Az olvasóvá nevelés támogatása és a könyvtárak szolgáltatásbővítése volt a célja annak a konferenciának, melyet ma tartottak a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központban.
A konferencián a megye 40-45 fontosabb könyvtárának dolgozói vettek részt – mondta Cs. Tóth János, a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója. A konferencia mondanivalója az igazgató szerint, hogy a számítógépek korában egyre inkább elszoknak az emberek az olvasástól, pedig tudományosan bizonyított tény, hogy az olvasás által szerzett ismeretek tovább megmaradnak.
A könyvtár vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy akik gyakran olvasnak, azoknak kreatívabb a gondolkodása, mint azoknak, akik csak filmeket néznek, ugyanis az olvasás során a könyv forgatójának magának kell elképzelnie egy-egy leírást.
Az uniós pályázatból megvalósult konferencia 60 résztvevője előadást hallhatott az olvasás népszerűsítéséről, a gyermekirodalom trendjeiről, illetve a gyerekkönyvekbe bújtatott horrorról is.