–  Különleges világba csöppen, aki ide lép be: a képeknek akkor is hangulata lenne, ha nem kapna külön kiállítást a Modemben. Aknay János gyerekkorát töltötte Debrecenben, amikor még a Pacsirta utcai iskolában próbálta ki a rajzceruzát a szakkörben. Ma már saját munkáira építenek iskolát, művész kört a szentendreiek – mondta Kósa Lajos polgármester nyitóbeszédében.

 

– Mára a kiállító művészek száma is magas, rengeteg a jó művész. Meglehet, csak kevés az igazán jelentős kortárs alkotás: Aknay János képei valóban jelentősek – méltatta Gulyás Gábor ügyvezető a festő érdemeit. 

 

Mára névjegyévé vált a klasszikus formák újraértelmezése, a realitáson túli érzetek az angyalábrázolásokban is vissza-visszatérnek. Szentendrével közösen ügyködtek az előkészítésen, ahol tavaly már rendeztek egy nagyobb kiállítást művész díszpolgáruk – és a zöld-aktivista – tiszteletére. A „visszaesők” már láthatták a képek némelyikét régebben: az organikus most is ugyanúgy – csak nem ugyanott – találkozik a térben. Aki szeret meditálni a kontraszton, az élben elváló, mérnökként festett képeken, annak tucatnyi „Aknay-szín” is jut egyszerre a Modemben.

 

Az egyedi színhasználat azonban e tárlat veszte is lehet, az analitika nem tud kibontakozni a füzérként egymásra felelgető képeken. A színektől roskadozó falak a munkásságot exponálják a nézők látóterébe: s bár a művészet nem helyspecifikus, a nagy terek olykor jól jönnek. Igaz, nem segít ez sem, a második teremtől magunk is elérjük a befogadás határait. S bár nem tudni, a véletlen volt-e főszervező a művek egymásmellettiségében, a kiállítottak száma akár meghaladja a kétszázat is. Olykor csak egy blazírt „aha” élményéig juthatunk el, tárlatvezetés nélkül bolyongás a séta a jelerdő mélyében. Katalógust, egyéb irományokat is lehet a bejáratnál böngészni, mégis a hátország bemutatása maradt többekben hiánycikk. A Szentendrei múzsa című tárlat nagyot álmodott, amikor helyet, felületet adott a gyűjteménynek: Aknay Jánostól látunk szinte mindent – csak nem minden szinten.

 

Terek, Otthon, Kötődések, Nyomatok, Emlékek, Keresztek, Két világ között, Angyalok – mind beszédes terem elnevezések: keretet és profilt adnak a képeknek. A kompozíciók egy teóriára hajaznak, ami több paradigmában, de azonos készletet takar. A három-, négyosztatú ráma történetbe fogja az inverz színeket: az elv olykor fontosabb az ecsettechnikánál a képeken. A székely rovásírás mondhatni párban jár Aknay János festőangyalával: igaz, dominánsan csak a 90-es évektől bukkan fel. A gúlák angyalai, a képre festett minták mellett ezek hozzák az idő karcolatát. Máskor a titkok szögletes jelben rejtik el a mondhatóság határát.

 

Ilyenkor üdítő az utcák, terek és templomok látványa a kivasalt térben. Persze az irodalom, az allegória sem hagyja a látogatót cserben. A tollba mondott versige nem áll messze a képíróktól: a tárlatnak feszülő triptichonok szárnyas oltárt nyitnak – legyenek bár képtáblák, vagy lakásdíszek. A „tulajdonosi szemlélet” amúgy is tetten érhető a képeken, a miniatűr képkeretek és az óraszerkezet inkább a lakáskultúra pompájának kedvez. Külön öröm, hogy szántak egy kisebb platformot a „szentendrei iskola” és a Vajda Lajos Stúdió más képviselőinek: Ef Zámbó István képe is látható Barcsay Jenő, Deim Pál és Korniss Dezső alkotása mellett. Kapunk versszobát is és dokumentumfilmet: ne legyen kétségünk, Aknay mértana maga is költészet.