Újra bebizonyosodott, hogy a futsal bizonyos szint felett kifejezetten szórakoztató játék. A Főnix Csarnok korábban már otthont adott több nemzetközi válogatott tornának, a MezeiVill révén Bajnokok Ligája-csoportmeccseknek, most pedig másfél héten keresztül – a csoportmérkőzésektől a fináléig – a földrész legjobb válogatottjait figyelhettük testközelből. A pályán sok káprázatos megoldást (az olasz Bacarotól kezdve a spanyol Rodriguez döntőbeli sarkalásáig), szimpatikus figurákat, sportszerű gesztusokat, óriási csatákat, nagy drámákat láthattunk – szóval mindazt, amiért olyan sokan imádják a sportágat, amely remekül elegyíti a futball, a kézilabda, a jégkorong, a kosárlabda (és még ki tudja mi minden) jó tulajdonságait.

 

Ezen a kontinenstornán volt szerencsém kicsit betekinteni a kulisszák mögé, belelesni a forgatókönyvekbe, közelről figyelni az UEFA-gépezetet és a vele együttműködő (majd’ kétszáz fős) debreceni csapat működését. Megállapíthatjuk: pályán és azon kívül rengeteg profi teljesítmény segítette sikerre a rendezvényt. Természetesen minden területnek volt (olykor több) felelőse, s bár néha az volt az ember érzése: talán túlbiztosították a dolgot, a végén mégiscsak rendben ment szinte minden, márpedig ez volt a legfontosabb.

 

Dani, a portugál-amerikai például a pontosságért felelt, az ő intésére vonultak be a csapatok a játéktérre, s a bírók a jelzése alapján indították el a meccseket. Az első napon apróbb csúszások csaknem négy perces késést eredményeztek, a másodikon 50 másodperc volt a „csusza”, majd a megbeszélt finomítások után a harmadikon hajszálpontosan időben történt minden. Igaz, ekkor éppen a francia Olivier volt a „porondmester” – aki látható örömmel nyugtázta a sikert és fogadta a gratulációkat. Egy nappal később viszont hibázott, mivel négy(!) másodperccel hamarabb engedte el a mérkőzést – jött is azonnal a figyelmeztetés: ez a nagypályás Bajnokok Ligájában – amin ugyancsak dolgozik ez a stáb – hatvanezer eurós büntetést jelentene, a reklámidő megkurtítása miatt. Ez is jelzi: az európai szövetségnél nem babra megy a játék… De ilyen tét mellett és nyomás alatt is jutott idejük a fiúknak arra, hogy egy-egy intéssel, hunyorítással menet közben megköszönjék a segítséget. Amikor pedig a komoly meló után lehetőségük nyílt a lazításra, akkor abból is kihozták, amit lehetett…

 

Akárcsak az egymás elleni (UEFA vs. Szervezők) focimeccsből, ahol a vendégek között szerepelt többek között Seán, a freestyle világbajnoka is (akik nem ismernék: ebben a műfajban labdás zsonglőr-trükkök sorát mutatják be). A párizsi fickó elképesztő dolgokat művelt a focival, ám sokszor akkor is ördöngös cseleit dobta be, amikor egy passzal jobban járt volna csapata. A kétszer 20 percből harmincötben vezettek ellenünk, de a vége 6:5 lett ide.

 

Nem mintha számítana, de mindez egy nappal egy „másik” 6:5 után volt. Akik figyelték a torna eseményeit, bizonyára kitalálják, mire gondolok: a magyar válogatott csehek elleni elképesztő és felejthetetlen küzdelmére, ahol a mieinknek nem sikerült megtartaniuk az előnyüket. Kozma Mihály szövetségi kapitány még napokkal a sorsdöntő meccs után is olyan sápadtan, keserűen beszélt a történtekről, hogy az embernek nem volt szíve hosszasan faggatni az okokról. Hogy mekkora lökést adhatott volna a sportág itthoni fejlődésének, ha a (vélhetőleg megtelt) Főnixben játszhattak volna Trencsényiék, azon már kár keseregni – folytatódnak a munkás hétköznapok, dolgozhatnak tovább a hazai futsalosok klub- és válogatott szinten egyaránt a felzárkózásért.

 

Északi szomszédaink pedig (ha már így lendületbe jöttek), a negyeddöntőben büntetőkkel az olaszokat is legyőzték, s meg sem álltak a bronzéremig, utolsó találkozójukon felülmúlva a brazil „B”-t, azaz az azeri válogatottat is. Utólag visszatekintve tehát, nem akármilyen erősségű csoportba kerültek a mieink. Ami azt illeti, ebből a szempontból szegény fehéroroszok jártak a legrosszabbul, hiszen a két döntős, a spanyol és a portugál csapat jutott nekik a D-jelű gruppban. Az egyik annak rendje és módja szerint el is agyabugyálta őket, a másik ellen bravúros döntetlent értek el, majd a nagyok igazi rangadón egymás ellen meccselve mutatták meg, hol tart a világelit.

 

Azt a derbit látva egyáltalán nem meglepő, hogy végül ez a két gárda jutott el a végső fázisba. Az utolsó találkozón a címvédő önbizalomtól duzzadó, erőteljes játékkal szerzett komoly előnyt, ám a luzitánok csak izgalmas hajrát követően (negyven másodperc alatt két gólt szerezve) hajtottak fejet. Mindezt később szó szerint is megtették a dísztribünön, ahol a láthatóan elégedett UEFA-elnök, Michel Platini éremátadása (és tarkópacsijai) után következhetett az örömtánc, a fotózkodás, az igazi fiesta.

 

Remélhetőleg eljön az idő, amikor – a mostani közönségsiker okozta tömeges hazai iskolai képzés és az így megerősödött klubcsapatokból verbuvált válogatott okán – a magyar csapat sikerének tapsolhatunk…