Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KÉPZŐMŰVÉSZET
Tiltott gyümölcs
 
A lengyelországi kommunista elnyomás idején készült pimasz, merész és provokatív kompozíciók inspirációiról tájékozódhattunk a Banánköztársaság című kiállítás zárórendezvényén. A Modemben a tárlat lengyel kurátora, Jolanta Ciesielska volt a „kalauz”.
 

 
   
TÁRLAT
Mértan mindenkinek
 
Kitörések, angyal-témák, feszülő ékek és síképítmények: Aknay János szereti sajátos optikán át tanulmányozni a teret. Az érzelmek tipikus színeket, éles kontrasztokat kevernek a palettán egyedire. Az expresszív képeknek január 30-a óta a Modem ad otthont.
 

 
   
TÁRLAT
„Mostan színes tintákról álmodom”
 
Jubileumi kiállítás nyílt a Déri Múzeumban Válogatás az Ötvöszománc Szimpózium alkotásaiból címmel. A tárlaton a Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola elmúlt tíz évének legkülönlegesebb műveiből látható összeállítás 2009. december 15-ig.
 

 
   
TÁRLAT
Merész lengyelek
 
Groteszk kompozíciók, provokatív és merész alkotások, szándékosan anti-esztétikus képek láthatók harminc lengyel alkotótól a Modem legújabb, Banánköztársaság című kiállításán, mely a nyolcvanas évek lengyel expresszív művészetét mutatja be.
 

 
   
TÁRLAT
„Az azonosulás festője”
 
A főiskola után élete egyik legnagyobb dilemmája előtt állt: maradjon Budapesten, vagy hazatérjen Hajdúböszörménybe. Ő az utóbbit választotta. Halálának tizedik évfordulóján Maghy Zoltán munkásságára egy újonnan nyílt galéria emlékezteti az érdeklődőket.
 

 
   
TÁRLAT
Debrecen – ahogy Szipál Márton látja
 
A világhírű fotóművész, Szipál Márton legújabb alkotásaiból nyílt kiállítás január 20-án a Kölcsey Központ Bényi Árpád-kiállítótermében. A kiállítási szezonnyitó rendezvényen debreceni díszpolgárok portréit láthatjuk elsősorban.
 

 
   
TÁRLAT
Országjárás
 
A Hajdú-Bihar megyei nem hivatásos képzőművészek munkáját is bemutató, Utazó Esszencia 2009–2010 című vándorkiállítás célja, hogy megismertesse a látogatókat azzal a sokszínű gondolat- és érzésvilággal, amely az amatőr művészeket és alkotásaikat jellemzi. 
 

 
DEOL > Kultúra > Képzőművészet > Tárlat
  A megélt művészet
 
Kele Csilla | 2009. szeptember 28., 11:59
 
Kolozsvári képgrafikusként végzett, majd Debrecenben telepedett le végleg. Több mint negyven éve aktívan mutatja: a láncok, amik köttettek, nem szakadnak el. Grafikáját a japán kalligráfiához és a gesztusfestészethez hasonlítják, ezúttal mégsem utazunk a képzelettel. László Ákos grafikái október 16-ig láthatók a Józsai Közösségi Házban „Szerelmem, Debrecen” címmel.
 
Amikor a múzsa int, a bátrak követik az úton, legyen az bármilyen meredek. László Ákos azonban az ismeretlen felé sem ment üres kézzel. Erdélyből útravalót hozott magával – humorral és szeretettel – az élethez, munkáiban az éveket is számon tartjuk Debrecenben. A város és a képíró viszonya mára eltéphetetlen, azt is tudjuk, amit nem mond el az ecsettel. László Ákosnak inkább saját könyvei váltak néma mesterekké: szavak nélkül, a látvány erejével tanít bennünket.
 
A grafikus csaknem két évtizede része Debrecen életének, nyitott sorozatai a városról új perspektívát adnak a Nagytemplom bűvöletében. Semmibe se kerül, de sokat ad a mostani tárlat a téma kedvelőinek, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete (GADE) és a Magyar Grafikusművészek Szövetsége tagjaként számít az elismerésre. – Türelem és alázat: ez kell a képeihez – kezdi a „titokfejtést” Éles Csaba esztéta, a tárlat kritikusa, művészettörténésze. A köszöntőben arról is beszélt, e képek önmaguk nyitját is hordozzák: komponálnak a képrészlettel, az applikált szövegekkel. – László Ákosnak a sors három várost adott, ezekből kettő észak-erdélyi nagyváros: Kolozsvár, ahol főiskolai tanulmányait végezte és Nagyvárad a gyermekévek helyszíne. Harmadikként marad Debrecen, a város, ahová áttelepült. Ez a szó, hogy „áttelepült” már régen aktualitását vesztett fogalom; hiszen valójában már réges rég nem vendég ő itt, hanem fordítva: akkor vendég, amikor visszamegy Nagyváradra. Adhatta volna ehhez a három városhoz, vagy valamelyik helyett Budapestet is, ahol született. Vagy adhatta volna Párizst is, ahova szintén emigrálhatott volna, hiszen nyelvtudása és vizuális nyelvi művészete ezt is lehetővé tette volna – méltatta a művészt Éles Csaba, aki kiemelte a grafikus kincse a kereső-kutató szándék, az emlékezés és a beleérzés képessége: a múló emlék új patinával válik ismét érdekessé a vászon terében. László Ákos mindent leltárba vesz, ami kicsit is szeretetre méltó: amit elrejtünk, a színekkel ragyogóvá lesz.
 
– A művész egész figyelme annak a közösségnek a múltja iránt nyilvánul meg döntően, ahol önmaga titkait, önmaga kiteljesülését keresi. A kíváncsiság, a keresés, a kutatás, az emlékezés és a belerejtőzés képessége; ezek azok az ajándékok, amelyekkel nagy vonalakban megragadható a művészet, amely nagyon sok konkrét műalkotásban érhető csak tetten. Ezek az ő igazi megtartói és vigaszai minden olyan esetben, életének minden olyan pillanatában, amikor úgy érezhette, hogy nem kap kellő visszajelzést, viszonzást a világtól – hallhattuk a megnyitón az esztétától, aki összegzésképpen elmondta, a kiállítás egyik hőse Debrecen, a másik a költészet. Úgy vélekedett, egy kisebb fajta irodalmi lexikont megtöltene a versbe karcolt életmű összegzése. – Harminchárom rajz látható a kiállításon. Vagy inkább egyetlen nagy, „kirakós” önarckép ez az egész tárlat. Úgy is értelmezhetjük tehát ezt a kiállítást, hogy László Ákos egyetlen nagy művet hozott ide önöknek.
 
Gazdag azok névsora, akik inspirálták: Arany János, Márai Sándor, Áprily Lajos, Köteles Pál. A „másik hazából”: Bessenyei György és Kármán József. Olykor a „de profundis”, a mélységből kiáltó ember került a kompozíciók előterébe, egy konkrét történést egyetemes szintre emelve. A nemzedéki idősávban többedmagával örökítette meg Debrecent, a kollégák mellett mégis az ő rajzai lettek a leginkább „debreceniek”. Nála a vágy és képzelet nem mond ellent az időbeliségnek: a város megtanít, hogyan adjunk méltóságot a vidéki létnek.
 
„Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok” – olvassuk Dávid zsoltárait a Csap utcai illusztráción, máskor Az idő fogai, a Kalendárium tervek, vagy éppen a Variációk egy József Attila versre mutatnak csapásirányt életében. Az irodalom vissza-visszatér – nem csak a montázst kedvelők örömére –, a kalligráfiaként tussal írt üzenetekben. Rásegítenek a szabad asszociációkra a figuratív elemek: expresszív, szürrealista utalással fokozzák a rejtelmeket. Nem csak nálunk, de Kolozsváron, Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyben is vannak képei közgyűjteményben, az ősz és a tavasz váltakozik a közös tárlatok szervezésében. A távolság, amit megtett igencsak kanyargós az életút összegzésében: Litvánia, Franciaország, vagy a volt Szovjetunió adott otthont az egyéniségnek.
 
„Párizsi park padján küszködsz?/ Mindenkivel végez az embertelen végzet. /Harcoljunk?/ Nincs remény./ De ez a halványkék est még az enyém”
 
A tegnapi sikerek a jövő kudarcával fonódnak össze baráti szövetségben, teret nyernek a versbe szedett morális kérdések. László Ákos a formák lidérctáncát programozott színvilágban éli meg, a városkép fragmentumi méltók a megörökítésre. Meglehet, grafikája változott az utóbbi években: a festészet felé törekszik az új tematikus képeken. Nem csak az ifjúság, de az öregség, a képírás művészete is jelentős lesz a mesterek ígéretében, miszerint a megélt művészet: maga az élet.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0,019263982772827 másodpercig tartott.