Ha nem tűnt volna fel, 2007 a nu rave éve volt. A kilencvenes évek második felének big beat forradalma után ismét frigyre lépett a rock és az elektronika. – A nyers, durva, elektronikus hangokkal dolgozó, a house, a rave, a disco, a new wave és a punk stílusjegyeit ötvöző újfajta muzsika forradalmárai kivétel nélkül a tavalyi évben jelentették meg debütáló lemezüket – írja a lap, majd annak rendje és módja szerint, fontossági sorrendben, számba is veszi az újítókat, trendalapítókat. Bajszosan, mellényben a francia Gaspard Augé (Justice) néz az olvasóval farkasszemet, aki egy ellenséget már biztosan begyűjtött magának, Kanye West személyében. A rapper hiába vetette be Pamela Andersont, a Justice vitte el két évvel ezelőtt az MTV Europe Music Awards-ot a legjobb videónak járó kategóriában. Amennyiben a Justice duóról beszélünk, a Daft Punkos párhuzam megállja a helyét – írja a szerző, Csordás Dániel – de túlzás lenne az egylemezes Justice-t Daft juniornak hívni. Egyébként már a megjelenésük is merőben mást sugall. Betonkeverőben sercegnek a Digitalism beatjei, de ha akarjuk, érzelmes indie dalokat csalnak elő felszerelésükből. A hamburgi elektro duo a Justice-hoz hasonlóan remixekkel kezdte, mai arcukról az Idealism LP lebbenti fel a fátylat. Ha koncentrált nu rave esszenciára vágyunk, a Simian Mobile Disco első munkáját keressük, de ha a punk a lételemünk, a Shitdisco Kingdom Of Fear lemezét vadásszuk le. Ha belemelegedtünk, várjuk ki a DJ Feadz-zel szövetkező húszéves MC lány, Uffie bemutatkozó albumát is, ami sokat ígér: kemény elektro és nu school hiphop keverékét és sajátos ritmikájú, néha vokóderes szövegelést.

 

A Morcheeba ma már nem ragaszkodik ahhoz, hogy saját frontembere legyen. Persze, a szőlő kicsit savanyú, hisz sem Skye, sem Daisy nem tudott megmelegedni a Godfrey testvérek oldalán. Nem kell túlerőltetni magunkat, de akár meg is jegyezhetjük a Manda nevet. Így hívják azt az énekesnőt, akivel jelenleg turnézik a Budapesten április 28-án fellépő Morcheeba. A Dive Deep LP-n közreműködő négy énekes és egy rapper okán Gát Anna egyenesen „sound systemnek” nevezi a bandát. Paul Godfrey nem tiltakozik, de elárulja, a közreműködőket azért bevonták a dalszerzésbe. Ez jó volt arra is, hogy a felelősség megoszlott, hisz nem egyetlen frontembernek kellett elvinnie a hátán a teljes anyagot. Az önbizalomtól majd’ szét csattanó Paul elszólja magát az interjúban: a DD-et őszinte Morcheeba-lemeznek nevezi.

 

A Fekete kefe tetőn napozó figuráival együtt szivárgott be a köztudatba az egyik legfőbb magyar zenei exportcikknek mondott Realistic Crew, vagyis Vranik Krisztián és Kalotás Csaba. A duo az elsők között jelent meg az iTunes-on, a Fekete kefe zenéjével pedig kiérdemelték a legjobb filmzenéért járó díjat a francia Anonnay Filmfesztiválon. Első nagylemezük, az Overcome szinte még meleg. A Kitty-yo-nál februárban napvilágra került anyagon dolgozott egy kicsit Tövisházi Ambrus és Sena is.

 

Tiltott gyümölcsbe is beleharaphatunk az áprilisi szám tallózása közben. Tíz olyan albumborító kerül terítékre, melyektől megkímélt bennünket a cenzúra. Álljon itt egyetlen példa mindazoknak, akik nem szeretik, ha helyettük gondolkodnak:

 

Number 9: The Pros and Cons of Hitchiking

 

Album: Roger Waters első szólóanyaga 1984-ből, melynek címe: „A stoppolás előnyei és hátrányai”

 

Borító: Egy meztelen, hátizsákos nő, háttal nekünk az út szélén stoppol.

 

Cenzor: Feminista nőszervezetek, melyek szexistának bélyegezve Waters-t azt állítják, hogy a borító nemi erőszakra buzdítja a vásárlókat. A tiltakozás eredményeképp az ominózus fedetlen ülepet fekete folttal takarják ki.

 

Szintén múltat idéz, méghozzá magyar múltat a folytatás: kiderül, hogy miért ítélték a pénzbüntetés mellett egy hónapos lakhelyelhagyási tilalomra Bródy Jánost 1973-ban, vagy hogy mi ellen tiltakozott Nagy Feró közönsége térden állva a Beatrice-koncerteken. A szálak imitt-amott a jelenig is elérnek, a szerkesztők nem kendőzik el, hogy vannak helyek, ahol a Kaukazust is cenzúrázzák.

 

Az interjú forma helyett a gonzó újságírás szellemében egy szabad asszociációs játékkal kísérli meg áttekinteni Soós Csaba a debreceni Gonzo történetét. Az apropót többek közt a Lost and Found című LP adja. Szóba kerül a szellemes tobozmirigy-rock, Debrecen kicsit álmos, provinciális hangulata és Dyga Zsombor filmje, a Tesó is, melyben az ős-Gonzo is szerepet vállalt. A beszélgetésből nem marad ki az sem, hogy a csapat tagjai úgy érzik, Debrecen egyetlen indie/britpop zenekaraként egy fajta szélmalomharcot folytatnak.