– A kikötők mindig különleges helyek, ez fokozottan érvényes Fiumére. Története során a legfontosabb a „boldog békeidők” korszaka volt, hiszen több nép élt együtt a szabadságjogok mellett – mondta Kocsis Róbert, a megyei közgyűlés alelnöke. Beszélt arról is, saját felmenői is emlékeznek Fiumére, az akkori kereskedelemre, az ottani kávé utánozhatatlan ízére. Szerinte mindez a kollektív magyar emlékezetnek is része, szerencsére a kiállítás is figyel a békeidős hétköznapokra, a fontos részletekre. Halász János alpolgármester úgy véli, ma is összeköti a két várost a múlt, a tőlünk elszakított részek, városok otthonossága, a régmúlt dicsősége.

 

Lakner Lajos megyei múzeumigazgató a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága nevében köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, a Déri Múzeum szeretné bemutatni a Fiuméhoz kötődő pluralitást, sokszínűséget a horvát-magyar együttműködés jegyében. Az egymásra figyelés ilyenfajta tiszteletben tartása is célja a kiállításnak: Fiume nemcsak a régi monarchiának, de az országok közti párbeszédnek is kikötője.

 

– Amikor találkozóra készülünk e város magyar képeivel, érdemes a felejtés helyett az újratöltekezést választani. Nekünk is az emlékezet helye ez a város, pedig más színekből, más élményekből rajzolódik a magyar kép – érvelt Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész. A kezdet két évszázadra nyúlik vissza, az 1700-as évekre, amikor még Mária Terézia uralkodott. Jókai Mór később úgy vélte, Trianon „egy hű leány eszménye és képe”. A gyakran nőalakként becézett kikötő eredetileg folyó jelentésű közfőnév volt. A kutató úgy vélte, 1890-91-ben megváltottuk a jogunkat, hogy Fiuméval büszkélkedjünk, a Dráván innen és túl megélt hagyományok révén. A nyolc évszázados „Magyar-Horvát Unió” hozzánk is szól: Fiume eljött ide, Debrecenbe.

 

– A gyűjtők boldog emberek, mindig van tennivalójuk – folytatta a kurátor, Skultéty Csaba – öröm a megtalálás, a felfedezés minden tárgyi emléknél. Aki fiatalon belép a Szabad Európa Rádióba, nem gondolja, hogy még életében „hazakerül”: Fiumében először a rendszerváltás után jártam – folytatta beszédét. Beszélt arról is, a gyűjteményt saját szülei kezdték gyarapítani, akik Velencén átutazva megálltak ott, s rajongva szerették a kikötővárost.

 

Az I. világháborúban még olasz többség élt Fiumében, de a belváros lakossága már tíz százalékban magyar volt. Magyar színielőadások, vendéglők tarkították az összképet, jellemző volt a délies, adriai élet a tengerparton. Találunk tárgyi emlékeket – képeslapot, brossurát és könyvet – az adriai hajózásról és kereskedelemről, de feltűnik Fiume ékessége, az egykori hajózási társaság három kupolás monstruma. A tárlaton Fest Aladár 1906-os írásai szolgálnak a falakon útjelzőként. Megtudjuk azt is, Cattaro városába már ekkor áru- és személyszállítást szerveztek, heti négy alkalommal érintették a dalmát kikötőket. Teatro Fenice, Academia di Marina, Porto Baross és a fiumei korzó – a múzeumban ezekről is láthatunk korhű képet.