Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  A színpadon, Mike Stern!
 
Héty Péter | 2008. november 05., 11:52
 
Az 55 esztendős Mike Stern a mai dzsessz gitározás egyik legelismertebb és legismertebb alakja, négyszeres Grammy-díjas muzsikus. Hazánkban – hála lelkes hazai szervezőinek – egyre gyakoribb vendég, visszatérő fellépője az A38 hajónak, s idén nyáron a Yellowjackets társaságában is hallhattuk a Gyulai Várszínházban. November 6-án a debreceni Kölcsey Központ színpadán üdvözölhetjük 19 órától.
 
A Bostonban született Mike Stern (eredeti nevén Mike Sedgwick) Washingtonban nőtt fel. Érdeklődése a Berklee College of Music növendékeként fordult a dzsessz felé. Huszonhárom esztendősen, tanára, Pat Metheny ajánlására már egy legendás formációban játszott, a Blood, Sweat & Tears zenekarban; később Billy Cobham és Miles Davis zenekaraiban folytatta. 1984-ben egy turné erejéig csatlakozott a Jaco Pastorius-hoz kötődő Word of Mouth Band-hez is.
 
A dzsesszgitáros 1985-ben rögzítette első önálló albumát Neesh címmel egy japán kiadónál, majd a következő évben az Atlantic világmárka neve alatt Upside Downside címmel jelent meg lemeze, világklasszis zenésztársakkal. Miközben David Sanborn zenekarával és a Steps Ahead-del turnézott a nyolcvanas évek második felében, kiadott újabb önálló lemezeket is egy-két évente, egészen az ezredfordulóig. Azóta mindössze három szólóalbuma jelent meg. Ezek hangulatát a basszusgitáros-énekes barát Richard Bona jelenléte jelentősen meghatározta. Legutóbb Who Let the Cats Out? címmel 2006-ban adott ki saját lemezt, s jelenleg is dolgozik a jövő év elejére várható új, tizennegyedik önálló anyagán, melyre a hírek szerint olyan legendás gitáros társakat hívott meg, mint John McLaughlin, John Scofield, vagy a blues világából ismert Eric Johnson.
 
A Steps Ahead kísérletező fúziós dzsessz-rock csapatában játszott először közösen Michael Breckerrel, a kilencvenes évek elején azután a Brecker Brothers Band-et erősítette. Az évtized második felében több fontos elismerést is begyűjtött, az év gitárosaként, és Grammy-díjak jelöltjeként, nyerteseként. Bár több mint tíz önálló lemezével jócskán megalapozta hírnevét, mégis inkább különböző sztárformációk tagjaként emlékeznek rá legtöbben. Invenciózus muzsikus hírében áll és sokan kedvelik derűre fogékony egyénisége miatt is.
 
A dzsessz mai gitáros sztárjainak szinte mindegyike játszik akusztikus hangszeren is időnként – ez Stern-re egyáltalán nem jellemző. Ő az elektromos gitár megszállottja, s a Yamaha egyik modelljét (egy Fender Telecaster-változatot) is róla nevezték el. Játékára, elmondása szerint, nagy hatással volt Joe Pass stílusa. Többnyire egyszerű, fülbemászó dallamokból építkezik, amit oktávjátékkal bont ki és ezt követően egyre dinamikusabb akkordszólóban egy dallamhang megtartásával félhangonként tologat. Persze közel sem játszik sablonosan, egyedi – időnként etűdszerű – stílusa, balladisztikus, blues-os lazítások mellett többnyire inkább dinamikus és szárnyaló. Szinte mindig használ gitáreffekteket is, de erőssége természetesen az ujjaiban van, gyors, technikás, olykor rockos játéka nem mellőzi a harmóniabeli gazdagságot sem.
 
A Mike Stern Band persze, mint a legtöbb dzsessz formáció egyfajta projektként működik, mindig az éppen aktuális anyaghoz alkalmazkodó felállással. Mostani, debreceni fellépésük ebből a szempontból igen érdekesnek ígérkezik, hisz a plakátok szerint vele érkezik a már emlegetett régi társ, akivel egész eddigi pályafutása során szinte folyamatosan együttműködött, az önmagában is nagy névnek számító kiváló trombitás, Randy Brecker, a doboknál pedig a szintén neves Dave Weckl játszik majd. Ez a felállás némiképp visszatérést jelent a korai formációkhoz. Érdekes módon a november 5-ére kitűzött budapesti fellépésére trió felállást írtak ki, amelyben az említett muzsikus társak nem szerepelnek; az egyetlen közös pont a két felállásban a basszusgitáros Chris Mihn Doky. Ennek ismeretében még izgatottabban várhatjuk a fiatalos fellépésű, nemzetközi sztár gitárost, kinek játéka akármelyik felállással is nem mindennapi zenei élményt ígér, s mindezt a közönségbarát jegyárak is még vonzóbbá teszik.
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.01319694519043 másodpercig tartott.