Kultúra Politika Sport Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
DEBRECEN
A fejlődésért
Nyílt levéllel fordultak a Fidesz debreceni – városi, illetve országgyűlési – képviselői a helyi szocialistákhoz annak érdekében, hogy "a város fejlődése iránt érzett kötelességtudattól vezérelve" támogassák a a központi költségvetéshez előterjesztett módosító indítványaikat.
 

 
   
KÖRNYEZET
Magasságok és mélységek vándora
Makleit László és társai évek óta szisztematikusan másszák Európa legmagasabb hegycsúcsait, de néha a tengerek mélyére és barlangokba is leereszkednek. Az idén Skandinávia szépségeivel ismerkedtek meg, de jártak az Alpok legmélyebb barlangjában is. 

 
DEOL > Életmód > Környezet > Élhető világ
  Újrahasznosítás az állatkertben
 
DEOL | 2004. március 24., 13:42
 
A magyarországi hulladékgazdálkodás fejlesztése a célja annak az akciónak, amely szerda délelőtt indult a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertjében. A bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót az akciót szervező Érdektársulat az Alumínium Italos Dobozok Újrahasznosítására Magyarország Kht. tartotta.
 
Napjainkban egyre nagyobb jelentősége van a hulladékok újrahasznosításának, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy földünk energia és ásványi anyag készlete véges – kezdte mondanivalóját Jeszenszky-Zsilinszky Erzsébet, az ÉAI Magyarország Kht. vezetője. Az 1999-ben Magyarországra költözött alumínium újrahasznosítással foglalkozó svájci szakember miután megismerkedett a belföldi hulladékgazdálkodással, úgy döntött, a Svájcban szerzett tapasztalatait megosztja a hazai szakemberekkel. Kezdeményezésként anyagi és technikai hátteret biztosított a hazai szelektív hulladékgyűjtés szemléletének fejlesztésére. Magyarországnak az EU-csatlakozás előtt vállalt újrahasznosítási előírások szerint 2005-ig 15 százalékos újrahasznosítási kvótát kell elérnie. Ezt a célt pedig a szakember szerint csakis szervezett gyűjtésekkel és ezzel párhuzamos, folyamatos oktatással lehet elérni.
 
A projekt elsősorban az alumínium csomagolóanyagok, ezen belül az alumínium italdobozok országos, jól szervezett és működőképes újrahasznosítására törekszik. Ennek népszerűsítésére rendezték a szerda délelőtti bemutatót, ahol a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertjében elhelyezték az akció információs falát, valamint egy kültéri alumínium dobozok préselésére alkalmas szerkezetet. A debreceni állat- és növénykert a hatodik az országban, ahol ilyen információs pontot létesítettek.
 
– Tapasztalataink szerint az állatkertekbe látogatók által évi három és fél millió embert érhet el az üzenetünk – folytatta a tájékoztatót Tugyi Mária, a budapesti vadaspark szóvivője. Az állat- és növénykerteken kívül az általános iskolákat is bevonják a projektbe oly módon, hogy az elhasznált alumínium dobozok tárolására alkalmas kartondobozokat helyeznek el. Hajdú-Bihar megyében eddig 100 iskola jelentkezett az akcióra, melyben nem nyereményekért folyó versenyről van szó, hanem a környezetvédelmi szemlélet kiterjesztéséről.


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.0095450878143311 másodpercig tartott.