Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  Kelet és Nyugat találkozik
 
Héty Péter | 2008. március 14., 14:02
 
A Makám együttes munkássága gyakorlatilag egybeforrt Krulik Zoltánéval, mint most az Orient - Occident album esetén is. De a rendkívül tehetséges szerző a nyolcvanas években más zenekarokkal is dolgozott együtt. Az Orient – Occident cím találóan jellemzi a keleti és nyugati kultúrák találkozását a Kárpát-medencében.
 
Az eddig kiadatlan felvételek gyűjteménye egységesen hangzik annak ellenére is, hogy igen sok közreműködővel rögzítették a korongot. Ez is mutatja Krulik Zoltán következetességét, muzsikájának időtlenségét. Szerzeményei egyszer autentikus, ősi népzenének tűnnek, máskor kortárs, vagy dzsesszes muzsikának. A magyar folk ősi elemei egybecsengnek a keleti és balkáni ízekkel, belülről fakadó, régieket életre keltő, vagy éppen mai ritmusokkal, dallamokkal. Talán ezért is nehéz besorolni bármily zenei kategóriába.
 
A negyed évszázados gyűjtemény instrumentális felvételei okán egyfajta visszatérést jelent a Makám korábbi korszakához. A mostanában szövegíróként is jeleskedő Krulik most ismét zeneszerzőként kerül a középpontba. Ha valaki csak az utóbbi, dalszöveges időszakát ismeri Kruliknak, talán nehezebben fogadja be a korábbi hangszeres felvételeket, melyek hosszasan építkeznek, meditatívabbak, de mégis ismerős lesz neki ez a muzsika, hiszen mai kompozícióikat is zömmel az itt hallható zenei alapokból építik fel.
 
Bár a borító belsejében meg vannak nevezve s egy-egy fotóval szerepelnek azok a korábbi zenekarok (Makám és Kolinda, CSÖ, Makám), amelyek tolmácsolják a felvételeket, az egyes zenedarabokhoz nehéz őket hozzárendelni. Mindössze a zenészek névsora mellett szerepel, hogy ki melyik darabban muzsikál. Ez konkrét támpontot azért nem ad, mert több muzsikus olykor vissza-visszatér a különböző formációkban. Az egykor volt Creative Stúdió Öt (C.S.Ö) egyébként alighanem ennek a lemeznek az összeállítása révén kelt újra életre az elmúlt évben. Változó összetételű Krulik-projekteknek is nevezhetjük ezeket a formációkat. A zenészek "jönnek-mennek", mint ahogy betérnek melegedni egy jó baráthoz, vagy rokonhoz. Olyan nevekkel találkozhatunk itt, mint Grencsó István, Szalay Péter vagy Szőke Szabolcs.
 
Krulik Zoltán a mozgatója ezeknek a munkáknak, ám sohasem tolakszik előre, mindig hagyja kibontakozni azokat a kiváló zenei egyéniségeket, akikkel együtt muzsikál a hazai dzsessz-, klasszikus-, nép- és világzenék világából. Minden kompozíció egyfajta csendes, kellemes kamarazenélés, közös improvizáció vagy éppen meditáció egy adott témára. Ettől is szép és harmonikus minden produkciójuk, így ez az összeállítás is.
 
Zenei minimalizmus és matematikai pontossággal szerkesztett alapelemek, aszimmetrikus, önfeledt ritmusok, meditatív élmények - mindez lélekemelően, szívhez szólóan, letisztultan hat, hiszen minden Krulik-projekt ugyanarra a benső spirituális eredőre vezethető vissza. S talán a társakkal való együttműködésnek is ez az alapja. A közel egyórás anyagot hat különböző alkalommal vették fel, rövid, többnyire két-három perces kompozícióit hallva mégis úgy tűnik, mintha egyetlen nagy zenei meditáció részesei lennénk. Több mint egy tucat lemez után érdekes színfolt ez az anyag a modern tradicionalizmus egyik hazai mesterétől.
 
(Makám: Orient – Occident, Z Paraván, 2007)
(A dalok listája: 1. Szélcsend, 2. Esőben, 3. Dal szöveg nélkül, 4. Kétsoros, 5. Úton, 6. Szélcsend után, 7. Hajnali járat, 8. Előjáték, 9. Tizenhárom, 10. Sirass, 11. Inkább holnap egyben, 12. Régi tükör, 13. Hora Tet, 14. Lidérc, 15. Siratófal, 16. Tengermély, 17. Hálót fon az est)
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.07
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.013107061386108 másodpercig tartott.