A debreceni születésű Moldoványi Ferenc nem először nyúl az embertelen körülmények közt élő gyermekek témájához. A Gyerekek-Kosovo 2000 után ismét a sorsukról dönteni nem tudó, kegyetlen körülmények közt élő gyermekekhez tért vissza. A több kontinensen forgatott Másik bolygót a 39. Magyar Filmszemlén a kreatív dokumentum-játékfilmek között vetítették. Dél-Amerika, Afrika és Délkelet-Ázsia négy országában járt a stáb kamerája. Ecuador, Mexikó, Kongó és Kambodzsa gyermekmunkásainak, gyermekprostituáltjainak és gyermekkatonáinak kegyetlen sorsát mutatja meg. A film nem bírálja az országokat, csak felfedi a rút valóságot, nincs narrátor, nincs értékelő hang, nincsenek szentenciák sem.

 

Moldoványi nem klisékben gondolkodik, nem szépít és nem torzít, nem akar sokkolóbb vagy drámaibb lenni megkomponált jelenetekkel és hatást fokozóan összevágott képkockákkal. Szereti az arcokra bízni a hatást, a beszédre, az intonációra, épp ezért a gyerekek maguk beszélnek mindennapjaikról. Felidézik legmeghatározóbb álmaikat, melyek majd mindegyiküknél valami ősi pusztulás, vagy a Teremtővel való találkozás, vagy annak meghiúsulása. Némelyiküknek világvége víziói vannak, mások arról beszélnek, hogy Jézus apostolai mellé szeretnének ülni. Mintha ősi, veleszületett tudásuk lenne arról, hogy e földi létezést, számukra inkább csak végeláthatatlan és perspektíva nélküli vegetálást követi valami megtisztulás és a mindenségek atyjával való találkozás.

 

A film egy indián sámán rituáléival indul, majd egy ecuadori cigarettaárus kislány történetét ismerhetjük meg, aki szinte apokaliptikus vízióban álmodott a Föld elpusztulásáról. Az ő élettörténetét felvillantó képkockák után a cipőpucoló kisfiú nyílik meg a kamera előtt, aki azzal tölti mindennapjait, hogy iszonyatos koncentrációval és alázattal suvickolja a járókelők cipőit. Moldoványi filmjében beleláthatunk a kongói utcagyerekek reménytelen nyomorába is, melybe csak a piros focilabda visz némi színt.

 

Megrendítő a 8 évesen prostituálttá váló kislány története is, aki szemrebbenés nélkül mesél arról, hányan és hogyan erőszakolták meg, és mintha az élet legtermészetesebb dolga lenne, hogy az igazolványai helyett óvszert mutat fel a rendőröknek, akik maguk is nem egyszer megerőszakolták már. A testi és lelki kiszolgáltatottság rettentően erős a kambodzsai téglagyár kis munkásainak sorsában is, akik némán pakolják hatalmas terheiket és egyetlen nyögés, jajszó nélkül végzik a felnőttek számára is megterhelő fizikai munkát. Pihenést csak a váratlan eső hoz, a játékos mosdás életük legfelszabadultabb pillanata.

 

Az emberi mivolthoz méltatlan vegetálás a szeméthalomban fémet és műanyagot keresgélő kislányok életében üt a legerősebben. Ők a család pénzkeresői, ha jó napjuk van egy dollárt guberálnak össze, amiből mindössze a napi betevőt tudják fedezni. A legfélelmetesebb valóságot pedig a kongói gyerekkatonák története mutatja meg, akik minden idegszálukkal a fegyverekre figyelnek, akik a halál torkában élnek, nagyon közel a megsemmisüléshez.

 

A filmen minden borzalom ellenére végigfut a Pokol és Menny szimbolikája. A földi lét ezeknek a gyerekeknek szorongató pokol, de tudják, hogy van valahol egy léten túli dimenzió és létezik a Megszabadító és a megtisztulás. A film megdöbbentően őszinte hatása Máthé Tibor operatőr képeinek és Szemző Tibor zenéjének is köszönhető.

 

Moldoványi filmjével kapcsolatban legtöbb helyen azt hangoztatják, hogy bolygónk morális válságáról kívánt globális üzenetet megfogalmazni. Ez így azonban csak félig igaz, mert miközben kendőzés nélkül mutatja meg közelről a gyermekek torokszorító sorsát, nem fogalmaz meg bölcs szentenciákat, és nem von le következtetéseket, nem szólítja fel a nézőt a felháborodásra. A film a Másik bolygó címet kapta, s noha tudjuk hogy ez szimbolikusan értendő, mégis megdöbbentő, hogy a Moldoványi által megmutatott bolygó bizony ugyanaz, ahol mi élünk.