Kultúra Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
PARLAMENT
Nincs pénz a veszély elhárítására
Tóth Gábor, a Fidesz képviselője, november 16-án kérdést tett fel a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek: „Mikor lesz végre körforgalom a Bag-Domony útkereszteződésben?” címmel. Oláh Lajos államtitkár válaszában elmondta: „A második félévtől a gazdasági és pénzügyi válság kezelése azonban jelentősen lecsökkentette a költségvetés mozgásterét. Kénytelenek voltunk a balesetveszélyes csomópontok átépítésére korábban indított programunkat felfüggeszteni.” 

 
   
PARLAMENT
Jogharmonizációs kötelezettség
A légi közlekedési törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában november 11-én a napirendi pont előadója Oláh Lajos államtitkár, az MSZP hajdú-bihari listáján Országházba került képviselője volt. Mint elmondta: „a légi közlekedésről szóló törvény módosításával alapvetően nemzetközi és jogharmonizációs kötelezettségünknek teszünk eleget.” 

 
   
PARLAMENT
Elmaradt kötbér és határidőcsúszás
Csontos János, az MSZP képviselője, november 9-én azonnali kérdést tett fel a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek: „Haverok zsebébe csúszott a pénz a püspökladányi gyűjtőút-beruházásból?” címmel. Varju László államtitkár válaszában kifejtette: „a vonatkozó dokumentumokat a hatáskörrel, illetékességgel rendelkező nyomozó hatóságnak átadtuk, és ennek megfelelően az eljárás megkezdődött.” 

 
   
PARLAMENT
Mit ér az ember, ha vidéki?
Vígh Ilona, a Fidesz képviselője, november 30-án kérdést tett fel a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez: „Határtalan falurombolás a határon, avagy mit ér az ember, ha vidéki, de nem termel nyereséget?” címmel.
 

 
   
PARLAMENT
Veszélyben a magyar gázellátás?
Herényi Károly, független képviselő, november 7-én interpellálta a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert: „Kinek az érdeke?” címmel azt kérdezte: „Mit tesz a kormány, hogy a magyar gázpiac biztonságos ellátása ne kerüljön veszélybe?”.
 

 
   
PARLAMENT
Szakmai követelmények – háttérben
A közoktatási törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában szólalt fel november 2-án Pósán László. A Fidesz debreceni képviselője kitért arra, hogy „amíg normatív finanszírozás működik, és a felsőoktatási intézmények abban érdekeltek, hogy minél több hallgatót benntartsanak a rendszerben, mindaddig komoly szakmai követelményeket nehéz lesz érvényesíteni.” 

 
   
PARLAMENT
Mit ér a hároméves alapképzés?
A felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában szólalt fel november 2-án Pósán László. A Fidesz debreceni képviselője elmondta: „nem tudjuk megmondani a hallgatóknak, hogy aki egy hároméves alapképzést elvégez, azt a végzettséget bizonyító okirat milyen szakképesítésre jogosítja fel.” 

 
DEOL > Politika > Parlament
  Kormányzati kommunikáció: Kovács Zoltán
 
D. Á. | 2010. április 29., 09:39
 
Dr. Kovács Zoltán, önkormányzati képviselő, a debreceni közgyűlés kommunikációs tanácsnoka várhatóan Navracsics Tibor „kancelláriaminiszter” kormányzati kommunikációért felelős államtitkára lesz. A hírek szerint az intézmény hivatalos elnevezése: Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium.
 
– Az elmúlt csaknem négy évben Debrecenben az volt a feladatom, hogy a közgyűlés és a városháza kommunikációját irányítsam - mondta Kovács Zoltán a Debrecen Online-nak. – A felkérés alapján hasonló, bár jóval összetettebb feladat áll előttem: a kormányzat belső és külső kommunikációjának megszervezése és összehangolása, valamint a napi és „stratégiai” kommunikáció irányítása. Mondanom sem kell, valódi kihívás! Kérdezhetik persze, hogy van-e kész receptje a jó kommunikációnak?! Magam az egyszerű megoldások és eszközök híve vagyok: ha sikerül helyreállítani a kormányzás tekintélyét és jól – de legalábbis: jóval jobban – irányítani az országot, mint az elmúlt nyolc évben, akkor nincs szükség receptekre és trükkökre. Jól kell dolgozni, az mindig magáért beszél…
 
Kovács Zoltán 1969. február 9-én született Abaújszántón. Nős, két lány édesapja. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1993-ban szerzett történészi, majd a Közép-európai Egyetemen (CEU) MA diplomát. 1994-1995-ben az Oxfordi Egyetem, Queen’s College-ában, 1996-ban a Londoni Egyetem, University College-ában tanul. 1997-ben a Woodrow Wilson Center (Washington, D.C.) hallgatója. 1999 és 2003 között a Miskolci Egyetem, Egyetemes Történeti Tanszékén egyetemi tanársegéd, majd egyetemi adjunktus. 2001-ben a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetében, 2002-ben a Közép-európai Egyetemen (CEU) szerez PhD-fokozatot. 2004-től a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének egyetemi adjunktusa. 2003-2006 között a Debreceni Disputa kulturális közéleti folyóirat egyik (alapító)szerkesztője.
 
Közéleti tevékenysége az egyetemen kezdődött. 1990 és 1992 között a Debreceni Egyetem diákönkormányzatának képviselője, rövid ideig elnöke volt. 1997-től a debreceni Fidesz-csoport tagja. 2006 októberétől önkormányzati képviselő, a Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének tagja, az önkormányzat kommunikációs tanácsnoka. A Megyei Jogú Városok Szövetségének delegáltja a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumába, valamint az Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsa (CEMR) Politikai Bizottságába.


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.0082008838653564 másodpercig tartott.