A Sárkány a lépcsőházban már a borítóképével játékba hívja a szemet. Kun Fruzsina rajzai tárgyak felületeit imitálja. A borító olyan hatás kelt, mintha fából készült volna, máris kedvünk támad a további vizuális tapogatózásra. Miközben tovább nézegetjük a könyvet, olyan, mintha zsírkrétával készült gyerekrajzokat összegyűjtött mappát lapozgatnánk. A rajzok különösen fontosak ez esetben, ugyanis erősen meghatározzák Jancsi történeteinek atmoszféráját. Nádori Lídia meséjének melankolikus, mégis szeretettel teli világában a sok érdekes rajzos megoldás mellett megindító metaforákba és szimbólumokba botlunk. Kun Fruzsina rajzain kitágulnak a terek, megnőnek a tárgyak, átrajzolódnak a hétköznapi eszközök vonalai, sötét színekbe öltöznek a nagyváros utcái. Bérházak belső udvarai, kapucsengők, mászókák, hinták és kukák kapnak szerepet ebben a nagyvárosi mesében. A rajzoló házai olyanok, mintha színes kartondobozokból tákolták volna össze őket apró gyerekkezek.

 

A Sárkány a lépcsőházban meséjének értéke a gyermek világfelfedező aktusainak szimbólumaiban rejlik. Jancsi édesanyjával, nagymamájával és dédimamájával való kapcsolata megható emberi gesztusokban nyilvánul meg. Hihetnénk, hogy a gyermekléleknek megterhelő Nádori Lídia líraisága, de éppen ez emeli Jancsi meséit az igaz érzelmek birodalmába. Az író ezeknek az érzelmeknek a megrajzolása mellett azt mutatja meg, milyen impressziók érnek egy nagyvárosi bérházban élő kisfiút, aki nem a természet lágy ölén és nem a tündérek honában éli mindennapjait. Jancsi bizony látja a szirénázó mentőket, a cigarettacsikkeket és a család szétbomlását is. Mert Jancsi nem a minihősök életét éli, nem megy varázslatos szigetekre és nincsenek természetfeletti képességei. Egy átlagos nagyvárosi kisfiú, akit ugyanolyan ingerek érnek, mint minden más bérházi kisgyermeket. Nádori Lídia azonban Jancsi meséjén keresztül felmutatja azokat a rejtett csodákat, amik a lépcsőfordulókban, a játékautóban, a játékkupac mögött, és a kisboltokban bújnak meg.

 

A nagymama halálát, másvilágra költözését szívszorítóan, ám mégis lélekmelengetően meséli el a meseíró, aki a titokzatos lépcsőházi papírsárkány nyakába ülteti a nagymamát.  Jancsi egy ideig kiabál a vidáman elsuhanó nagymama után, és megkéri a repkedő papírtákolmányt, hogy vigyázzon az édes teherre. Ez a megindító, szimbolikus búcsú gyereknyelven is és a felnőttek világában is ugyanazt jelenti. Unoka és nagymama földi elválásának gyönyörű megjelenítése. A Naphegy Kiadó gondozásában megjelent, szimbólumokkal teli mesekönyvet meleg szívvel ajánljuk mindenkinek, aki szeret rácsodálkozni a gyermeklélek rejtelmeire.