Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  Népzenétől a folk-rock felé
 
Héty Péter | 2008. március 21., 11:07
 
A Ghymes együttes huszonöt éve alakult és úgy 13 éve lépett fel először Debrecenben egy Vekeri-tavi Fesztiválon. Lassacskán rendszeresen visszatérő vendégekké váltak a városban, bár most két év szünet után lépnek fel itt újra, de nem akármilyen körülmények között. A Főnix Csarnokot eddig kevés előadónak sikerült megtöltenie. Tovább növeli a dolog súlyát, hogy tulajdonképpen csak félig-meddig hazai csapatról van szó, hiszen hőseink szlovákiai magyarok, s nem is egy rock bandáról, hanem népzenei alapú muzsikáról van szó.
 
A debreceni „megakoncert” a nyitánya lesz jubileumi évüknek, melynek fináléja hasonló módon 2009. január 10-én lesz a Budapest Arénában.  A közbeeső időszakban ugyanúgy adják megszokott műsoraikat gyerekeknek, vagy épp színházi produkciókhoz, de fellépéseik nagy részének a jubileum lesz az apropója. Az előzetes hírek szerint igen nagy az érdeklődés a koncert iránt, számos rajongói csoport készül Debrecenbe a jeles fellépésre. A legutóbbi hasonlóan nagyszabású koncertjük múlt karácsonykor adott ünnepi műsoruk volt a Papp László Sportarénában.
 
A fellépéseiken eddig nem nagyon alkalmazott látványelemek, kivetítők mellett a Főnix-beli műsor fő érdekessége az lesz, hogy a közönség válogathatta össze a műsorban szereplő dalokat, a számukra legkedvesebb Ghymes számokból. Hogy a zenekar és rajongói ízlése mennyire hasonló, bizonyítja a 2004-ben kiadott, „Egy évtized legszebb dalai” című válogatás lemezük anyaga is. Azt hihetnénk, hogy a legismertebb, talán már unásig játszott szerzeményeik hallhatóak majd, ennek ellenére - s remélhetőleg mindenki örömére - a programba bekerültek már rég nem játszott, méltatlanul mellőzött dalok is. A konkrét címeket a közönségszavazatok lezárása óta az együttes honlapján lehet megnézni.
 
A csapat gerincét adó Szarka-fivérek körül az évek során folyamatosan változtak a zenésztársak, akik 2005 óta időnként RÉghymesE néven zenélnek együtt. Ez bizonnyal részben annak volt köszönhető, hogy a kis táncházi zenekar jellegből fokozatosan haladtak az egyik legfoglalkoztatottabb nagyszínpadi fellépő kategória felé, ami fokozott igénybevételt jelent, s talán lehettek olyan társak is, akik más irányt képzeltek el. A kezdeti népzenei hangzás mára - különösen a nagy koncerteken - a pop-rock felé tolódott. Ellentmondani látszik ennek legutóbbi, Mendika címmel megjelent és rövid idő alatt „bearanyozódott” albumuk, mely a karácsony apropójából a kezdeti hangzáshoz tért vissza. Mindenesetre a Ghymes mára egyet jelent a fivérek által meghatározott hangzással, termékenységükre, alkotókedvükre pedig jellemző, hogy a zenekar mellett szóló produkcióikra is jut energiájuk.
 
A negyedszázados megemlékezéshez nem az egykori zenésztársak felidézését, meghívását választották, ahogyan ez lenni szokott, hanem az aktuális felállással szólaltatják meg a hátuk mögött lévő időszak termésének legsikerültebb darabjait. A nosztalgiázás helyett így mi is fordítsunk némi figyelmet a mostani társakra. Közülük a leghosszabb ideje Kún Csaba szintetizátoros színesíti hangzásukat játékával és vokálénekével. Tizennégy éve beugrósként kezdte a nagyobb koncerteken, s 2000-től számít állandó tagnak. Jelasity Péter szaxofonos immár hét esztendeje játszik velük. Korábban tagja volt a Transform Quintet dzsessz-együttesnek, az arab világzenét játszó Chalaban-nak, valamint színházi produkciókban is résztvett.
 
Varga Bori egyetlen hölgyként négy évvel ezelőtt pezsdítette fel az addig csak fiúkból álló csapatot. A veszprémi születésű fagott-szolfézs szakos tanárnő később a jazz tanszakon is lediplomázott, s az unikumnak számító női szaxofonkvartet, a Classy Four tagjaként és más formációkban is muzsikált. A csapat legújabb tagja Milosevits Mirkó, aki igen színes zenei egyéniség: a szentendrei-pomázi világzenei bölcsőből indult, jazz és rock együttesek, afrikai zene, szerb egyházi ének és színpadi produkciók, Megasztár zenekar, funky, groove és r’n’b zenék, gyerekműsorok és ki tudja még mennyi produkció résztvevője volt, pedig mindössze 27 esztendős. Ősz óta másodszintetizátoros, dobos és kórista a csapatban.
 
Az erős hangzást biztosító felállás és a nagy készülődés nem hagyhat kétséget affelől, hogy a Ghymes a Főnixben remek koncertet ad, amit egyébként a Debreceni Városi Televízió is rögzít, hogy még emlékezetesebb maradhasson a résztvevőknek és az otthon maradóknak egyaránt. Az előzetes hírek szerint a kétezresre tervezett közönség is gond nélkül összejön.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.018991947174072 másodpercig tartott.