Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KÉPZŐMŰVÉSZET
Tiltott gyümölcs
 
A lengyelországi kommunista elnyomás idején készült pimasz, merész és provokatív kompozíciók inspirációiról tájékozódhattunk a Banánköztársaság című kiállítás zárórendezvényén. A Modemben a tárlat lengyel kurátora, Jolanta Ciesielska volt a „kalauz”.
 

 
   
TÁRLAT
Mértan mindenkinek
 
Kitörések, angyal-témák, feszülő ékek és síképítmények: Aknay János szereti sajátos optikán át tanulmányozni a teret. Az érzelmek tipikus színeket, éles kontrasztokat kevernek a palettán egyedire. Az expresszív képeknek január 30-a óta a Modem ad otthont.
 

 
   
TÁRLAT
„Mostan színes tintákról álmodom”
 
Jubileumi kiállítás nyílt a Déri Múzeumban Válogatás az Ötvöszománc Szimpózium alkotásaiból címmel. A tárlaton a Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola elmúlt tíz évének legkülönlegesebb műveiből látható összeállítás 2009. december 15-ig.
 

 
   
TÁRLAT
Merész lengyelek
 
Groteszk kompozíciók, provokatív és merész alkotások, szándékosan anti-esztétikus képek láthatók harminc lengyel alkotótól a Modem legújabb, Banánköztársaság című kiállításán, mely a nyolcvanas évek lengyel expresszív művészetét mutatja be.
 

 
   
TÁRLAT
„Az azonosulás festője”
 
A főiskola után élete egyik legnagyobb dilemmája előtt állt: maradjon Budapesten, vagy hazatérjen Hajdúböszörménybe. Ő az utóbbit választotta. Halálának tizedik évfordulóján Maghy Zoltán munkásságára egy újonnan nyílt galéria emlékezteti az érdeklődőket.
 

 
   
TÁRLAT
Debrecen – ahogy Szipál Márton látja
 
A világhírű fotóművész, Szipál Márton legújabb alkotásaiból nyílt kiállítás január 20-án a Kölcsey Központ Bényi Árpád-kiállítótermében. A kiállítási szezonnyitó rendezvényen debreceni díszpolgárok portréit láthatjuk elsősorban.
 

 
   
TÁRLAT
Országjárás
 
A Hajdú-Bihar megyei nem hivatásos képzőművészek munkáját is bemutató, Utazó Esszencia 2009–2010 című vándorkiállítás célja, hogy megismertesse a látogatókat azzal a sokszínű gondolat- és érzésvilággal, amely az amatőr művészeket és alkotásaikat jellemzi. 
 

 
DEOL > Kultúra > Képzőművészet
  Őrizd meg a régit!
 
Prekáczkó Ágnes | 2004. május 19., 15:20
 
Az Életreform Házban berendezett (és május 22-ig megtekinthető) tavaszi hagyományőrző kiállítás őszintén meglepett. Mert kit érdekel az manapság, hogy létezik a Tiszta Forrás Hímzőszakkör, ahol nyugdíjasok munkálkodnak, kinek kell ma hímzés, csipke, sőt vertcsipke, hatalmas abrosz, függöny? A jövő zálogai ugyan láthatók még, a köznyelv tarisznyarákoknak csúfolja őket. Ezek a fiatalok szőttes tarisznyával mászkálnak, népiesen öltözködnek, általában tudnak batikolni, gyöngyöt szőni, urambocsá, kötni, horgolni. Tarisznyarákok nélkül zajlott a kiállítás-megnyitó, de akkora közönséggel, hogy attól mindenki jobban érezte magát, pedig a két termecskében alig fértünk.
 
Csuhéasszonyok kosarakat cipelnek, virágcsokrot tartanak, árut szemlélnek kislányukat kézen vezetve, tejesasszony és kosárárus bácsi zsong Kovács Zoltánné Falusi piac című csuhé-életképén. Gyöngyfűző asszonykája parányi asztalán apró tálkákban tárolja színes gyöngyeit, kicsi csuhékeze alatt félig elkészült lánc. Három kézimunkázó hölgy kezében apró, félig hímzett anyag, előttük gyerekeik játszanak, a kosarukban icipici olló.
 
Egyházi témái elbűvölőek, Betlehemét bemutatták a Vatikánban (kész szerencse, hogy nem fogták ott), Rózsás Madonnája, a csuhékészítésben újszerű, keresztjét vivő Krisztusa, az anyja karjában fekvő Jézusa túlnő az anyag határain. Kovács Zoltánné boldog mindazzal, amit kapott. Bár gyerekkorától feltűnően jól rajzolt, képzőművészeti felvételén agyondicsérték, helyhiány miatt nem vették fel. Tizennyolc évesen a Medgyessy–stúdióban szobrászkodott, az anatómia–forma ismeretét ebből az időből hozta magával. Konyárban látta a most ábrázolt falusi jeleneteket, de akkor még csak roppant egyszerű csuhébabákat készített. Miután húsz éve citerázik, egy késmárki fellépésén figyelt fel egy kézműves asszonyra, ő mutatta a lépéseket. Mindennek csak hét éve. Szerencsés házassága révén – férje szarufaragó – a figurák kiegészítőit, apró kemencét, kis bútorokat mind a férje készíti neki. Fáj, fáj, ha megválik egy-egy kompozíciótól, de hát úgyis elkészíti újra, bár két egyforma már sose lesz.
 
Tökéletes munkái után felfigyelek egy hiányosságra: a Családi karácsony című alkotásán csonka családot látok a fa körül üldögélni, anyát, pólyást és egy kislányt. Hol a férfi?
 
– A férfi nem olyan mutatós csuhéból – mentegetőzik. Még egy adalék az alkotóhoz: irodistaként ment nyugdíjba. Csak utána élhetett azzal, amivel mindig akart. És közben nem keseredett meg. Mindennek örült, mindent elfogadott és boldog volt, amikor csak úgy akarta. Márpedig mindig úgy akarta.
 
A Rozmaring népdalkör megfelelő alaphangulatot teremtett a kiállításhoz, irigyen nézzük, hogy kaptak is érte jutalmat, a hímzők csudaszép tűpárnát osztanak szét közöttük. Utána az Újkerti Művelődési Központ igazgatónője értő lélekkel mond beszédet. Arról, hogy Debrecen büszke lehet a kézművességére. Hogy ebben a globalizálódó világban különösen fontos, hogy őrizzük hagyományainkat, nagy szomorúság lenne, ha egyforma emberekké válnánk mi, színes embermasszák, és hogy micsoda tisztaság, szépség és harmónia köszön vissza itt a kék-fehér étkészletből, a szőttes függönyökből, míves megoldásokból. Mert ezek a tárgyak olyanok, mint a nagyszüleink, olyan idős emberek, akiket jó hallgatni, látni, akik példát mutatnak, nyugalmat adnak a mai automatizált, műanyaggá erőszakolt világban.
 
A közönség nagyja a hímző asszonyokkal egyidős lehet. „Hazavinném én az egészet, úgy, ahogy van!” – mondja az egyik önfeledten. „Hogy tudtam én is hímezni!” – nosztalgiázik a másik.
 
„Alkoss folyton újat, s őrizd meg a régit: uralkodjék rend és tisztaság mindég itt!” – mondja egy szekrénycsík szövege összefoglalva a dolgok lényegét: régi dolgok megőrzése nélkül keveset ér az új. „A mit a rokka, tű, szövőszék alkotott, Mindent e szekrényben szépen elrakhatod” – áll a másik szekrénycsíkon gondos hímzéssel. Vertcsipkék és zsinórcsipkék pihennek üvegasztal alatt, gyűjtött és készített darabok a falon. Cukorral keményített csipkekocsi, csipketükör, csipke-hintaszék üldögél egy kisasztalon mindenki gyönyörűségére.
 
Amit úgy nézek, az egy Rákóczi-mintás hatalmas abrosz. Rádi Andorné, Lonci néni műve egy fél szobafal dísze lehetne, bár ő terítőnek használja. Nem akármilyen darab ez, régi is, emlékes is.
 
– A második világháború alatt varrtam – mondja Lonci néni. – Közben vártam a vőlegényemet vissza. Mindent belevarrtam ebbe a terítőbe, amit akkor éreztem.
 
A vőlegény épségben jött haza. Nem ő lett Lonci néni párja. Ő azért a kézimunkáit mentette ládába, mint más az ékszereit. Emberi csoda, hihetetlenül tüneményes, sokak kedvence a nyolcvanéves hölgy. Azt mondja nagy örömömre, a kézimunkázás nem csak egyfajta időtöltés. Az tartást ad, az az élet tartozéka, a szépség létrehozása, és ez életben tart, mindennapi értelmet, nyugalmat ad, ezért is érdemes mindennap felkelni, rendbe hozni magát, főzni, aztán kiülni a japán akác alá, és varrogatni. Huszonéves fiúunokája őrzi a nagyanyai kézimunkákat, ezekkel díszíti a szobáját, lányunokája pedig megörökölve az anyai ágon továbbadott tehetséget a képzőművészeti főiskolán tanul, és rendszeresen lelkendezik a nagyanyának, mi mindent tud még.
 
– Nem matyó, mezőkövesdi – mondja rögtön Lonci néni, mikor betévedünk egy helyiségbe, ahol ismerőse éppen hímzett blúzra (azt hiszi, matyóra) cseréli az utcait, aztán odahúz egy idézethez, amit Ortutay Gyula írt.
 
– Ez nagyon-nagyon fontos – mondja Lonci néni. Igaza van. „Ne hagyjuk elveszni, pusztán múzeumi tárggyá válni azt a sok szépséget, amit a nép évszázadokon át hozott létre!”
 
– És ne feledkezz meg a mi zabigyerekünkről! – int a művelődési ház Ágnese, akiből ilyen rendezvényeken csak villanásokat látni.
 
A „zabigyerek” egy üres kislányruha (Ágnes nem kapott sehol gyerekméretű próbababát), a „szülők” (kislányruha mellett állnak) eljegyzési pár, a férfialak kötényére a biztonság kedvéért rá is hímezték a nevét, hogy Molnár Tibor, Ágiék figyelmeztetnek, a vőlegény keze illetlen helyen tartózkodik a menyecske szoknyáján.
 
Fehér hímzések. Úri hímzések. Szőttesek. Csipkék. Furtai minták. „Keresztszemes hímzés” - állapítja meg egy tűpárna-tulajdonos kórustag. Férfi. De a keresztszemest ismeri. Tiszavidéki szálánvarrott keresztszemes párnahaj. Nagymamák munkái. Tovább kéne adni, amit tudnak. Lehet, hogy a stelázsicsíkokra nem írtak hatalmas életbölcsességet. De az egészből mégiscsak az a lényeg, hogy „Alkoss folyton újat, s őrizd meg a régit”. Akkor biztosan egyensúlyban marad a világ.


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.013628959655762 másodpercig tartott.