Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KÖNYV, FOLYÓIRAT
Bohém bohóságok
 
Van egy képünk a csehekről, akik ülnek a kocsmában, sört isznak, és szerelmesek az életbe. ©vejk szülőatyja, Jaroslav Haąek írásaival ehhez még hozzá is tesz: harsány humort, ami A szerencsétlen rendőrfőnök című kötetben olvasható elbeszéléseit jellemzi.
 

 
   
GASZTRONÓMIA
Nem csak szakácsoknak
 
Sokan panaszkodnak a szakmát mesteri szinten művelők között arra, hogy a szakácsképzés rendkívül alacsony színvonalon folyik. Ezt a hiányt enyhíti a Szakácsok könyve című kiadvány, mely azonban nem csupán a szakácskodást hivatásszerűen űzőket szólítja meg.
 

 
   
KÖNYV, FOLYÓIRAT
Napsütés és árnyék Terézanyuval
 
Író-olvasótalálkozók alkalmával általában a meghívott életéről, munkásságáról, vagy az írásművészet által kiváltott érzésekről esik szó. A népszerű Rácz Zsuzsa debreceni látogatásakor azonban az írói hivatás árnyoldalai is megvilágosodtak…
 

 
   
KÖNYV, FOLYÓIRAT
Nyitnikék
 
Sorsfordítás, nyitottság, lelkesedés – ezek az új, Crossroad életvilág magazin hívószavai. Aikido itthon, barátság a tajgán, hűvös szinglisors és a másnapi borízű élmény – világjártakkal pillantunk a tavaszi lapszámban a kulisszák mögé.
 

 
   
KÖNYV, FOLYÓIRAT
Lemezlovaglás
 
Tekinthetjük a véletlen művének, de direkt marketingfogásnak is, hogy politikai rendszerünket vizsgálgatja különböző aspektusokból a 3+1 lemezben gondolkodó Bëlga. Az áprilisi WAN2 címlapfigurái nem csak e tekintetben hagyják bizonytalanságban az olvasót.
 

 
   
KÖNYV, FOLYÓIRAT
Múzeumi mustra
 
A belváros szívében már 1930-ban megnyitotta kapuit a Déri Múzeum, kutatók sora gyarapítja az állományt, számlálva a világ kincseit. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve a szakmai hűségről mesél. A legújabb kötet bemutatja a múzeum minden szegletét.
 

 
   
KÖNYV, FOLYÓIRAT
Napló a költészetről
 
A költészet értelméről, hasznáról tulajdonképpen azóta vitatkoznak, mióta az irodalom megjelent az emberi kultúra színterén. Filip Tamás a Magyar Napló áprilisi számának első oldalán a költészet megkérdőjelezhetetlen jelentősége mellett érvel.  

 
   
KÖNYV, FOLYÓIRAT
Mindent vagy semmit
 
Esélyegyenlőség, azonos bánásmód és elbírálás. A szociológus, politikus Lévai Katalin új regénye, Hírnév – Új élet kezdődik címmel immár azt a világot mutatja be, ahol mi nők is sikeresek és elismertek lehetünk. De vajon elég erősek vagyunk?
 

 
   
KÖNYV, FOLYÓIRAT
Mitikus lények meséje
 
Két különös lényről, Irijámról, a halkirálynőről és Jonibéről, a madárkirályról szól A herceg álma című kötet szerzőjének új verses meséje. Schein Gábor mítoszok világát idéző történetében e két teremtő hatalommal bíró lény egymásra talál és nászt ül.
 

 
   
KÖNYV, FOLYÓIRAT
Bús-novellák, elégedett olvasók
 
A magyar kultúra napjához kötődő debreceni ünnepségsorozat záró rendezvényét, melynek vendége Bús Anikó író volt, a Méliusz-központ tartotta meg. Bebizonyosodott, hogy kultúránk színvonalának növekedésében elodázhatatlan szerepe van irodalmunknak.
 

 
DEOL > Kultúra > Könyv, folyóirat
  Kosztolányiné Harmos Ilona: Burokban születtem
 
Deol | 2004. február 09., 11:25
 
(Az ismertetés alapjául a noran kiadónál megjelent kötet előszava szolgált, melyet Borgos Anna pszichológus írt)
 
Kétséges, hogy Kosztolányi Dezsőné mint alkotó, ezen fiatalkori önéletírását, a Nyugatban közölt, illetve kéziratban maradt, ezidáig nem publikált novellái egy részét, írókról, írófeleségekről, tudósokról, színészekről készített portréit és két esszéjét tartalmazó kötet megjelenését követően erősen felkeltené az irodalomtörténészek érdeklődését, ám mint társadalomrajz és kordokumentum érdekes, forrásértékűvé válhat a személyiséglélektani, életrajzi vizsgálódás számára és valóra válthatja a szerkesztő reményét, miszerint lépés lehet az irodalmi kánon határán mozgó személyiségek és munkáik felkutatásában.
 
Kosztolányiné Görög Ilona néven, 1930 körül, bizonyára férje hatására kezdett el publikálni, először kizárólag riportokat, majd leginkább a Nyugat, a Szép Szó, a Pesti Napló és a Pesti Hírlap hasábjain novellákat is. Az Akadémiai Könyvtár kézirattárában fellelhető tetemes mennyiségű hagyatéka – két regény, egy színdarab és számos elbeszélés – írói ambícióról árulkodik, ám ennek ellenére nem törekedett írói identitása megerősítésére, noha nem maradt visszhangtalan két (Kosztolányi Dezsőről és Karinthy Frigyesről írt) életrajza és háború utáni naplókötete a Tüzes cipőben sem.
 
A Burokban születtem szépirodalmi műként is olvasható, őszinte, tabumentes, valószínűleg kiadásra szánt szövegében felbukkanó szereplők és események jelentős része önéletrajzi tény. Az olykor felszabadult, élénk hangulatú, máskor elnehezült atmoszférájú írás nagy része a gyermek, tizenéves Ilona hangján szólal meg, a jelenidejűség elevenségével idéz emlékeket, de helyenként át- és átszövi egy a stílusában és reflexióiban is érettebb előadásmód. Bár nyilvánvalónak tűnik, hogy Harmos Ilona élete egy későbbi periódusából visszagondol ifjúsága éveire, az egyenetlen stílus, a múlt és jelen idejű igék váltakozása nemegyszer olyan hatást kelt, mintha a „felnőtt író, narrátor” újraolvasva egykori feljegyzéseit utólag toldana be észrevételeket, mintegy kibeszélve az eredeti szövegből. A memoár egy tizennégy tagú, viszonylag jómódú, majd az apa halála után az elszegényedés jeleit mutató, fővárosi zsidó polgári család társadalmi helyzetének, viszonyainak, lelkiállapotainak részletes, lélektani hitelességű, realista ábrázolása, amelyben néhol egy-egy Harmos novellába illő, balladaszerű tömörséggel megírt téma is felbukkan. A címben szereplő burok szimbólum többször is visszatér, bár legtöbbször az elsődleges, legközvetlenebb jelentésrétegnek, a szerencsés születés képzetének ellentmondva, sokkal inkább utalva a bezártság, szorongás érzetére.
 
A novellák egy része a Nyugatban már megjelent, más részük most először kerül az olvasók kezébe. A minőségileg erős eltérést mutató szövegek – leginkább Csáth Géza hatását éreztetve – egyfajta balladisztikus, nyomasztó légkört árasztanak, elfojtott indulatokkal, gyilkossággal, halállal és Kosztolányit idéző lélektani hitelességgel. A realista, naturalista történetek gyakran váltanak egyfajta szürrealista, csattanószerű zárásba.
 
Szintén most látnak először napvilágot Kosztolányiné viszonylag egységes hangnemű, kortársakról írott portréi. Úgy tűnik Kosztolányiné ezekben a szokatlanul nyílt és nyers, legtöbbször az objektív, távolságtartó elemző szerepét teljesen feladó, kegyetlen karcolatokban találja meg a számára kedvező irodalmi terepet. Az író- és tudósportrék olvasása után – mivel a műfajban a megrajzolt figurához fűződő viszony mellett a „rajzoló” személyisége is óhatatlanul feltárul – az írófeleségek jellemzéséből egyre inkább egy empátiás készséggel alig rendelkező, komplexusokkal teli szerzői személyiség mutatkozik meg. Amennyire meghatóan és érzékenyen veszi tudomásul a negatív jellembeli vonásokat Krúdy vagy Csáth esetében, annyira mutatja eltorzultan és kíméletlenül a féltékenység valamint a rivalizálás jeleit Babitsné Török Sophie és Karinthyné Böhm Aranka portréja, azzal az attitűddel, amelyet Tóth Árpádné karcolatában ír: „Mi csaknem ... valamennyien ugrásra készen, kinyújtott karmokkal álltunk egymással szemben.” Felidézi az írófeleségek személyiségét, külsejüket, a társasághoz és férjükhöz való viszonyukat és nem utolsósorban – mintegy idegenként szemlélve őket – rejtett motivációikat. Ezek az írások azt a Kosztolányinét juttatják eszembe, aki férjéről írott önéletrajzi művében több olyan, kezdetben tényszerűnek tűnő megállapítással él (eszményítve egy már romokban lévő házasságot), amelyek a későbbi dokumentumok (Kosztolányi levelezése, fennmaradt naplótöredéke) fényében erőteljesen megkérdőjelezhetőek.
 
A színésznőportrék jól mutatják, hogy Harmos Ilona otthon mozog az ábrázolt világban, hisz Kosztolányival való megismerkedése előtt a Magyar Színház realista szerepekben kiemelkedő művésznője volt. Ezek többnyire rövid skiccek, de felvonul bennük a kor összes jelentős színészfigurája.
 
Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de nekem – bár teljességgel fölösleges és illogikus – posztumusz mű esetén, főképp ha szerzője publikálási szándéka kétséges volt a múltban és a megjelentetés idejében is az, önkéntelenül eszembe jut, az alkotó mit változtatott volna művén. Kosztolányiné esetében képtelenségnek tartom, hogy kortársai vagy akár az utókor előtt büszkén vállalta volna, ezt a színész-, tudós-, író-, írófeleség-portrékból kirajzolódó kegyetlen, olykor gonosz mentalitást, lehet, hogy véleményét csupán indulatai csillapítására, íróasztala fiókjának tartotta volna meg. A dilemma persze mára elveszítette érvényességét, ami azért is szomorú némileg, mert a kötet az irodalomtörténet számára valószínűleg irreleváns marad, ellenben jelentősen átformálta a képet egy írófeleségről.


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.37
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.032076120376587 másodpercig tartott.