Kultúra Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
PARLAMENT
Nincs pénz a veszély elhárítására
Tóth Gábor, a Fidesz képviselője, november 16-án kérdést tett fel a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek: „Mikor lesz végre körforgalom a Bag-Domony útkereszteződésben?” címmel. Oláh Lajos államtitkár válaszában elmondta: „A második félévtől a gazdasági és pénzügyi válság kezelése azonban jelentősen lecsökkentette a költségvetés mozgásterét. Kénytelenek voltunk a balesetveszélyes csomópontok átépítésére korábban indított programunkat felfüggeszteni.” 

 
   
PARLAMENT
Jogharmonizációs kötelezettség
A légi közlekedési törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában november 11-én a napirendi pont előadója Oláh Lajos államtitkár, az MSZP hajdú-bihari listáján Országházba került képviselője volt. Mint elmondta: „a légi közlekedésről szóló törvény módosításával alapvetően nemzetközi és jogharmonizációs kötelezettségünknek teszünk eleget.” 

 
   
PARLAMENT
Elmaradt kötbér és határidőcsúszás
Csontos János, az MSZP képviselője, november 9-én azonnali kérdést tett fel a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek: „Haverok zsebébe csúszott a pénz a püspökladányi gyűjtőút-beruházásból?” címmel. Varju László államtitkár válaszában kifejtette: „a vonatkozó dokumentumokat a hatáskörrel, illetékességgel rendelkező nyomozó hatóságnak átadtuk, és ennek megfelelően az eljárás megkezdődött.” 

 
   
PARLAMENT
Mit ér az ember, ha vidéki?
Vígh Ilona, a Fidesz képviselője, november 30-án kérdést tett fel a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez: „Határtalan falurombolás a határon, avagy mit ér az ember, ha vidéki, de nem termel nyereséget?” címmel.
 

 
   
PARLAMENT
Veszélyben a magyar gázellátás?
Herényi Károly, független képviselő, november 7-én interpellálta a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert: „Kinek az érdeke?” címmel azt kérdezte: „Mit tesz a kormány, hogy a magyar gázpiac biztonságos ellátása ne kerüljön veszélybe?”.
 

 
   
PARLAMENT
Szakmai követelmények – háttérben
A közoktatási törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában szólalt fel november 2-án Pósán László. A Fidesz debreceni képviselője kitért arra, hogy „amíg normatív finanszírozás működik, és a felsőoktatási intézmények abban érdekeltek, hogy minél több hallgatót benntartsanak a rendszerben, mindaddig komoly szakmai követelményeket nehéz lesz érvényesíteni.” 

 
   
PARLAMENT
Mit ér a hároméves alapképzés?
A felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában szólalt fel november 2-án Pósán László. A Fidesz debreceni képviselője elmondta: „nem tudjuk megmondani a hallgatóknak, hogy aki egy hároméves alapképzést elvégez, azt a végzettséget bizonyító okirat milyen szakképesítésre jogosítja fel.” 

 
DEOL > Politika > Parlament
  Mit ér a hároméves alapképzés?
 
D. Á. | 2010. január 20., 11:04
 
A felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában szólalt fel november 2-án Pósán László. A Fidesz debreceni képviselője elmondta: „nem tudjuk megmondani a hallgatóknak, hogy aki egy hároméves alapképzést elvégez, azt a végzettséget bizonyító okirat milyen szakképesítésre jogosítja fel.”
 
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha emlékeim nem csalnak, akkor március végén, májusban és előtte került ide egy-egy felsőoktatási módosító törvényjavaslat, most itt van még egy. Akárhogyan is nézzük az egészet, óhatatlanul felvetődik az emberben a kérdés, hogy egyáltalán tudják-e önök, hogy mit akarnak elérni. Tehát ha ilyen gyakran hozzá kell nyúlni – és akkor a közoktatásról már nem is beszélek, mert ott a kép ennél még siralmasabb, ott szinte hetente nyújtottak be mindenféle módosító javaslatokat, és a kormány többnyire ezeket még támogatta is.
 
De maradjunk ennél a mostaninál. Azt ígérték önök még május folyamán, hogy lesz a felsőoktatásnak egy olyan átfogó módosítása, nyilván annak apropóján, amikor szóvá tettük ezt a sok fabrikálást, farigcsálást meg módosítgatást meg toldozgatást-foldozgatást, hogy lesz majd ennek valami átfogó módosítása, amely számos vitatott pontot megpróbál a helyére tenni. Nos, ehhez képest mit hallhattunk? Manherz Károly például azt mondotta az oktatási bizottság ülésén, amikor szóvá tettük, hogy a pedagógusképzés körül nagyon komoly gondok vannak. Akut probléma? Az. Reális veszély-e az, hogy belátható időn belül, és ez alatt néhány esztendőt értek, Magyarországon komoly tanárhiány lesz? Nagyon is valós a probléma, hiszen jó néhány középiskolában a reáltárgyak terén már most tanárhiány jelentkezik. Mit mondott erre a szakállamtitkár úr? A pedagógusképzés nem ebbe a törvénybe való. Hát, tisztelettel kérdezem én: a pedagógusképzés nem a felsőoktatáshoz tartozik? Ha nem ebbe a törvénybe való, akkor hova kellene tenni? A magyar gyáriparról szóló törvénybe, vagy hova? Egész egyszerűen megdöbbentő, hogy ekkora érzéketlenséget és probléma iránti csukott szemet tapasztalunk a minisztérium részéről.
 
Olyan kérdést nem rendez ez a törvényjavaslat, ami pedig nagyon-nagyon aktuális, és nagyon komoly társadalmi felzúdulást váltott ki, nevezetesen a csillagászati összegeket elérő rektori fizetések kérdése. Közpénzről van szó? Arról van szó. A közpénzekkel történő felelős gazdálkodásnak a dolgát nem illik mégiscsak rendezni? Azt gondolom, hogy nagyon is illene. Nem foglalkozik vele. A bolognai típusú képzéssel kapcsolatban, államtitkár úr, ha van valami, amit illene – mert van három év tapasztalat mögötte, legalábbis az alapképzés szempontjából mindenképpen –, ha valamit illene egy kicsit elővenni, akkor ez biztos, hogy az.
 
Már csak amiatt is, mert ha az ember egy picit is nyitott szemmel és füllel járkál a világban, akkor arról lehetnek információi és tudása, hogy az Európai Unió számos tagországában fogalmazódnak meg nagyon komoly kritikák a bolognai típusú képzéssel kapcsolatban. Németországban többek között a szemére vetik ennek az egész rendszernek azt, hogy a hallgatói mobilitást jelentősen lefékezi. Jóllehet, valamikor a bevezetéskor pont az egyik hangzatos érv az volt, hogy milyen nagymértékben elősegíti, mert idemehet, odamehet. Pont az ellenkezője történt, államtitkár úr! És még egyszer mondom, ezt a németek mondják, ahol pedig még nagyobb hagyománya volt ezeknek a hallgatói mozgásoknak. Bécsben most tüntetnek az egyetemisták, nem is kevesen. Ebben is benne vannak ilyen kritikai felhangok, számos egyéb probléma mellett, én ezt nem vitatom, tehát illene ezt megnézni, elővenni.
És még mindig ott van a legnagyobb kérdés, államtitkár úr, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem tudjuk megmondani a hallgatóknak, hogy aki egy hároméves alapképzést elvégez, azt a végzettséget bizonyító okirat milyen szakképesítésre jogosítja fel.
 
Az a helyzet, hogy semmire, így van, semmire. Mondjuk ki nyugodtan azt, hogy lényegében az egykori érettségi papírt feljebb tolták három évvel, de érdemi munkaerő-piaci mozgásteret nem jelent számukra.
 
Márpedig valamikor itt, e Ház falai között, amikor emellett ágáltak kőkeményen, akkor az egyik nagy érvük pontosan az volt, hogy a munkaerőpiacra hamarabb kiléphet, aki akar, aki tudományos elhivatottságot érez, az mehet tovább. Most mit látunk? Azt látjuk, hogy a munkaerőpiacnak nem kell. Hároméves végzettséggel gyakorlatilag nem kell. Három évet tanult valaki matematikát, mire fog vele menni? Nem tudják, tanárnak sem tudják felvenni, mert nem végzett még tanár szakon. Ott állnak ezek a hallgatók, a szüleik is, abban a hiszemben mentek oda, hogy lesz egy egyetemi, főiskolai végzettségük, és most azt tapasztalják, hogy semmi nincs a kezükben. Hát, ha van valami, ami komoly probléma, amihez illett volna hozzányúlni, akkor ezek azok. Végiggondolni, megoldási javaslatot tenni – de nem ez történik!
 
Az egész törvényjavaslat egy irányba van kifuttatva, államtitkár úr. A MAB-tól (Magyar Akkreditációs Bizottság) kezdve, az egyetemi tanári kinevezésektől kezdve sok mindent érint, valljuk be őszintén, hogy fontos kérdések ugyan, de alapvetően mégis gumicsontok, mert egy lényegi kérdése van, államtitkár úr: az, hogy a vállalkozói közintézmény, hogy és mint lesz. Ön most ingatja ugyan a fejét; csak javaslom, ajánlom, hogy vegye elő a nemzetközi jellegű felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot. Nem olyan régen volt itt e Ház falai között. Ott többek között az szerepel, hogy külföldi magánszemélyek vagy akár jogi személyek alapíthatnak Magyarországon felsőoktatási intézményt. Legyünk földön-járók és gyakorlatiasak. Egy egyetemet, főiskolát alapítani nem egy egyszerű műfaj, már pénzügyi szempontból sem. De amennyiben Magyarországon vállalkozói közintézmények vannak, az, mint egy gazdasági társaság, ott már tulajdonhányadot lehet vásárolni, abba be lehet menni, és onnantól kezdve gyakorlatilag megtörténik az, amit Magyar Bálint oly régóta szorgalmaz, hogy privatizáljuk a felsőoktatást, és lehetőleg játsszuk át külföldi kézbe.
 
Ez egy láncolat láthatóan, amit felépítenek, és mellé raknak számos olyan gumicsontot, amiről lehet majd vitatkozni, rágcsálni, ide-oda rakosgatni, de láthatóan ez a lényeg. Én azt gondolom, hogy ez nem lenne szerencsés. Elmondtuk akkor is, amikor a költségvetési intézmények jogállásáról szóló törvényjavaslat volt, hogy ez a változtatás, akárhogy tagadják, akárhogy ingatják a fejüket, ez mégiscsak ezt jelenti. És nem csak mi gondoljuk ezt, hallgassák meg akár az érdekvédő szervezetek álláspontját is! Bennük is óhatatlanul ez a félelem fogalmazódik meg. Gondolja, államtitkár úr, hogy ha sok emberben hasonló vélekedés fogalmazódik meg, az csak azért van, mert napszúrást kaptak? Nem attól van. Annak valami oka van, azon érdemes lenne elgondolkodni. Én még jó szándékúan azt is képes vagyok elhinni, hogy önök ezt nem akarják, de akkor fogalmazzák meg úgy a törvényt, hogy ez a gyanú se legyen benne, mert ha benne van, akkor sajnos a lehetőség is benne van. A „hiszem” vagy „nem hiszem” kérdése ebből a szempontból nem elégséges, a jogi szabályozást kell oly módon megvalósítani, hogy az biztonságos legyen, és világosan kizárja azt, hogy mi az, ami nemkívánatos dolog.
 
Az egyetemi tanári kinevezésekkel kapcsolatosan, bevallom őszintén, én meghökkentem azon, amit a bizottsági ülésen a szakállamtitkár úr elmondott. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis – megjegyzem, ezt is egyébként önök vezették be egykoron, nincs, ezzel kapcsolatban nincs kifogásom, a mostani állapot, önök vezették be. Ez a következőről szól: minden egyetemi tanár, ha egy másik intézménybe menne át, hiába az egyik intézményben már professzor, a másik intézményben automatikusan nem lesz az, csak ha ott is kiírják neki a pályázatot, megtörténik a megfelelő habilitálása, habitusvizsgálata, és így tovább.
 
Ez van most, és én ezzel egyetértek, államtitkár úr, mert az egyes intézmények szervezeti és működési szabályzata a törvényhez képest szabhat szigorúbb intézkedéseket a minőség érdekében.
 
Most önök mit akarnak? Azt, hogy ha valaki egyetemi tanárnak lett kinevezve a kiskakas egyetemen – most szándékosan nem mondok semmilyen konkrét nevet –, és az átmegy a fekete bárány egyetemre, ahol mondjuk, szigorúbb belsőbb szabályzatok vannak, akkor azt ne kelljen figyelembe venni, hanem vegyék át automatikusan. Én ezt nem tartom jó dolognak, még egyszer mondom, mert ha van egyetemi autonómia, akkor a törvényhez képest szigorúbb szabályokat megenged a jogi szabályozás az intézményi autonómia keretein belül. Akkor ebbe beletartozik az is, hogy az ott foglalkoztatottak számára a kritériumrendszert ő megmondja, és azt mondja, hogy kérem szépen, számomra ez a professzori cím nem cím, ha mi is lefolytatjuk azt a vizsgálatot a mi szempontrendszerünk szerint.
 
Nem tudom, ez miért oly szívügyük önöknek, hogy ezt feltétlenül lefelé nivelláljuk. Ez nem a minőséget fogja szolgálni, meggyőződésem.
 
A másik fontos dolog, hogy az a példa sem helytálló, amiről a szakállamtitkár úr beszélt, mert ő német vagy olasz, egyéb példákat is hozott fel. Abból a szempontból van csak igaza, ami Magyarországon viszont nincsen, nevezetesen, hogy ott egy tanszék, egy professzor. Nálunk viszont a tudományos előmenetelhez kötött, és nem pedig tanszékhez. Ez két külön technika, két külön műfaj, tehát ne keverjük a kettőt össze, teljesen más ügy. Ott egy álláshoz van kötve, aki egyben persze az adott tanszéknek a vezetője is, és mögötte, akármilyen tudományos szinten is van valaki, az még nem professzor. Az egy más műfaj. El lehet azon vitatkozni, hogy jó vagy nem jó, de mégiscsak látni kell, hogy egy más struktúrában működik, tehát nem jó hivatkozási alap, amikor magyarországi dolgokat nézünk.
 
És megfogalmazódott még egy komoly aggályunk – úgy látom, hogy ez is süket fülekre talált egyelőre még önöknél –, hogy hogyan lehet az, hogy egy intézményen belül szervezeti egységeket jogi személyiséggel akarnak felruházni. Ez azt jelenti, hogy nincs akkor egy intézményünk, kismillió jogi személyiséggel megáldott egysége lesz.
 
Ki fogja tudni ezt irányítani? Hol van a rektori felelősség? Hol van ezzel kapcsolatosan bárminemű olyan jogi kötelezettség, amit egyébként néhány oldallal később egy másik paragrafus meg kötelezően előír a rektornak? Kivitelezhetetlen! Lesz egy többfejű egyetem, jó nagy káosszal, jó nagy zavarossal. Elhiszem, hogy lehetnek olyan érdekek, hogy a zavarosban kell halászni, de azt gondolom, nem a felsőoktatás lepusztítása árán kell ezt megcselekedni. Köszönöm szépen.
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.013372898101807 másodpercig tartott.