Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene > Jazz
  Mikrobarázdákat szántva
 
Héty Péter | 2008. szeptember 29., 14:35
 
A Debreceni Jazzbarátok Köre a zene világnapját a magyar hanglemezgyártás száz éves évfordulójával kötötte egybe. Az október elsejei, 100 éves a hangrögzítés Magyarországon címmel tartandó alkalom lemezbörzével is várja az érdeklődőket. Vendégelőadójuk Csányi Attila dzsessztörténész és hangfelvétel gyűjtő lesz, aki jó húsz évvel ezelőtt is tartott előadásokat a szép emlékű Debreceni Jazzklubban.
 
Csányi Attila: – Azért választottam a „hangrögzítés” címet a „hanglemezgyártás” helyett, mert jóval tágabb fogalom. Látni fogjuk, hogy milyen ötletekkel álltak elő a zene megszállottjai, hogy egy-egy szép, vagy számukra fontos pillanatot megörökítsenek, s mindez a magnetofon megszületése előtti idők technikai megoldásaira vonatkozik. Szeretném a figyelmet arra is ráirányítani, hogy milyen hihetetlenül gazdag és sokszínű a hazai hanglemezgyártás, s mily keveset teszünk a megismertetésért. Szó sincs csak könnyűzenéről. Rég halott klasszikus zeneszerzők, előadóművészek játékával ismerkedhetünk meg, költők, írók, előadóművészek idézhetők fel, a színháztörténet egy jelentős szakasza is feleleveníthető. Az sem közismert, hogy maga Edison sem vette elég komolyan saját találmányát, mindössze diktafonnak tekintette. A magyar Vikár Bélának jutott eszébe elsőként népzene gyűjtésére használni a fonográfot, s ezzel pótolhatatlan értékeket mentett meg. Példájára indította el az észak-afrikai népzenei gyűjtést a Francia Tudományos Akadémia a múlt század első évtizedében.
 
– Hoz esetleg egy-két kuriózumot is a gyűjteményéből? Mi a legrégebbi darab, amely az éppen ünnepelt évfordulóhoz közel áll?
 
– Hazai felvételeken akár 1910-ből származó cigányzenekari ragtime felvételek is rendelkezésre állnak. Ezt az estét a debreceni dzsesszbarátok rendezik, illendő hát, hogy az archív felvételek közül egy-egy korai dzsesszfelvétel hangozzék el. Az egyik legkorábbi a Buttola Ede vezette Jolly Boys együttessel 1928-ban készült Koppenhágában. Nem kell megijedni, hogy csak recsegő-ropogó „őslényeket” hallhatnak majd az érdeklődők. Későbbi, ritkának számító, igen jó minőségű felvételeket is bemutatok, többek közt külföldre szakadt hazánk fiai előadásában, akiket itthon említeni sem volt szabad. Gondolok itt pl. Totth Menyus zongoristára, a ma is jól ismert Emlékszel nyár volt című dzsesszstandard szerzőjére, aki 1956-ban távozott hazánkból. 2002-ben – már betegen – eljátszotta számomra itthon ezt a darabot, ami egy beszélgetéssel együtt el is hangzott a Bartók Rádióban.
 
– Menjünk vissza saját legrégebbi élményéhez is. Vissza tud emlékezni, hogy miként „fertőződött” meg a muzsikával, s hogyan kezdődött a gyűjtő szenvedély?
 
– Hatévesen kezdtem zongorázni. Első gimnazista voltam, amikor már iskolai bulikon zongoráztam. Dzsesszkotta akkor nem létezett, tanárról sem tudtunk, így egy-egy lemeznek nagy értéke volt a szemünkben. A 78-as fordulatú, törékeny, úgynevezett normál lemezről van szó. Forgács László trombitással kezdtük gyűjteni a lemezeket. Őt ma az egész ország Papa Fleigh-ként ismeri, ő a Budapest Ragtime Band frontembere. Neki volt először Nat Gonella-lemeze, ha jól emlékszem egy Chappy, és nemsokára egy Armstrong Hot Five felvétele is. Mindenki irigyelte érte, s annyit hallgattuk, hogy megtanultuk valamennyi felvételt hangról hangra.
 
– Bár biztos nehéz konkrét ponthoz kötni, de mikor ért olyan szintre, hogy mint szakértő kezdett a dolgokhoz hozzányúlni?
 
– Úgy1966-ban Simon Géza Gáborral és Pál Sándorral elhatároztuk, hogy felkutatjuk a magyar dzsessz fellelhető emlékeit, megkeressük a még élő tanukat, és tudományos rendszerességgel feldolgozzuk a fellelhető ismereteket. Fontos cél volt a hanglemezkiadás pontos feltárása és egy hazai dzsessz diszkográfia elkészítése, amit végül Simon Géza Gábor készített el. Az e körüli szakmai vitát is szívesen ismertetem, ha marad erre idő. A munkát egy rövid ideig támogatta a Zenetudományi Intézet és Szabolcsi Bence igazgató. 1967-től Kiss Imre, a Magyar Rádió nagy hatalmú szerkesztője hozzájárult, hogy kéthetente a Magyar dzsessztörténet című sorozatom elhangozzék, amelyhez a zenei illusztrációkat már a saját gyűjteményem szolgáltatta. Közel öt évig futott a sorozat.
 
– A dzsesszmuzsika jeles szakértőjeként mennyire terjed ki figyelme más műfajokra, vannak-e ilyen jellegű kuriózumai, gyűjteményei, kutatásai?
 
– Érdekel a klasszikus zene, a kortárs zene és a népzene is. Természetesen a hangfelvételek mellett minden erre vonatkozó régi prospektust, sajtóanyagot, fotót gyűjtögetek és szívesen készítettem riportot és hangfelvételt minden elérhető muzsikussal, aki régi lemezeken szerepelt.
 
– Meg tudná nevezni kedvenc muzsikusait, legalább is a legkiemelkedőbbeket?
 
– Túl sok kedvencem van ahhoz, hogy valamennyit felsoroljam. Talán annyit, hogy igyekszem figyelemmel kísérni a hazai fiatalokat, nagyon sok figyelemreméltó tehetség van itthon.
 
– A régi „jazzklubbos” előadásokon kívül milyen emlékek kötik még városunkhoz?
 
– Debrecen irányában egy kicsit elfogult vagyok, mivel sokszor voltam a Debreceni Jazznapokon. Fel sem tudnám sorolni, hány világnagyságot láttam itt. Egyszer még a zenekarom, az Orient Dixieland Jazz Band is bemutatkozott. Jól emlékszem Kiss Ernőre és együttesére, bakelitlemezüket is őrzöm és a Debreceni Dixieland Jazzband muzsikusait is a barátaimnak mondhatom, a régi jazzklub néhány tagjával együtt.
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.024747848510742 másodpercig tartott.