Tizenhárom éve van már annak, hogy zene és képzőművészet együtt, egymást kiegészítve van jelen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Konzervatóriumában. 1996 volt ugyanis az az év, amikor az épületben kialakított galéria megnyitotta kapuit a képzőművészeti alkotások előtt is. Azóta kétszáznyolcvan kiállítás hívta fel ezen a helyen a figyelmet hazai és külföldi kulturális értékekre. Debreceni Tamás bevezetője után Duffek Mihály ragadta meg az alkalmat, hogy elmondja gondolatait az Izatom-Art Maghy Zoltán festményeiből rendezett emlékkiállításán.

 

A DE Zeneművészeti Kar dékánja szerint a galériának elévülhetetlen szerepe van a kulturális értékek ápolásában, ami azért is fontos, mert a modern világ borzalmai közt ezek az alkotások azok, amik „intellektusunkat építik”, reményt, hitet, és alkalmat adnak a kikapcsolódásra a mindennapok emberének. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Művelődési Bizottságának elnöke aktuális kultúrpolitikai problémákra is kitért.

 

– Magyarország csendes fölszámolása folyik odakint és idebent – fogalmazott Jantyik Zsolt, aki úgy gondolja, az ilyen és ehhez hasonló tárlatok szükségesek ahhoz, hogy saját értékeinket megőrizzük és ápoljuk. Ha így járunk el, hűek leszünk Maghy Zoltán emlékéhez is, hiszen ő egész életén át a kulturális tevékenységek, azokon belül pedig a képzőművészet szélesebb körű elismeréséért, megbecsüléséért fáradozott.

 

Cs. Varga László, Hajdúböszörmény alpolgármestere esősorban a festőművész életére, annak érdekességeire tért ki a megnyitón. A hatalmas számban megjelent érdeklődők megtudhatták például, hogy Hajdúböszörmény lakossága régebben két részre oszlott: voltak a „böszörmínyiek” és az ún. „gyüttmentek”. Maghy Zoltán az előbbi népcsoport közé tartozott és igazi lokálpatriótának tartotta magát, ugyanis életében mindössze diákéveit töltötte szeretett városától távol. Böszörményben a mai napig keringenek városi anekdoták Maghy személyéről, és mint kiderült, az alpolgármester is szívesen idézi vissza emlékeit egy, a város határában festő művészről, aki hű megjelenítője volt a népi, paraszti életnek és a városi látképeknek egyaránt.

 

Székelyhidi Ágoston műkritikus kifejtette: a tíz éve halott festő életművének utóélete csak most kezdődött el. Ahhoz pedig, hogy ez az utóélet méltó legyen magához az élethez, nagyon sokat kell tennie az utókornak. Maghy egyébként abban a szerencsés helyzetben volt, hogy hetven évig alkothatott rendületlenül, ennek eredményeként pedig mintegy kétezer ismert rajz, festmény, metszet készült. A műkritikus kiemelte Maghy szűkkörű, ám annál kifejezőbb motívumhasználatát, de beszélt arról is, hogy festészetének tematikáját alapvetően táj és művész, ember és táj, valamint táj és kifejezés alaphelyzete határozta meg. A böszörményi alkotó személyes filozófiájában is kiemelkedő szerepet kapott a tájjal kapcsolatos azonosulás érzése. Perspektíváját tekintve nála a művész szemhatára egyenesen néz, mely elősegíti a befogadó azonosulását a kép által ábrázolt jelenséggel. Bár szinte mindenféle stílusirányzat elvárásai szerint tudott alkotni, Székelyhidi Ágoston szerint nem szerencsés őt beskatulyázni.

 

Utolsó felszólalóként Maghy Zoltán fia, Maghy Zsolt köszönte meg a közönség érdeklődését; a látószervek kényeztetése után a kiállítás megnyitójának zárásaként pedig a Zeneművészeti Kar hallgatói gondoskodtak a fülek kényeztetéséről is, lenyűgöző zenei produkciók előadásával.