Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  Jó ska-zene
 
Héty Péter | 2008. március 06., 15:15
 
A Pannonia Allstars Ska Orchestra-t tehetséges fiatal muzsikusok alakították az ország különböző részéből, akik ska és ska-punk zenekarok tagjaiként edződtek korábban. A tulajdonképpen több évtizedes múltra visszatekintő ska műfaj hazánkban még fiatalnak számít, de napjainkra több tehetséges csapatot is a felszínre hozott, melyek közül a PASO sikerei már a tengerentúlra is átterjedtek.
 
A ska-zene a jamaikai reggae egy rock and rollosabb változata, mely a 60-as évekre alakult ki a szigetországban, az Amerikából érkezett friss zenei hatásra. Fénykorát azonban nem ekkor élte igazán, hanem a 70-80-as évek fordulóján, Angliában. A bevándorlók hozták magukkal és az akkorra Bob Marley által világszerte népszerűvé tett reggae megjelenése után, az újhullám hátán tettek népszerűségre szert olyan csapatok mint a Madness, a Bad Manners, a UB40, a The Specials, a The Selecters, a The Beat és mások. Ezek legnépszerűbbje a Madness, már nem is vegyes összetételű volt, hanem csak fehérbőrű muzsikusokból állt, akik átvették és egyéni humorukkal színesítették a jamaikaiak hangulatos, tempós muzsikáját.
 
Hazánkban azonban igen hosszú ideje még a reggae-nek is csak a Ladánybene 27 volt az egyetlen követője. Nagyobb zenekarok egy-két korai felvételein ugyan felbukkant néhány szám erejéig a reggae ritmusa (pl. LGT, Katona Klári, Kft, HBB), s az angliai ska sikereknek is volt néhány ma már feledésbe merült, rövid életű halovány követője (pl. a Galla Miklós féle GM49, Tejbezri, Satöbbi) a nyolcvanas évek elején, de más semmi. Mostanában azonban lelkes művelőkre talált a műfaj.
 
Az ország több különböző vidékén működő ska-punk zenekarok tagjai 2003-ban alakították meg a Pannonia Allstars Ska Orchestra-t (PASO). A ska-punk irányából a reggae-ska felé vették az irányt, de hallatszik muzsikájukon az ezekből a gyökerekből kialakult újabb irányzatok, a baggariddim, a dub, vagy épp Manu Chao hatása is. Töretlenül haladnak a siker felé, számos alvállalkozásuk is működik, bár hazai kiadójuk továbbra sincs: második albumuk is az amerikai Megalith Records gondozásában jelent meg, The Return of the Pannonians címmel.
 
A címmel és az indítással is az emlegetett angliai elődökre utalnak. Az indító Joseph rögtön a korai jamaikai hangzást idézve adja meg az alaphangulatot. Autentikus tájszólással ékesített angol nyelvű dalaik alighanem az őshazában is megállják helyüket, viszont magyar anyanyelvünket csak elvétve használják. A Wicked Away karibi beütésekkel színesített, míg a System Connection a nemrég nagy sikereket elért német Seeed nevű formáció reggae-dub hangzásához áll közelebb. Izgalmas vállalkozás a Summertime című jazz sztenderd PASO- átirata, Harcsa Veronika énekével és Kiss Erzsi hangulatos halandzsájával. A Cool It mókás ötletessége mellett ismét a legkorábbi klasszikusokat idézi az őshazából. A ska, reggae és rocksteady elemekhez egyedi magyaros ízeket is kevernek, legfőbbképpen hegedűvel (pl. Sahara, A Tenkes Kapitánya, Dr. Dermot’s Choice), de ez még kevésbé meghatározó, viszont az autentikus hangzást immár profin hozzák. Hírek szerint a következő album már teljes egészében népzenénk felé fordul, bár ezt visszafelé a Folkfree már műveli.
 
A vidám, temperamentumos muzsikában a reggae és a rasztafari életfelfogásának megfelelően a béke és a szeretet vibrál, bibliai utalásokkal, s nem kevés humorral, ami inkább a ska jellemzője. A Joseph mellett szerepelnek az anyagban olyan korábbi kislemez sikereik is, mint a Babylon Focus, vagy a Moses and the Red Sea. Bár a zenekar neve mindössze a ska műfaját jelöli meg, muzsikájukban mégis szinte minden olyan elem fellelhető, ami a jamaikai eredetű műfajokból ismert, s ezeket még az említett más irányzatokból (jazz, folk) hozott anyagokkal is bátran fűszerezik. Ettől is igen hatásosak és hitelesek felvételeik, melyek azért minden bizonnyal élő fellépéseiken a leghangulatosabbak, s koncerteken forrották ki magukat a felvételekhez is. A ráadás számok a PASO leányvállalataiban kivirágzott dub stílusában fogant darabokat tartalmaznak.
 
(Pannonia Allstars Ska Orchestra: The Return Of The Pannonians, Megalith Records / Deep Distribution, 2007)
(A dalok listája: 1. The Return (Intro), 2. Joseph, 3. Wicked away, 4. Sahara [feat. Barna György], 5. System Connection, 6. Summertime [feat. Harcsa Veronika & Kiss Erzsi] 7. Cool it, 8. Dem haffi run, 9. Break of Dawn, 10. A Tenkes Kapitanya [feat. Barna György] 11. Babylon Focus, 12. Dr. Dermot’s Choice [feat. Barna György], 13. Mo’ Fyah, 14. Moses and the Red Sea, 15. Takeover! (Outro), 16. Cool Dub [Victor Rice dub mix], 17. Dub System [Victor Rice dub mix], 18. Greed [G Brown Gergely mix])
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.10
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.018879890441895 másodpercig tartott.