DEOL > Kultúra
 
Együtt, egymásért
 
Harmati Edina | 2010. április 14., 12:59
 
Problémákkal és nehézségekkel teli világunkban egyre inkább felértékelődik a közösségek, az együtt átélt és megélt élmények szerepe. Az Újkerti Csipkevarró Kör tagjai számára immár 25 éve jelent az alkotás és a baráti beszélgetések öröme összetartó erőt. A Tímárház Debrecen egyik legrégebbi és legsikeresebb közösségének munkáiból szervezett kiállítást, tisztelegve a tagok teljesítménye előtt. A látogatók többek között halasi, csetneki, sóvári, tüll rátétes csipkéket, valamint frivolitást, azaz hajócsipkéket csodálhatnak meg.
 
A tárlat megnyitóján Tar Károlyné, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója egy számára kedves emléket osztott meg a kiállítás látogatóival. Mint mondta, megtiszteltetés számára, hogy lehetősége nyílt a 25. évforduló alkalmából köszönteni a közösség tagjait, hiszen 1985-ben ő maga is jelen volt a kör létrejöttekor. Szép élmények fűzik az Újkerti Csipkevarró Körhöz, lelkes alkotóira barátként, családtagként tekint. Amikor 1985 szeptemberében hivatalosan is csoporttá alakult a tizenöt alkotó, a kör vezetését Medgyesi Károlyné Vághy Ida és Lengyel Mihályné vállalta magára. Nemcsak az alkotómunka kezdetét jelentette ez az év, hanem egy összetartó közösség megszületését is. A tagok a magánéletben is összetartanak. Megterített asztal mellett jó hangulatban fogyasztják el az elkészített ételeket, recepteket cserélnek, megbeszélik a problémákat, óvják és segítik egymást.
 
A kis közösség ötödik születésnapját az Újkerti Galériában ünnepelte, ahol a Könnyűipari-szakközépiskola növendékei divatbemutatóján mutatták be a csipkevarró kör alkotóinak munkáit. Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának évfordulóján, 1993-ban Nagyanyáink kézimunkái címmel szerveztek önálló kiállítást, melyet fáradtságos, ám lelkes munka előzött meg. A tárlat különlegességét azonban nemcsak a kiállított darabok eszmei értéke jelentette. A látogatók ugyanis nemcsak megtekinthették, hanem ki is próbálhatták a varrást. A következő években a város több művelődési és közösségi házában, többek között a DEOEC galériájában vagy a Nagytemplomban mutatták be alkotásaikat, valamint csoportos kiállítások alkalmával Belgium és Olaszország közönsége is megismerkedhetett munkáikkal. Az ezrdefordulón kezdték el az új zsinór és szövési minták gyűjtését és rendszerezését. A munka eredményeképpen három mintakönyvet jelentettek meg, amelyek 22 féle zsinór és 235 szövési mintatechnika leírását tartalmazzák. Jelenleg a negyedik hasonló könyvön dolgoznak.
 
A kör fennállásának negyedszázada alatt számos díjjal és elismeréssel lett gazdagabb. Medgyesiné Vághy Ida 1996-ban elnyerte az Aranycsipke díjat. Az 1994-ben alapított kitüntetésben – melyet két évente osztanak ki – , az a művész részesülhet, aki munkája által megőrzi a kézi csipkekészítési hagyományokat, s az utókor, a jövő nemzedéke elé is követendő példát állít. 2001-ben a Magyar Csipkealapítvány Kendők, keszkenők című kiállításán Lipcsei Lászlóné munkáját, egy eredeti mintájú stólát a szakma első díjjal jutalmazta.
 
A közösség a kiskunhalasi országos versenyeken is rendre jól teljesített, első, második és harmadik helyezéseket értek el. De nemcsak tárgyi, hanem eszmei elismeréssel is büszkélkedhetnek. A debreceni csipkevarrókat az a megtiszteltetés érte, hogy az általuk készített csipkéből szőtt szőnyegen őrzik a cívisváros kulcsát.
 
A közösség a 25-ik életévébe lépett, s jelenleg tizenheten vesznek részt aktívan az alkotómunkában. Tizenöt év után, 2001-ben Pető Lászlóné vette át a csoport vezetését. Az évek során bebizonyosodott, hogy a csipkekészítés tudománya nem ment feledésbe, s az új, valamint a régi tagok továbbra is szorgalommal és lelkesedéssel vetik bele magukat a munkába. Nem csupán a saját örömükre varrnak, hanem igyekeznek minél több emberrel megismertetni ezt a régi tevékenységet. A tagok nem az egyéni érdemekre a legbüszkébbek – ezt bizonyítja az, hogy a kiállításon nem szerepelnek a munkák alatt nevek.
 
(Az Újkerti Csipkevarró Kör jubileumi kiállítása 2010. április 30-ig, hétköznapokon 10-től 17 óráig, szombatonként 10-től 14 óráig tekinthető meg a debreceni Tímárházban)
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:

© DEOL - minden jogfenntartva