Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  Fekete, fehér, öreg, fiatal
 
Héty Péter | 2009. szeptember 07., 16:06
 
A 38. Debreceni Jazznapok péntek esti koncertjein két kiemelkedő szaxofonos okozott örömet a műfaj rajongóinak. A szabadtéri ingyenes koncerteken aznap utolsóként fellépett ifjú hazai tehetség, Tóth Viktor aratott zajos sikert, míg a Kölcsey nagytermében egy nagy múltú világsztár, Benny Golson forrósította a hangulatot. Mindkettejük mellett kiváló kísérők muzsikáltak, akik a szünetben jókedvűen üdvözölték egymást a nézőtéren, ahogy szakmabéli jó barátokhoz illik.
 
A harminckét esztendős Tóth Viktor a hazai dzsesszmuzsikusoknak ahhoz az új generációjához tartozik, akik öt-tíz éve kerültek ki a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékéről, s azóta egyre meggyőzőbben adnak számot tudásukról. Az ifjú szaxofonos 2005-ben megjelent első lemeze óta két újabb hanganyaggal is előállt, melyen a kiváló hazai kísérők mellett hallhatók külföldi zenészek is. A debreceni koncertre mindössze két zenésszel érkezett, de azok teljességgel elegendőnek bizonyultak. Már a koncert elején bemutatta őket és megköszönte, hogy tanulhat tőlük.
 
A Flying Away és a 13 Lines nyitották fellépésüket, utóbbi a Tartim című Tóth Viktor- lemezről. Ebben a svédországi török dobos, Robert Ikiz már „eleresztett” egy szólót. A Begging for Forgiveness és a Big Sky már az első, 2005-ös lemezről volt hallható. Itt már a nagydarab, mosolygós néger bőgős is szóló szerepet kapott. Henry Franklyn Count Basie, Freddie Hubbard és Archie Shepp egykori zenésztársaként vállalkozott az ifjú magyar tehetség kíséretére. Isten igazából nem is annyira kísérőként volt jelen a két zenésztárs, hanem egyenrangú félként: Tóth Viktor szerzeményeiből kiindulva muzsikáltak együtt. Érdekes módon épp a Gramofon kritikusi díját elnyert második albumáról, a Climbing with Mountains-ről nem hallhattunk egy számot sem. Viktor laza, mégis erőteljes játéka nem csak saját szerzeményeiben, hanem a Henry Mancini-féle Charade és a régi angol ballada, a Greensleeves népszerű dallamaiban is magas átélésről, kiváló technikáról tanúskodtak, remek, sodró lendületű dzsessz muzsikát „kanyarítva” ezekből a témákból is. A közönség zajos tetszésnyilvánítással fogadta mindezt – mondhatni az egyik legsikeresebb koncertként az idei dzsessznapokon – aminek egy ráadás (Seventh Garden) lett az eredménye.
 
A sürgető tényező az volt, hogy a nagyteremben már a dzsessz nagy időinek tanúja, aktív részese, Benny Golson készülődött a koncertre, s gyors ráadása után Tóth is mindenkit arra bíztatott, hogy ne hagyja ki azt a lehetőséget, hogy a nyolcvanesztendős legendát élőben láthatja. Láthattuk is nemsokára a fekete hajú és bajuszú életerős, tenor szaxofonját szépen, de nem „virtuózkodva” fújó muzsikust, komponistát. Az ő korában már nem a bizonyításról szólnak a dolgok, letette már az asztalra amit kell. Kísérőnek is három kiváló muzsikust hozott, akik nem ma kezdték a pályát. A Horison Ahead szép, a dzsessz legnemesebb hagyományait tükröző nyitó darab volt, aminek témáját természetesen a mester vezette fel, s utána – az est hátralévő részére is jellemző menetrend szerint – következtek az improvizációk.
 
Először a gyakran mókázó, energikusan játszó hetvenkét esztendős zongorista, KirklandKirk” Lightsey (munkássága alapján mondhatjuk, hogy ő is egy legenda mások kísérőjeként és saját zenekaraival is), majd az elegánsan és cizelláltan játszó francia bőgős, Gilles Naturel szólója következett. Utóbbi az egyetlen fehér volt a csapatban, s rajta kívül még a hatvanhét esztendős dobos, Douglas Sides volt a kísérő, aki később szintén bravúros szólókkal lepte meg a hallgatóságot, alkalmasint akár a lábcinen is hosszasan és élvezetesen játszva. Sides, a mellett, hogy a zongorista Lightsey régi munkatársa, nagy idők nagy zenészeivel dolgozott már együtt.
 
A nyolcvan esztendős Benny mester korát meghazudtolóan precízen, lazán játszott, meg sem kottyant neki a játék a szoprán szaxofonon, amit ebben a korban már kifejezetten nehéz megszólaltatni. Nem is csoda, hisz ifjú kora óta ez a hivatása, együtt él hangszerével. Szemlátomást jókedvűen emlékezett vissza első magyarországi fellépésére, ami szerinte jó volt, s örömmel adott hangot annak, hogy másodjára most épp itt lehet, ami még jobb lesz, majd némi csintalansággal jegyezte meg, hogy várja már a harmadikat is, ami még ennél is jobb lesz. Egy Párizsban írt blues kompozíciója után megemlékezett első feleségéről, az egyik legismertebb és legszebb darabjával, az Along Came Betty-vel. Később hozzátette, egy időben azon morfondírozott, átkeresztelje-e a dalt egy következő barátnő nevére.
 
A két részes koncert első felében még az egykori zenésztárs, barát, Clifford Brown emlékére írt híres, I Remember Clifford dallamait is hallhattuk, még egy szál magában szóló, leheletfinom szaxofonnal is. Annak érdekében, hogy megmutassa kísérői mily remek zenészek – s talán azért is, hogy szusszanjon egy kicsit – magukra hagyta őket, s trióban remekeltek egyet Dave Brubeck In Your Own Sweet Way-jére. A szünetben a zongorista és a dobos kedélyesen lement a nézőtérre és jót beszélgetek-mókáztak az előttük fellépett Tóth Viktor trió tagjaival.
 
Szünet után konferálás nélkül csaptak bele a Take The "A" Train-be, Ellington klasszikusába. A mester is kezdte felidézni a régi időket a Dizzy Gillespie-nak írt egyik legrégebbi számával, a Whisper Nut-tal. A John Coltrane-nel közös philadelphiai idők emlékére eljátszották tőle a Mr. P.C. harsány bebopját, ami önmagában is megemlékezés a legendás bőgős Paul Chambers-ről. Aztán egy másik nagy névtől búcsúztak Lightsey szerzeményével, a Goodbye Mr. Evans-szel (Gil Evans). Zárásként Golson mesélt a Stablemates történetéről, melyet a Coltrane-nel közös muzsikálás után kért tőle Miles Davis. A nagy ováció után természetesen egy ráadás is kijárt (Blues March), amiben a katonás dobpergéshez Golson először a legegyszerűbb fúvós hangszert, a sípot használta. Ezzel kellett végül beérnünk a közel kétórás koncert zárásában.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.44
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.018002033233643 másodpercig tartott.