Az Indie Tour debreceni rendezvényén hamarosan fellépő Amber Smith négytagú legénysége EU-kompatibilis megjelenésével nemcsak a címlap, hanem a márciusi szám sztárja is egyben. A litván kiadónál menedéket talált magyar banda mostanság fedezi fel újra magának a hazai klímát, ami a frontember szerint kedvező változásokon ment át az eltelt két-három évben. Márpedig Poniklo Imre csak tudja, hisz németországi lakhelyéről még rálátása is van Magyarországra. Azt mondja, hogyha a jelenlegi magyar „popzene mögé is felsorakoznának (nem anyagi értelemben) az állami kulturális szervek, egészen messzire el lehetne jutni. Talán idealista vélekedés, de szerintem elég erős szcénánk van, lehetnénk mi az ’új Svédország’.”

 

Vajon miért kezd el valaki popot játszani? – Dühből – hangzik Kardos Horváth János (Kaukazus) meglepő válasza, amint mellékprojektje, a Magashegyi Underground indulásáról beszél. A szerencsés csillagegyüttállásnak tudja be, hogy jó ütemben és közel azonos időben készült el Gróf Balázs animációs filmje és a Szeplős váll hangfelvétele Bocskor Bíborkával. Ráadásul „az MR2-Petőfi Rádió elkezdte tolni és öngerjesztő módon átment a médiába.” A rádiós csatornának a Magashegyi Underground ma is üde színfoltja: a WAN2-ban szintén megszólaló Fodor Máriusz az egyik spot tanúsága szerint jobban szereti a saját zenekarát, amióta Petőfit hallgat. Szeretheti is, hisz „a MU elektronikus meseországba hív”; Fodor és Kardos Horváth reményei szerint riválisa azonban nem lesz a Kaukazusnak.

 

Ha valamilyen oknál fogva lemaradunk az élő adás varázsáról, rajtunk már csak a koncertlemez segíthet. Megismételhetetlen pillanatai még a legnagyobbaknak is vannak, főleg, ha egy ponton nevükből legenda lesz. Egy komplett óegyiptomi sziklatemplom tövében Churchill beszédével kezdődött a kaliforniai Long Beach Arenában 1985-ben az az Iron Maiden koncert, amelynek lemezváltozata huszonötödikként vonult be a WAN2 márciusi számának összesítésébe. A szerkesztők nagyjából húsz oldalon adnak szubjektív, de informatív összegzést arról, melyik az a 25 koncertalbum, mely műfajra való tekintet nélkül, közmegegyezéses alapon topkategóriás. A asszonyi gonoszságtól szenvedő Robert Plant hangja 1972-ben töltötte be a Long Beach Arenát, David Gilmour széteffektezett gitárcsikorgatással ’81-ben felelt a londoni Earl’s Courtban a közönségnek. Az első magyart a 18. poszton találjuk: „a Mindenség óriási erői” az Almássy téren „rengették meg” Grandpierre Attila koponyáját – a hat számba sűrített, szerzői kiadásban megjelent Óriás tér című album a VHK-tól – mint olvashatjuk – a mai napig zsibbasztóan hat. Lazításképpen a legfontosabb koncerthelyszínek – The Fillmore, CBGB, Royal Albert Hall, Madison Square Garden – szellemét idézik meg a szerzők; a főbb paraméterek mellett helyet kapnak itt olyan bizarrnak ható tények is, minthogy az amszterdami Paradisot egy régi templomból alakították át kulturális centrummá a hatvanas években.

 

„Van köztünk ma paranoiás?” „A következő dal címe négy betűből áll és „e”-vel kezdődik.” „Bostonban vagyunk, nem?” – áll a faramuci összekötőszövegekre épülő kvízben, mely nem hagyja a szemet szárazon, a mellett, hogy próbára teszi a legkiválóbb rocktörténészeket is. Megoldással ezen a felületen sem szolgálunk, a május 26-án hazánkban koncertező Nick Cave halhatatlan sorait azonban közzé tesszük: „A rock’n’rollból nem vezet út a Mennyországba. A rockszínpadokon mások a fények, mint a felhők felett.” A Bad Seeds-zel kiegészült Nick Cave 1992-es koncertfellépéseinek keresztmetszetét adó Live Seeds album a 13. legjobbnak találtatott a WAN2 mércéje szerint. A harmadik helyre futott be a Nirvana, akikről tudvalévő, hogy az MTV Unplugged korongon kívül egyszer sem jöttek ki koncertlemezzel. A New Yorkban rögzített bedugatlan koncert azonban annyira jól sikerült, hogy ma nem maradhat ki egyetlen, precízen megírt Nirvana-krónikából sem. Cobain halála után a fellépés több momentuma is értelmet nyert, a mellett, hogy „kiderült, hogy a grunge-rockerek nemcsak törni-zúzni tudnak, hanem zenélni is.” És még egy meglepő adat: az 1993-ban rögzített lemezen szereplő tizennégy dalnak majdnem a fele feldolgozás. A Top25 abszolút győztesei angolok és ausztrálok, és a hetvenes éveket aranyozták be koncertlemezeikkel.

 

Egy meglehetősen zavaros bevezető után a lap egyik szerzője az ukrán irodalomra irányítja a figyelmet a könyvajánló rovatban, a posztmodern orosz írók stílusában megnyilvánuló Jurij Andruhovicsra, akinek Moszkoviáda című munkája „súrolja a legizgalmasabb térségbeli írók csúcsteljesítményeit, de eredetiségét gyengíti, hogy a kozákok anyagcsere folyamatainak elrettentően vonzó leírásait Jerofejev vagy Dovlatov már korábban megírta oroszul.” Míg a Világirodalmi sorozatban a Gondolatnál megjelent kötet borítója stílusos és illeszkedik az eddigi kiadványok képi világához, az ukrán traktorügyi tényfeltáró szófolyam Marina Lewycka tollából egy vörös melltartót ábrázoló fedlap mögött rejtőzik – berzenkedik joggal a recenzens, ám azt elismeri, hogy a rövid traktortörténet ukrán szerzője tud írni.

 

Andy Warhol Kovács Katinak ad randevút a YouTube videóajánlóban, a download tippek között viszont kilenc dal koncertverziója sorjázik. Így kerülhet egymás mellé a Theme From Midnight Cowboy és a The National Anthem – utóbbi, a mellett, hogy jó, a szerkesztők szerint alkalmas arra is, hogy leszámoljunk előítéleteinkkel: egy gitárzenekarnak is jól állhat egy germán szintiballada.