Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  Pink Floyd-pótló járat
 
Héty Péter | 2009. október 02., 14:55
 
A zenebarátok bizonnyal találkoztak már olyan lemezekkel, melyeken nagy betűvel áll egy világhírű zenekar neve, s mellette kisbetűvel valami angol szöveg, mely szinte észrevétlenül arra utal, hogy a hivatkozott sztárnak a számait hallhatjuk, de ismeretlen előadótól. Személy szerint az ilyen „gagyiktól” mindig távol tartottam magamat, s valami hasonló érzés fogott el, amikor az öles Pink Floyd feliratú koncertplakáton megláttam a kisbetűs részt: „The Spirit of”. Tehát a Pink Floyd szellemében fognak tőlük számokat játszani ismeretlen zenészek. Ez az ellenérzés csak lassan oldódott fel bennem a szeptember végi, debreceni műsorra igyekezve, de végül teljesen.
 
Először a kíváncsiság vitt rá, hogy utánanézzek a világhálón, miről is van szó. A videó részletek alapján egész korrekt előadás vonalai kezdtek kirajzolódni. Aztán végiggondoltam, hogy az utóbbi évtizedekben egy eredeti Pink Floyd-koncerten is legfeljebb három eredeti tagot – Richard Wright egy éve történt halála óta pedig már csak kettőt –, s egy csomó ismeretlen kísérőzenészt láthatnánk a színpadon. Az eredeti Pink Floyd érdemeiről itt most nem zengedeznék, hisz aki ismeri, az tudja miről van szó, aki meg nem, az ennyivel úgy sem pótolhatja a súlyos hiányosságot. Utoljára 2005-ben, a Live 8 koncerten állt össze a legendás zenekar.
 
A Főnix Csarnokban bemutatott, The Spirit of Pink Floyd-műsor előtt a színpadon – az eredeti csapat kései koncertjeiről jól ismert – kerek kivetítő jelezte, hogy a cél az, hogy hűek legyenek a zenekar emlékéhez. A hangszórókból hallható Uriah Heep- és Free-nóták a korszak hangulatát idézték meg. Aztán elsötétült a csarnok, melynek földszintje majdnem megtelt nézőkkel, akik hallhatóan bizalmat szavaztak a muzsikusoknak, avagy a régi nótáknak. Elvis egyik dalát hallhattuk, s az It’s Now Or Nevert, amely talán a Floyd 1964-es indulására utalt.
 
Az első hangszerhangok egy évtizedet ugrottak előre, hisz a visszhangosított basszusgitár a One Of These Days kezdő pillanatait hozta a ’71-es Meddle című albumról. A hangzás már itt érezhetően profi volt: a basszusgitáros Neil Fairclough – mint később megtudtam a hazai szervezőktől –, kísérőzenészként játszott az eredeti tagokkal is. Aztán az egyre zajosabban kibontakozó számban feltűnt, hogy fektetett steel gitáron egy hölgy játszik, Stella Fairhead, aki kiváló énekes is. Nick Radcliffe gitáros is pontosan játszott, bár az eredeti szájgitáros szólót csak simán hozta. A villogó fényektől elvakítva a Time kivetített órái már üdítő látványnak tűntek. A jellegzetes dobhangokat a fiatal Dave Cottrell pontosan hozta, s a szintén nem igazán Floyd-os megjelenésű énekes, Andy Gibson hangja is remeknek bizonyult, akárcsak magyar kiejtése a „Jó estét Debrecen” köszöntésben.
 
Az újabb kori Learning to Fly-t már a közönséget megtapsoltatva kezdték, s a kivetítőn animált képsorok kezdtek peregni. Az Animals-albumról felcsendülő Pig közben kivetített 3D-s perselymalac ugyan nem pótolta a Floyd hatalmas disznó léggömbjét, de a muzsika hangzáshűségére, az elektronikus malachangra itt sem lehetett panasz. Aztán az Echos régi nótájában a lézernyalábokat is nekünk szegezték, s a kéttagú női vokál (Adele Harley és Carolyn Harley) mellett, Stella Fairhead is énekelt szólóban.
 
A Money-t hatalmas ováció fogadta, melyben az addig csak ütősként és vokálosként működő Ben Appleby hatalmas szaxofonszólóval hengerelte le a közönséget. Skótszoknyában ugrándozva igen eredeti látványt nyújtott, de mint az előadás után megtudtam tőle, ezt nem származása miatt hordja, hanem, mert nem szereti a meleget. A világslágernek számító dal közben a kivetítőn is színvonalas installációkat láthattunk, a szövegből pontosan megjelenő szavakkal, a gazdasági-politikai háttérhatalomra utaló filmes asszociációkkal, s a később is visszatérő Dorothy csodálkozó arcával az Óz, a csodák csodája (The Wizard of Oz) című film klasszikusból (talán a film és a The Dark Side of the Moon lemez szinkronicitás legendájára is utalva).
 
A Hey You alatt szpotlámpával világított ránk és zenésztársaira az énekes, a Run Like Hellnek pedig már a kezdetén biztatás nélkül is tapsolni kezdte a közönség az ütemet. Ebben remek ének kettőst produkált az énekes és a gitáros hölgy. Hosszas szintetizátoros bevezetőjével Rick Benbow hűen vezette fel a Shine On You Crazy Diamond-ot. A billentyűsre először figyelhettünk fel itt, aki kora és énekhangja miatt talán a leghűségesebben idézte fel az átlagember fejében élő Floyd-képet. Mint megtudtam, ő a másik tagja a csapatnak, aki korábban eredeti Floyd-koncerten is játszott. Ismét régebbre kalandoztak az Astronomy Domine bátor áthangszerelésével, de az utolsó Roger Waters-ös Floyd-albumról a Not Now Johnban is elég bátrak voltak ahhoz, hogy saját zenei inspirációikat hozzák. Akárcsak az Us And Them-ben, melyből megállás nélkül következett a Brain Damage, s a The Great Gig in the Sky-ban olyan énekszólót hallhattunk Stella-tól, ami bármely eredeti Floyd-koncerten is hatalmas sikert aratott volna.
 
A zenekar bemutatásával érezhetően közeledett a zárás, s két akusztikus gitárral felcsendültek a Wish You Were Here ismert dallamai, ami csak fokozta a hangulatot, s most először a vetített képeken megjelent maga a Floyd is. A ráadás után úgy tűnt mindenki megelégedésére a közönség lelkesen ünnepelte a Pink Floydot a Pink Floyd nélkül is.
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.0076398849487305 másodpercig tartott.