Mától hivatalosan is a Tajtavill-Nyíradony nevet használja az egykori derecskei élvonalbeli női kézilabdacsapat – jelentették be az érintettek a megyeházán tartott sajtótájékoztatón.
A helyszín szimbolikus – hangsúlyozta Tasó László nyíradonyi polgármester. Mégpedig azt kívánják demonstrálni, hogy megyei érdek a Derecskén megteremtett érték megmentése. Merthogy erről van szó, nem pedig a csapat „elrablásáról”.
Tajta János, a névadó szponzor tulajdonos-vezetője felelevenítette az elmúlt öt év történéseit, és elmondta, cége összességében több százmillió forintot áldozott a tavaly óta már első osztályú együttesre. A derecskei önkormányzat viszont érdemben nem tudott hozzájárulni a költségekhez, és az ottani vállalkozók sem nyújtottak anyagi támogatást. Tajta úr elárulta, megfordult a fejében, hogy ő is „kiszáll”, de tett egy utolsó kísérletet a csapat életben tartására. Felvette a kapcsolatot a nyíradonyiakkal, akik mentőövet dobtak.
A kisváros önkormányzata hétfőn áldását adta a „frigyre”, így a Köstner Vilmos edző által dirigált gárda a következő öt esztendőben Tajtavill-Nyíradony néven szerepelhet az NB I-ben. A mérkőzéseket az 1400 férőhelyes, 2003-ban épült csarnokban rendezik, amelyet a klub ingyen használhat, plusz az önkormányzat havi 800 ezer forintos átutalásaival is kalkulálhat. A mintegy 60 millió forintos költségvetés még így is szerénynek titulálható a riválisokéhoz képest, de Köstner Vilmos szerint elegendő a tervek megvalósításához. A minimális célkitűzés a bennmaradás kivívása, a maximális az 5-8. helyért zajló rájátszásban való részvétel lehet.
A derecskei szurkolók nagyon fájlalják a kényszerköltözést, és egyelőre megosztottak annak tekintetében, hogy átjárjanak-e majd drukkolni Nyíradonyba. Nagyon szívükhöz nőtt a csapat, holott derecskei kötődésű játékos alig van (volt) a keretben. Az adonyi polgármester mindenesetre rájuk is számít, és felajánlotta, hogy a derecskei szurkolói kör tagjai fél áron tekinthetik meg a meccseket.
- Azért sem haragszunk meg, ha úgy buzdítják majd a kedvenceket, hogy „Hajrá, Derecske!” – mondta Tasó László, aki abban bízik, hogy a helyi és környékbeli kézilabdabarátok is megkedvelik a már eddig is szép eredményeket felmutató együttest, és mihamarabb megtelik a sportcsarnok.