzenéből kiinduló valami, amit egy kicsit megtermékenyített az afrikai kontinens – bár az már némileg más világ –, s Amerikában létrejött egyfajta sajátos stílus, amit PR-ral nagyon jól eladtak. Ugyanakkor – és ez borzasztóan fontos – ezzel párhuzamosan a világ minden részén kialakul az egyedi etno-jazz. A Szovjetunióban már a húszas években játszottak ilyet. Bizonyos magyar bandák is játszottak már etno-jazzt a tízes években. Azt mondják, a latin-amerikai jazz a negyvenes-ötvenes évektől létezik. Nekem vannak francia gyarmati néger felvételeim a húszas évekből. Latin-amerikai jazz is van abból az időszakból. A probléma az, hogy a szakkönyvek egymástól veszik a többé-kevésbé használható, ellenőrzött vagy nem ellenőrzött adatokat. Amit egyszer belevéstek a nagykönyvbe, attól borzasztóan nehéz eltérni. Ma már sorra jelennek meg a könyvek a világban Amerikától Japánig, Nagy-Britanniától a Faröer-szigetekig, amelyek kezdik helyretenni a dolgot, hogy hoppá, ez azért messze nem amerikai műfaj, itt nem erről van szó. Ez egyszerűen egy amerikai hegemón törekvés.
 
Az a könyv, amelyet bemutatsz Debrecenben, a ragtime műfajával, annak is konkrétan az Osztrák-Magyar Monarchia zenei életére vonatkozó hatásaival foglalkozik.
 
Ha leszámoljuk az afrikai eredetű folklór-ragtime-ot, a ragtime kilencvenkilenc százaléka európai műfaj, ami ráadásul nagyrészt Liszt zenéjéből nőtt ki. Ezzel nagyon komolyan foglalkozom kilencszázhetven óta, úgyhogy van néhány évem a dologban. Csak az Osztrák-Magyar Monarchiában több ragtime felvétel készült, mint Amerikában. A németek szállították a ragtime felvételeket az amerikai piacra, meg az angolok időnként, ha győzték kapacitással. A világ vezető lemezhatalma a Német Birodalom volt a kilencszázhúsz előtti időkben. Amerika labdába sem rúgott a lemezgyártásban.
 
A K.u.K. Ragtime egy általad szervezett, szerkesztett kiállítás alapján készült, mely Dzsessz te még az én utcámba címmel futott.
 
Így van. Egy alkalmi kiállításnak indult a Petőfi Irodalmi Múzeumban, aztán tizenhat hónapig futott, öt alkalommal hosszabbították meg. Állítólag nem volt még ilyen sikeres kiállítás a múzeum történetében. Háromszor-négyszer-ötször visszajöttek a látogatók és nem csak Budapestről, hanem Berlinből, Bécsből is. Ezért jött most ki a könyv magyarul, németül és angolul, ami, azt hiszem, a magyar zenetörténetben szenzáció. Magyar szerzőnek zenetörténeti könyve három nyelven, fél év alatt még nem jelent meg.
 
– A könyv tartalmaz egy CD-mellékletet is. Ezen a legkorábbi szerzemény 1903-as, a legkésőbbi 1921-es. Hogyan lehet rábukkanni ilyen kincsekre?
 
Gyűjtögetni kell, az ember fölmegy a poros padlásra, aztán vagy talál valamit vagy nem. Ilyen kincsekhez az kell, hogy az ember óriási mennyiségű lemezt vásároljon fel, százas és ezres nagyságrendű kollekciókra gondolj, amelyekről ránézésre kutya sem gondolná, hogy mondjuk épp Osztrák-Magyar Monarchiabeli ragtime lemezeket is rejtenek. Kották kerülnek elő, mindig tudunk egymásnak újat mutatni. Debrecenből Grégász Miklóstól kaptam néhány fotókópiát interneten, s úgy tűnik, hogy nagyon izgalmas kottáik vannak. Meg kell mondanom, igen nagy lökést adott debreceni utamhoz az, hogy most lesz módomban kicsit belekotorni a kottagyűjteményükbe. Nyilvánvaló, hogy egy csomó újdonságot fogok látni.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó link:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.0087649822235107 másodpercig tartott.