Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  Megtartva a zenei szabadságot
 
Vékony Zsolt | 2010. március 31., 10:48
 
Idén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját a debreceni Lux együttes, akik e jeles alkalomból nagyszabású koncerttel készülnek, melyre a Debreceni Tavaszi Fesztivál rendezvényeként április 2-án kerül sor a Kölcsey Központban. Erről az eseményről, és magáról a zenekarról beszélgettünk a két Sándorral, Tikász Sándor gitárossal és Pikó Sándor dobossal.
 
– Negyven évvel ezelőtt alakult meg a zenekar. Mik voltak az elsődleges céljaik annak idején?
 
Tikász Sándor: – Mivel általános iskola óta ismertük egymást, s már korábban is mindannyian zenéltünk, amikor bejött a gitárkorszak, akkor váltottunk át az ún. beat-hangszerekre (gitárok, dob). Célunk az volt, hogy olyan zenekart hozzunk létre, amely mindhármunk lelkivilágát egyaránt tükrözi. Ez pedig nagyrészt azokhoz a zenékhez alkalmazkodott, amelyek egyrészt bennünk éltek, másrészt az ún. progresszív irányzatokhoz, mint például Jimi Hendrix vagy a Cream. Mivel már korábban is próbálkoztunk, egyszer a Kinizsi söröző étlapjának hátuljára írtunk egy dekrétumot (a mai napig megvan), amit mindhárman aláírtuk, s ebből lett a zenekar. Mindez negyven éve történt, s egyszer sem deklaráltuk, hogy megszűntünk volna.
 
Pikó Sándor: – Jómagam már tizenkét éves korom óta zenekarban doboltam, szóval mindnyájunknak volt „előélete”. Hogy is alakultunk meg? Eljött Debrecenbe, a Bethlen utcai pedagógus kultúrotthonba (a „Pedi” – ez akkoriban a Mercur együttes klubja volt) egy „nagyhírű” szolnoki együttes, és ahogy játszottak, mi meg hallgattuk, azt mondtuk: ennél sokkal jobb zenét tudnánk csinálni. Ebben volt valami dac is, ami a mai napig megvan, s amit én nagyon pozitív dolognak érzek, mert így hatvan felé is azt érezzük, hogy még mindig meg akarunk felelni magunknak, fel akarunk mászni arra a létrára, amit mi fogunk és mi állítottunk fel. Profi, megélhetési zenekarrá amiatt nem váltunk, mert szerintem ahol pénz van, ott nincs szabadság. A zenei szabadságunkat pedig soha nem akartuk feladni.
 
– Azóta gyakorlatilag több generáció is felnőtt, amelyik nem biztos, hogy ismeri az önök zenéjét. Hogy látják, mivel tudják megszólítani a mai fiatalokat?
 
T. S.: – Kortalannak gondoljuk a zenét, amit bármikor meghallgathat egy tinédzser is, mert a benne lévő zenei finomságok (az improvizáció, a vokális megoldások) alkalmasak arra, hogy ne csak egy generáció részére szolgáljanak élményül. Azokkal a zenei formáinkkal, amiket az új szerzeményeinkbe beépítettünk, valamint a régiek közül azokkal, amelyek magukban hordozzák a progresszivitást, mi egyfajta időtállóságot céloztunk meg harminc-negyven évvel ezelőtt is.
 
P. S.: A művészetekben vannak különböző divatirányzatok, amelyek egy idő után ismétlik magukat. Ez a zenében is megvan. Mindezek mögött azonban van egy belső arányrendszer, egyfajta bölcsesség, és van, amin az idő nem tud fogni. Például a Bach-műveken sem fogott semmit az idő, mert zeneileg olyan kategóriába tartoznak, ami az abszolút értéket jelöli. Nem mondom, hogy minden zenénk ilyen lenne, de törekedtünk rá. Szoktam beszélgetni fiatal gyerekekkel, s arra kell rájöjjek, mennyire nem tudnak semmit, nem is érdekli őket semmi.  Valami olyan szakadék van itt, amit át kellene hidalni. Akár csak azért, hogy beszélni tudjunk egymással.
 
– Hogyan definiálnák saját zenéjüket? Hogyan jött a kétnyakú gitárok ötlete?
 
P. S.: – Amit definiálni lehet, az már egyfajta divatirányzatba tartozik. Ha mondanom kell valamit, akkor egészséges rockzene.
 
T. S.: – Megmaradtunk a rockzenei megfogalmazási módban, amit az általunk tervezett új hangszerekkel fogunk bemutatni a mostani koncerten. Az évtizedekkel ezelőtt elképzelt, és mostanra megvalósított kétnyakú gitárokról beszélek. Ez két darab, teljesen azonos felépítésű szóló/basszusgitár, egyedi tervezéssel. Már harminc évvel ezelőtt is szerettem volna, ha Felkaival – mivel mind a ketten szóló- és basszusgitárosi funkcióban is játszottunk éveken keresztül – felváltva tudunk improvizálni, ún. zenei vitatkozást folytatni, és ennek mindig akadályai voltak a különböző gitár- és erősítőcserék. Emiatt fogalmazódott meg bennem, ha lenne egy olyan hangszerünk, amelyben mind a kettő érvényre jutna, akkor mi nagyszerű dolgokat tudnánk úgy csinálni, hogy nem kell hangszert váltanunk, csak átkapcsolnunk.
 
P. S.: – Akkor és azóta sincs a világon egy olyan együttes, amely ebben a felállásban játszana. Ráadásul Tikász Sanyi ezt az ötletet akkor rajzolta le, amikor még Jimmy Page-nek (a Led Zeppelin legendás gitárosának) sem volt kétnyakú gitárja.
 
T. S.: – Olyannyira kinyitotta a zenei lehetőségeinket, hogy meg is fogalmaztunk egy szlogent ezzel kapcsolatban: „Kétszáznegyven, negyven, húsz és tíz.” Tehát összesen kétszáznegyven évesek a tagok együtt, negyven éve zenélünk, húsz húron és tíz dobon játszunk.
 
– A név honnan jött?
 
T. S.: – Még nem találtunk nevet, amikor fellépési igény már lett volna. Működött Debrecenben egy Beat-klub elnevezésű bemutatkozó fórum, amelynek a vezetője az általunk nagyra becsült Fazekas László zenetanár volt (aki a Debreceni Jazz Quartetben játszott, mint vibrafonos), s kérdezte tőlünk, van-e már nevünk. Mivel nemmel feleltünk, arról érdeklődött, miféle zenét játszunk, amire azt feleltük, olyasmit, mint amit a luxemburgi rádióban lehet hallani. Ebből lett a Lux.
 
P. S.: – Ez a szó latinul azt jelenti, hogy fény. Ha azt vesszük, hogy a sötétségben világítani kell, akkor a mi világosságunk a meg nem alkuvás volt. Tehát, hogy mi a magunk belső megvilágosodásából zenéltünk. Ennyiből a név igen találó.
 
T. S.: – Ez egy egyszerű, rövid, jól megjegyezhető név, ráadásul akkor még hárman voltunk, és mindegyik betűhöz egy-egy ember kapcsolódhatott.
 
P. S.: – De abban soha nem tudtunk megegyezni, hogy melyik betű kihez tartozik.
 
– A jubileumi, Kölcsey Központban tartandó koncertjük kapcsán mire számíthatunk?
 
T. S.: – Összegzésről lesz szó. Akik azért jönnek el, hogy halljanak párat a Lux együttes régi számaiból, azok meg fogják kapni ezeket. Akik pedig arra várnak, hogy a zenekar új zenei arcát is megmutassa, azok is örülhetnek majd. Segítőink egyébként Makranczy Béla énekes, Kiss Sándor billentyűs és Létmányi István gitáros lesznek.
 
P. S.: – A Lux a Felkai–Tikász–Pikó felállásban indult. A szívünkben dobogott valami, ami azóta is ott van, és most ez a koncert egy kicsit erről fog szólni, lévén újra köztünk van Felkai Miklós. De a Lux együttesnek volt ezenkívül harmincöt éve, vagy még több, amikor Miklós nélkül zenéltünk, s annak a harmincöt évnek a termését nem fogjuk tudni rendesen bemutatni. Ebben az időben csináltunk olyan nagyobb lélegzetű műveket is, mint az Atlantisz, ami nagyon aktuális lenne, hiszen lassan tényleg földrészek fognak elsüllyedni. Ehhez olyan zenei háttérre lenne szükség, amit jelen pillanatban, anyagi és személyi feltételek miatt nem nagyon tudunk összeszedni: billentyűsök, fúvósok, kórus, hegedűk, stb. kellenének hozzá.
 
T. S.: – Munkánk a jövőben természetesen arra fog irányulni, hogy újra összehozzuk ezt a stábot. Az Atlantisz egy önálló előadást érdemel meg, önálló zenei és performansz-stábot. Ezt anno az Unió Mozgásszínnel, a Vojtina Bábegyüttessel és Oláh Tibor fotóművész diaporámás vetítésével hoztuk létre, s továbbra sem tettünk le arról, hogy ezt ismét tető alá hozzuk.
 
– Mik a további tervek? Lesznek még koncertek, netán új lemez is készül?
 
T. S.: – Mindenképpen szeretnénk egy nagylemezt, amihez a demók már készen vannak, és a közeljövőben szeretnénk is megjelentetni, illetve a jubileumi koncertünket továbbvisszük országos szinten.
 
P. S.: – A korábban említetteken túl (komplex produkciók létrehozása) szeretnénk addig zenélni, amíg az egészségünk engedi, hogy majd egyszer, valahol a színpadon érjen véget az egész.
 
T. S.: – És Pikó Sanyi száztíz éves korában utolsókat üt a cintányérjára…
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.036159992218018 másodpercig tartott.