Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  „Magyarországról jövök a karavánommal”
 
Márián Dorina | 2010. március 31., 16:05
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a debreceni Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselőjével a koncert előtt beszélgettünk, s megtudtuk többek közt, hogy Lucía felelősséget érez a flamenco jövője iránt, elektromos gitáron csak egyszer játszott közönség előtt, és gyermekei nem szeretnének rivalizálni vele. 
 
– Ön nemcsak zenész, hanem zeneszerző is. Honnan jön a dallam, a melódia?
 
Paco de Lucía: – Ez inspiráció. Megragadod a gitárt és elkezded keresgélni hangokat, elkezdesz játszani. Vannak olyan napok, amikor különleges ihlet, különleges ízlésvilág száll meg, és egyszer csak magától jön a dallam. Ennek a varázslatos pillanatnak mindig úgy kell elkapnia téged, hogy a gitár a kezedben van. Én nem tudok komponálni, én csak dolgozom. Valaki egyszer azt mondta, hogy az alkotás az maga egy utazás, ami az ihletből és az átszellemülésből áll.
 
– És meg lehet magyarázni, hogy honnan jön az ihlet, az inspiráció?
 
– Az érzékenységből. Te is éreztél már biztosan hasonlót. Tegyük fel, hogy szerelmes vagy egy férfibe, és amikor meglátod, az örömnek az a mámoros pillanata nagyon hasonlít az inspirációhoz. Vagy amikor elutazol, és csak rá gondolsz. A boldogsággal keveredett vágyakozás érzése hasonlít arra a pillanatra, amikor megszáll az ihlet. 
 
– Milyen szerepe van az improvizációnak a zenéjében?
 
– Egy koncertnek mintegy a fele improvizáció és fele komponált zene.
 
– Olvastam, hogy először énekes szeretett volna lenni. Miért nem lett az?
 
– Mert nagyon félénk fiú voltam. De az valóban igaz, hogy a flamenco éneket még ma is jobban szeretem, mint a gitárt, mert az ének az emberi érzés legtisztább kifejezőereje. Nem szükséges semmilyen más eszköz, mondjuk egy hangszer ahhoz, hogy érzéseinket kifejezzük.
 
– Sokáig dolgozott együtt az elismert flamenco énekessel, Camarón de la Islával, akivel 10 lemezt készített. Milyen hatást gyakorol a zenéjére Camarón de la Isla?
 
– Amikor Camarónnal megismerkedtünk mindketten gyerekek voltunk. És annyira rajongtam a flamenco énekért, hogy követtem őt. Ő lett az én hősöm és mindig is a példaképem marad, amíg csak élek. Természeten hatott rám az éneke, ihletet merítettem belőle, hatott a kifejezésmódomra, folyamatosan tanultam tőle.  
 
– A flamenco az andalúz cigány közösségekben született. Hozzájárul-e a flamenco a cigány nép pozitívabb megítéléséhez?
 
– Igen, valószínűleg így van. A flamenco zene Andalúziából származik, ahol a spanyol cigányság nagy része él. A cigány egy olyan nép, amely a hagyományaiból eredően muzikális, szeret táncolni, énekelni. A zene a vérükben van. Andalúziában évszázadokon át éltek arabok, zsidók, keresztények egymás mellett. A cigányság az ott kialakult zenei ötvözetet a sajátjává tette, és egy kicsit alakított is rajta. Az így kialakult andalúz népzene, néptánc –  akárcsak a magyar a csárdás – a cigányok segítségével terjedt el, lett népszerű. (A magyar csárdás a cigány zenészek révén vált népszerűvé hazánk környező régióiban is, egyebek mellett a Vajdaság, Szlovákia, Kárpátalja, Morvaország területein – a szerző)
 
– Mi az oka annak, hogy a flamenco ma is ilyen népszerű?
 
– A flamenco egy szilárd alapokkal rendelkező zene, több évszázados gyökerekkel. És a szívből jön. Ez egy népnek a zenéje, egy kultúrának a sajátossága. Nem egy piaci termék, ami egyszer csak kimegy a divatból. Ugyanakkor a modern zenével is párosult, és így a médián keresztül egyre jobban eljut a közönséghez.
 
– Önnek tulajdonítják a flamenco-gitár evolúcióját, a flamenco-ötvözetek közül Paco de Lucía a flamenco-dzsessz nagymestere, a ma élő legismertebb flamenco-gitáros. Érez egyfajta felelősséget a flamenco fejlődése iránt?
 
– Egy láncszem vagyok az elődeim által felállított sorban. Niño Ricardótól (spanyol flamenco-gitáros, a spanyol gitár fejlődésében jelentős szerepe volt 1904-1972 – a szerző) tanultam és Sabicastól, (világhírű spanyol flamenco-gitáros 1912-1990 – a szerző ) ők Ramón Montoyától (spanyol cigány flamenco-gitáros és zeneszerző 1880-1949 – a szerző ),  Montoya pedig az előző nagyoktól. Igen, lehet, hogy én egy jelentősebb lépcsőfok vagyok, mert egy olyan korszakot képviselek, amikor a flamenco nemzetközi szintre is eljut. Természetes, hogy felelősséggel tartozom. A flamenco minden a számomra, a részemmé vált. A flamenco nélkül talán boldogabb ember lennék, de nem is a flamenco, mint inkább a flamenco iránt érzett felelősség nélkül.
 
– Azt mondják, az ún. „tiszta flamenco” (flamenco puro) egyik ismérve az intim összejövetel, kevés számú közönség. Amikor ön rajongók ezrei előtt ad koncertet, nem érzi úgy, hogy pont a flamenco lényege veszik el?
 
– Amikor játszom, megteremtődik a saját intim szférám, ide tartoznak a zenésztársaim, halovány fények. Egy idő után elérkezik a pillanat, amikor elfelejtkezel a közönségről és belülre figyelsz. Olyan érzésed lesz, mintha „petit comité”-ben játszanál.
 
– Miért nem használ elektromos gitárt?
 
– Mert félek, hogy a kezem megfájdul. Ahhoz pengető kell, én az ujjaimmal játszom. Szeretem a spanyol gitár hangját. Persze minden hangszer szépen szól, ha jól játszanak rajta. De én a spanyol gitárral születtem, az apám is gitáros volt, a testvéreim is gitárosok. A spanyol gitár az, amivel jól érzem magam. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha elektromos gitárral kezdtem volna a legelején, akkor most is klasszikus gitáron játszanék.
 
– Soha nem játszott elektromos gitáron?
 
– Egyszer játszottam New Yorkban egy klubban. És akkor elhatároztam, hogy soha többet nem játszom elektromos gitáron, mert a húrok acélból vannak, és a körmeim beszakadtak.
 
– Olvastam, hogyha majd egyszer visszavonul, Mexikóban szeretne élni, halászgatni, megsütni a kifogott halat és nagyjából ennyi. Még mindig ez a vágya?
 
– Van egy házam Mexikóban, éltem is ott egy ideig, de már 3-4 éve hazaköltöztem Spanyolországba. Most Mallorcán élek. Valójában azért, mert az életemben egy fordulat következett be, megismertem a második feleségemet, akiktől lett két gyerekem, és számukra Mexikó már nem volt a legmegfelelőbb hely. Felelősséggel tartozom irántuk és iskolába járatni, felnevelni őket pedig legjobb hely a hazám.
 
– A gyerekei követik a pályafutását? Gitároznak, énekelnek vagy táncolnak?
 
– Egyikőjük sem. Öt gyermekem van, három az első, kettő a második feleségemtől. Az első házasságomból származó két lányom – Casilda és Lucía – szeretnek táncolni, de nem professzionálisan. A második házasságomból származó gyerekeim még kicsik. De mindegyikük azt mondja: „Nem papi, mert ha gitárosok lennénk, az emberek összehasonlítanák veled, és az bennünket frusztrálna. ” Legalábbis ezzel az ürüggyel jönnek.
 
– Mikor adja ki az új lemezét?
 
– Két éve dolgozom rajta, de még nem vagyok elégedett. Olyan típusú ember vagyok, aki sok kört fut, még időre van szükségem.
 
– Ötvenévesen így nyilatkozott: „Most érzem azt először, hogy sietnem kell. Otthon kell maradnom és komponálnom, mivel a mű az, ami megmarad. A koncerteket elfújja a szél.” Hogyan vélekedik minderről 63 évesen, tíz hónapos világkörüli turnéjának az elején?
 
– Egyre nehezebb felkerekedni. A koncertet, a közönséget szeretem. Viszont az utazások, a repülés, a hotelek, a koránkelés fáraszt. Már nem vagyok gyerek, a testem nem hazudik. Addig fogom folytatni, amíg a testem azt nem mondja, hogy most már elég.
 
Mindezek ellenére a Főnix Csarnokban fergeteges koncertet adott. Korát meghazudtoló virtuozitással játszott buleríat, siguiriyát, alegríat mintegy két órán át. A közönség állva tapsolta vissza. A nyolctagú flamenco zenekarban két énekes és egy táncos is volt, akik tenyerükkel adták az ütemet. Az egyik bulería strófája így hangzott: „Magyarországról jövök a karavánommal és a megélhetést keresem.” („Vengo de Hungría con mi caravana, para buscarme la vida.”) De ez már egy másik történet.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.75
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.019863843917847 másodpercig tartott.