Kultúra Politika Sport Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
ÉLETMÓD
Nyugdíjemelések
Az emberi emlékezet igen szelektív és nem is pontos. Tudjuk, hogy a nyugdíjak növekszenek, ráadásul meghatározott képletek szerint, amelyeket az aktuális kormányok csak úgy tudnak befolyásolni, hogy növelik a bért és csökkentik az inflációt.
 

 
   
ÉLETMÓD
Turkáló-körkép
 
Egyeseknek felcsillan a szemük, mások undorral gondolnak mások levetett gönceire. A turizásnak mindenesetre van egy feelingje, amit nem érthet meg, aki még nem próbálta ki. A debreceni kínálatot szemlélve betértünk néhány használtruha-üzletbe. 

 
   
ÉLETMÓD
Múljon már a tél!
 
Előbújt a medve a zenekar furgonjából. Fekete birkaszőr volt a hátára terítve, arcán valami fura, szőrös maszk. Közénk állt és nézte-nézte a körben álló gyerekeket, akik a Zsuzsi vonattal érkeztek ide, Hármashegyaljára ezen a hűvös szombati napon. 

 
   
ÉLETMÓD
Káprázatos kalandtúra
 
Hadihajón aludni, felmászni egy tűzhányóra, indiánokkal vacsorázni, megcsodálni Robinson Crusoe szigetét, parolázni trónörökössel és elnökkel. Mindez csak töredéke annak a sok fantasztikus élménynek, amelynek részese lehetett egy debreceni leány.
 

 
DEOL > Életmód
  Csupati és Kántor
 
Dalnoky Ferenc | 2010. március 03., 10:05
 
A Szamos Rudolf könyve alapján Nemere László rendezte, ötrészes Kántort 1975-76-ban forgatták. A kutya gazdáját, „Csupatit”, a filmbeli nevén Tóti Tibort, az azóta már elhunyt Madaras József alakította. Azonban Kántor igazi gazdája a nyolcvanegyedik évét taposó Tóth Tibor nyugalmazott rendőrfőhadnagy volt, aki Szombathelyről utazott el Debrecenbe, s a Fórumbeli retró-kiállításon díszvendégként köszöntötték.
 
–  Miért Csupati?
 
– Az egyik munkatársam ragasztotta rám, mondván a nevem csupa „t” betűből áll.
 
–  A filmbéli első találkozás kutya és gazdája között egy nagyvárosi piacon történik, ahol Kántor rendszeresen meglopja a vásárlókat. Valóban így ismerkedtek meg?
 
–  A könyv és a film alkotói „kicsit” kiszínezték az eredeti sztorikat. Persze jó szándékkal.  A filmben elhangzik például, hogy azért lett a kutya neve Kántor, mert ércesen mély a hangja. Az igazság viszont az, hogy Kántornak egyáltalán nem volt mély hangja. A sorozat forgatásán egyébként én is jelen voltam, mint szaktanácsadó. Óránként 800 forintot kaptam ezért, ami abban az időben komoly pénznek számított. A rendőrségnek meg hat millió forintot utaltak át. A kérdésre visszatérve a valóság az, hogy Kántorral egy 1953-as nyomozókutya-válogatáson találkoztam először. A szemlén felvonultatott kutyákból már csak három maradt. Közülük választottam ki őt. Először figyeltem a kutya viselkedését. Álltam vele szemben, és jobbra-balra fordítgattam a fejem. Ő is így tett. Olyan volt ez, mint a szerelem első látásra. Mert hát a nőkkel is hasonlóképpen van az ember! Hiába tetszik nekem a kiszemelt szépség. ha érzelmeim nem találnak viszonzásra, akkor bizony nem jön létre a kívánt kapcsolat. Mondhatom, kölcsönösen kiválasztottuk egymást. Kántor ez idő tájt hat hónapos volt, és túl volt már egy alapkiképzésen.
­
– Hogy egy lovas hasonlattal éljek: azt mondják Kántorról, hogy ő volt a rendőrkutyák Imperiálja. Miben volt más, mint a többi négylábú nyomozó?
 
–  Gondolja csak el! A földön több milliárd ember él, mégis igazán nagy tudós csak egy pár ezer létezik. Hát Kántor is ilyen nagy tudósnak számított a rendőrkutyák között. A szüleitől – annak ellenére, hogy nem volt fajtatiszta németjuhász – szerencsés géneket örökölt. Kiváló szaglással rendelkezett. Azt írja egy szakkönyv, hogy egy jó rendőrkutya több mint egymillió szagmintát tud megkülönböztetni. Nagyon fegyelmezett és bátor eb volt, nem félt semmitől. Mindemellett szívós is. Mondok még egy furcsát! Nagyon jóindulatú volt. A bűnözőt soha nem bántotta, de ha kellett kemény is tudott lenni. Egyszer előfordult, hogy terepen, télen húszcentis hóban harminc kilométeren át üldöztünk egy rablót, akit hajnaltájt meg is fogtunk egy tanya udvarán álló istállóban. A kutya előre futott és sakkban tartotta a rablót, amíg oda nem értünk. Kántor nem volt játékos típus. Nem szeretett labdázni, céltalanul futkározni. Neki az volt a szórakozás, ha felderíthetett egy bűnügyet. Tizenegy évig szolgált mellettem. Nagyon összecsiszolódtunk. Ez idő alatt 536 bűnüldözéses esetből 279 ügyet göngyölítettünk fel közösen.
 
– Van egy jelenet a filmben, amikor a szagmintát Csupati pelenkába csomagolja. Miért?
 
– Ez az én saját találmányom. Tudja, minden embernek megvan a saját szaga. Olyan egyéni azonosító jel ez, mint az ujjlenyomat. Nincs két egyforma a világon. Ha én erről a székről felállok, még másnap is levehető az ülőfelületről a testem szagmintája. A munkám során sokáig kerestem azt a semleges közeget, amiben hosszú ideig eltartható a bűnöző szagmintája. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy a mintát Ágnes pelenkába csavarom, és azt egy dunsztos üvegbe zárom. Így évekig megmaradt a gyanúsított testszaga. Ez az eljárás ma is alapját képezi a szagok tárolásának, csak Ágnes pelenkát nem lehet már vásárolni…
 
– Mi a véleménye a mai magyar rendőrségről?
 
– Teljesen más világ! Én egész életemben a dolgozó népet szolgáltam. Ma lassan már dolgozó nép sincs. Mi büszkék voltunk arra, hogy rendőrök lehettünk. Ezért úgy is viselkedtünk. Addig nem tértünk vissza az őrsre, amíg meg nem fogtuk a csibészt. Volt tekintélyünk, ezért rend is volt. Ha Kántorral végigsétáltam a legrosszabb hírű környéken, egy pisszenést sem lehetett hallani. Bizony annak idején nem voltak összefirkálva a falak, és nem volt ennyi csavargó.  Abban az időben nem a bűnözőt védte a törvény. Manapság már rendőrkutyából sincs elég, mert igen sokba kerül a kiképzésük. Majdnem kétmillió forintba. Gondolná? A nyomkövetés is jóval bonyolultabb lett. Nagy a környezetszennyezés, sok az autó, hamarabb eltűnnek a nyomok, és a felderítésben is más technikákat alkalmaznak.
 
– Milyen körülmények között hunyt el Kántor?
 
– Már a „nyugdíjazása” előtt állt, amikor az utolsó bevetésén, 1964-ben egy rablógyilkost üldöztünk a Fertő-tónál. A fegyveres bűnöző át akart szökni Ausztriába. Egy lápos részen értük utol. Egy bokros részen bújt el, és folyamatosan tüzelt ránk. Ráengedtem Kántort. Úszás közben sajnos egy, a határzáron rendszeresített víziaknának ütközött. Az felrobbant, és leszakította a bal hátsó lábát. Ráadásul megsérült egy artéria is. A vérzést orvosi segítség hiányában kinn a terepen nem tudtuk elállítani. Végül olyan rossz állapotba került, hogy jobbnak láttam elaltatni, ne szenvedjen szegény. Úgy gyászoltam, mint egy családtagot, hiszen az is volt. Kántor kitömött teste mai is látható a Rendőrség-történeti Múzeumban. 
 
– Volt Kántornak utódja?
 
– Hogyne, több is. A filmben szereplő Tuskó az ő fia volt.  Elie nevezetű kölykével pedig még sokáig szolgáltam.
 
– Mennyire változtatta meg az életét ez a nem mindennapi kutya, Kántor?
 
– Egy mondattal tudok válaszolni: Kántor az emberek számára legenda, nekem jó barátom volt.
 
A civil életben tart-e kutyát?
 
– Annak ellenére, hogy panelházban lakom a feleségemmel, otthon is van egy ötvencentis marmagasságú németjuhászom. Porcelánból! A tréfát félretéve, kutya helyett ott a család. Hű társammal, Erzsikével tavaly augusztusban ünnepeltük a hatvanadik házassági évfordulónkat. Az idősebbik fiam 60, a fiatalabbik 59 éves. A legnagyobb boldogság az életben persze a sok unoka. Amikor egy-egy családi rendezvény van nálunk, bizony szűk a földszinti lakásunk. Bár nyugdíjas vagyok, egy percet sem unatkozom. Rendszeresen hívnak falunapokra, kutyás rendezvényekre, ahol előadást tartok a kutyakiképzésről. De aktív tagja vagyok a szombathelyi polgárőrségnek is.
 
– Mikor látta utoljára Kántort?
 
– Amikor Pesten járok, gyakorta meglátogatom. Ilyenkor viszek neki egy szál virágot.
 
Kapcsolódó link:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.91
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0,01463794708252 másodpercig tartott.