Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  Arab-iszlám gyökerek és a dzsessz
 
HeP | 2008. április 18., 12:39
 
A Debreceni Jazzbarátok körének legutóbbi rendezvénye némiképpen rendhagyó volt. Az iszlám országok kultúráját, történelmét tekintették át Hegedűs Zoltán segítségével. A muszlimok hitének és kultúrkörének megismerése nélkül nehezebb lett volna megérteni az előadás végén azt is, miként viszonyulnak az ott élők a zenéhez. Végül egy kis ízelítőt kaphattunk abból is, hogy miként jelennek meg az arab-iszlám zenei hagyományok az európai koncertszínpadokon.
 
A Szegeden pedagógusként dolgozó előadó, Hegedűs Zoltán háromszor járt Törökországban, de megfordult Szíriában és Spanyolországban is. Úti élményein kívül Titus Burckhardt Kristályparadicsom című könyvét hívta segítségül. Az előadást megelőzően a Mezzo televízió adásaiból válogatott videó részletekkel adott képet az iszlám zenei gyakorlatról, mely – mint láthattuk – kevésbé a színpadok, mint inkább a hétköznapok, s nem utolsósorban a szakrális közösségi tevékenység részét képezi. Kezdésként a témához illően a „Biszmillah al-rahmán al-rahím”, azaz „A könyörületes és megbocsátó Allah nevében” arab kalligráfiával kivetített képét láthattuk. Itt fontosnak tartotta az előadó kiemelni, hogy az Allah fordítás nem pontos, hiszen a kifejezésen Istent értik. Ezt különösen fontos hangsúlyozni akkor, amikor a média nagyfokú antipátiával áll az iszlámmal szemben, fanatikus „Allah hívőknek” beállítva a muszlimokat, holott ugyanúgy az egy Istent tisztelik, mint mi. Azért is érdemes ezen elgondolkodni, mert ma már az emberiség egyötöde – jóval több, mint egymilliárd ember – vallja magát muszlimnak, ami azt jelenti: „Aki aláveti magát Isten akaratának”. Az iszlám jelentése: „Isten iránti odaadás; belenyugvás Isten akaratába”.
 
A muszlim teológia hangsúlyozza, hogy Mohamed nem új vallást alkotott, hanem tökéletesítette, végleges formába öntötte az Ádám kora óta létező „ősvallást”. Ily módon a többi vallással szemben is elismerő, tiszteletteljes. Léteznek olyan szent helyeik, ahol a kereszténység, vagy az Ótestamentum idejéből származó ereklyéket tisztelik. Nagy hangsúlyt helyeznek azonban a saját hit átélésére, az egyéni áhítatra. Szembeötlő a különbség, hogy a hívők naponta ötször imádkoznak. Az erkölcsök lazulása az előadó szerint az iszlám világban kevésbé érzékelhető. Egyik legnagyobb erényük, hogy a nyugati világgal ellentétben őrzik a művészet – tudomány – vallás – filozófia egységét.
 
Az előadás során az orvoslás és más tudományok említése mellett, a művészet számtalan gyöngyszemét láthattuk ékes példaként, melyeket az emberiség az iszlám kultúrkörnek köszönhet. Díszítőművészetük máig a világ legszebb, kézzel készült alkotásait hozta létre, aprólékos, berakásos technikával. A két legékesebb példa erre az Alhambra és a Taj Mahal, melyek máig szimbólumai az iszlámnak. A szimbólumok keleten megőrizték jelentőségüket – tette hozzá az előadó – míg nálunk igen sokat lejárattak. A manapság divatos buddhista mandalák geometrikus szerkezetű díszítményeihez hasonlóan működnek az arabeszkek, melyek úton-útfélen „ráköszönnek” az emberre, s különösen a szent helyeken, mecsetekben hatnak a végtelenség élményével. Ilyen helyeken figuratív elemeket nem használnak ennek az élménynek a profanizálódása miatt. Számtalan képi illusztrációt, mecsetet láthattunk Afrikától Indiáig, Indonéziáig, melyek természetszerűleg megőrizték a helyi sajátosságokat is, de az említett alapelvek mentén.
 
A zenéről ugyanez mondható el. A tipikus arab-iszlám zenei stílus több gyökérből táplálkozik: az iszlám előtti arab zenéből, valamint a perzsák, bizánciak, törökök, berberek és mórok hagyományos muzsikájából. Nem is terjedt el ez a stílus az egész iszlám világban, Indonéziában és Afrika egyes részein továbbra is a helyi zenei hagyományok uralkodnak. Az „iszlám zenéjéről” bizonyos értelemben nem is lehet beszélni, hisz a zenét, a táncot többségében mulatozásnak fogják fel, ami egyenlő a hittől való eltéréssel. A Korán hirdetése, az imára hívás régi időkben az emberi hanggal történt, s énekelve ez messzebb juthatott. Így alakulhatott ki viszont egyfajta ima-éneklés is, mely mára számtalan irányban alakult tovább a vallási élet részeként. Különösen a szufiknál vált a közös Korán-éneklés mellett a zene is a vallási átélés részévé. Jellemző módon a Nyugat nem ez iránt tanúsít érdeklődést, hanem sokkal inkább az ott kevésbé becses hastánc és egyéb „mulatós” irányzatok iránt.
 
Az arab zene legfejlettebb formája a makám, összetett zenei egységként. A dallamok, egész és félhangok mellett, azoknál cseppet nagyobb vagy kisebb hangközökből épülnek fel. A török népzenére általában az egyszólamúság jellemző, a parlando-rubató hosszú dallammal, koboz és saz (lantszerű hangszerek) kísérettel, és alkalmazkodó, darabos ritmusokkal. A janicsár-muzsika (török katonai zene), hangszere a zurna, azaz töröksíp. Ez egy kettős nyelvű, oboaszerű hangszer, ütőhangszerekkel kísérve (tar – keretes dob, csengettyűk). Manapság Európában is egyre népszerűbbek az egzotikus hangszerek, elsősorban az ütősök, pl. az egyiptomi dumbek, és török testvére a darbuka, de szívesen hallgatják a lant ősének számító oud-ot is. Utóbbival kapcsolatban az előadó a magyarországi születésű lantművészről, Omar Bashirról is beszélt, akinek édesapja, Munir Bashir is a világ egyik legelismertebb oud játékosa volt. Zenei példaként egy másik iraki származású muzsikus, Fawzy Al-Aiedy videóját láthattuk zárásként. Az ő muzsikájuk dzsesszes elemekkel is keveredik.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.011820077896118 másodpercig tartott.