Kultúra Politika Sport Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
DEBRECEN
A fejlődésért
Nyílt levéllel fordultak a Fidesz debreceni – városi, illetve országgyűlési – képviselői a helyi szocialistákhoz annak érdekében, hogy "a város fejlődése iránt érzett kötelességtudattól vezérelve" támogassák a a központi költségvetéshez előterjesztett módosító indítványaikat.
 

 
   
KÖRNYEZET
Magasságok és mélységek vándora
Makleit László és társai évek óta szisztematikusan másszák Európa legmagasabb hegycsúcsait, de néha a tengerek mélyére és barlangokba is leereszkednek. Az idén Skandinávia szépségeivel ismerkedtek meg, de jártak az Alpok legmélyebb barlangjában is. 

 
DEOL > Életmód > Környezet > Élhető világ
  Mindennapos mentálhigiénénk
 
Prekáczkó Ágnes | 2004. augusztus 05., 11:38
 
Hát tényleg itt van, itt ül előttem. Áhítattal nézem, hogy úgy túrja hátra a haját, mint a tv-ben. A megtiszteltetéstől elfelejtek levegőt venni egy ideig, aztán rendezem az arcomat, nehogy rám olvassa, hogy nem vállalom be. Dr. Csernus Imre az egyik sztárja a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés Nyári Kollégiumának, a másik dr. Buda Béla, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója, de volt szerencsénk dr. Telkes Józsefhez is.
 
Ebben az alig egy hétben, amíg a Kollégium tart, máris az első nap szól nagyot, mert spontán keveredés történt az előadók sorrendjében, de az első azért dr. Csernus orvos, pszichiáter nagyon laza, papucsos stílusban. Az Országos Pszichiátriai Intézetben dolgozik, tizenakárhány éve foglalkozik drogbetegekkel. Arról, ami még ismertebbé tette − nevezetesen a Bevállalja? Igen vagy nem című műsora − önként nyilatkozza, hogy a „bevállalás” kreált szó, amit a hozzá forduló nagyon fiataloktól hallott. (Ugyanis egyre több és egyre fiatalabb fiatal keveredik hozzá mentálhigiénés problémákkal, amely hiány nagyon dühíti, mert hiszen mindenkinek azért vannak szülei, hogy ezeket tőlük kapják meg, de így pótanyja-pótapja egy személyben ezeknek a gyerekeknek.) Egy Budapesten tartott előadása kapcsán hívták meg a televízióba. Csernus óriási sanszot látott benne: közelíteni a hétköznapi emberekhez mentálhigiénés kultúrával, akár magamutogatásból jön az alanya, akár valódi problémával, akár, hogy őt majd ledumálják a porondról, a műsor nagyon lényeges. Három napon át huszonegy adást vesznek fel huszonegy különböző emberrel. Igen, fárasztó, kellőképp agresszív kérdezéstechnika kell hozzá.
 
Egészséges ember az, aki még nem találkozott pszichológussal. Ez csak egy vicc, de tény, hogy az emberek mentálhigiénés szintje rendkívül alacsony – jelenti ki. Ezzel ugyan nem lep meg senkit, de hallani és belegondolni azért nem könnyű. A segítők, a tanárok, a szülők szintje is borzasztó alacsony, ugyan hogyan lehetne más a gyerekeké?
 
Az az egészséges lelkű, aki szembe mer nézni a félelmeivel, a megmérettetéseivel, és átviszi a szembenézést a gyakorlatba. De mi imádunk ítélkezni, tipikusan viselkedünk: más szemében a szálkát, a magunkéban… Nem akarunk, nem merünk szembenézni azzal, milyen a párkapcsolatunk, milyen a munkánk, az életünk, egyáltalán: kik vagyunk. Közben a média manipulál, hogy inkább fogyasszunk, attól boldogok és gondtalanok és menők leszünk.
Na mármost, manipulálni azt lehet, aki hagyja. Miért van ez ilyen szinten bennünk? A megalkuvás és a megfelelni vágyás miatt. Érzelmi intelligenciánk csökevényes. Régen a nők ösztönlények voltak. Ma: férfiasodnak bizonyos szempontból. Köztudomású, a férfiak nem szeretnek beszélni az érzéseikről. A nők férfiak között-helyett dolgoznak, és ez is átragadt rájuk. Következmény: a valahai ösztönlények ugyanolyan zárkózottak, merevek, mint a férfiak.
 
Így manipulál a reklám, a híradó, akármi. Nem is mérlegelünk.
 
Hogy kezdődik ez? A férfi nem sírhat, ugye? Pedig a könny a fájdalom kimutatása és oldása. A kisfiú azt látja otthon, hogy ő nem sírhat, mert fiúknak nem szabad. Azt látja, valamit dolgoznia kell majd, nagyjából mindegy úgyis, hogy mit, mert azt is látja, hogy a legtöbben nem szeretik a munkájukat. Aztán jön az érzelmi zsarolás: fiam, hát már mindenki megnősült… ezt érdemli tőled az anyád?
 
A lányoknak legalább engedélyezett a sírás, de az érzelmi zsarolás ugyanúgy működik náluk is. Bebólintanak egy halom fontos dologra a szüleik kedvéért.
 
És a szeretet? Mit szeretünk a másikban? Már ha olyan szerencsések vagyunk, hogy azért élünk mellette, mert szeretjük. Hogy tudná ezt megfogalmazni akár magában is egy olyan férfi, aki sose beszélt az érzéseiről? „Hát… az én feleségem mindent eltűr…” – ezt mondják. A gyerek tehát sehol nem lát igazi emberi érzést, tartást, hitet, csak megalkuvást. Lázadozik, de azt könnyű. Nem tud helyette mást. A hogyan-t nem tudja, mert nem látta, nem tudja a felnőtt sem.
 
A türelmetlen világ recepteket szeretne kapni az életére, mintha szakácskönyvet lapozna. Kívülről várja – de csak várja – a válaszokat, nem látja, hogy a megoldást saját magának kell megkeresnie. A kiút a személyiség fejlesztése, az önismeret.
 
Mindenki befolyásolható. Van, aki elismeri és kimondja magáról. De hányan mondjuk ki? Amíg nem mondjuk ki, hogyan változtathatnánk? És aki nem mondja ki egész életében, az egész életében könnyű prédája a médiának, eltévedve bolyong a fogyasztói társadalomban, ahol boldogan meggyőzik arról, hogy minden más lesz, ha megvásárol ezt-azt.
 
Dr. Telkes József Mentálhigiéné álruhában címmel tartott előadást, merthogy azt vállalta, hogy elmeséli, mi történt az életével, és mi köze mindennek a mentálhigiénéhez.
 
Az úgy kezdődött, hogy a lélekgyógyászat környezete nem tetszett neki, túl asszimmetrikus volt, hogy van ő fehér köpenyben, és a beteg ott távol. Kiszállt tehát ebből és átszállt a pécsi mentálhigiénés irodába, hogy olyasmit próbáljanak, mint a pedagógusok változtatása, de hamar kiderült, hogy a pedagógus legalább annyit szorong, mint a gyerek. Az a szokás, hogy kiemeljük a gyereket a családjából, legalább annyit ártott, mint használt. Így kitaláltak egy gyerekhotelt, ahova alkalomszerűen hozhattak gyereket, de az is csak addig működött, amíg ő ott volt. Aztán telefonszolgálatot indított, ami a telefonos segítőknek legalább annyit segített, mint a segítetteknek: köztudott, hogy ilyesmi munkára az vállalkozik, akinek saját magának is megoldatlan problémája van.
 
Pécsi korszakában még a válás lélektanával is foglalkozott. Itt is kiderült, hogy a nem szakemberek, akik már átmentek ilyen fájdalmakon, jobban, hitelesebben tudtak hozzászólni a dologhoz. Például egy elvált elmesélte, úgy szégyell „azóta” moziba menni, mert most már csak egy jegyet kér. Dr. Telkes nem tudott rá mit mondani, míg az egyik segítő azt javasolta, hát kérjen kettőt ezentúl is.
 
Budapesten Ferge Zsuzsa szociológus irodájában dolgozott, aztán technikai segítséget adott krízishelyzetekben, nevezetesen álláskereső irodát csinált, azt a bizonyos fejvadászcéget (Állásvadászat című könyvét többen ismerik.) Ezzel független lett végre anyagilag, mégse volt igazán elégedett. Ő ugyan jól élt, de nem tudott segíteni a 90-es évek nagyon is átalakuló világában azoknak, akiknek igazán kellett volna a segítség. Karrieriskolája indulásakor kiszállt hozzá a pszichológusok etikai bizottsága, de nem történt semmi, mert ő nem volt tagja a pszichológusok társaságának.
 
A magyar társadalom mentálhigiénés színvonala valóban igen alacsony. Sokan még azt sem tudják, hogyan kell célt kitűzniük. Az, hogy az uniós előírások szerint minden gyermekintézményben egy vagy két fő szociálpedagógust kell alkalmazni, talán jót tesz. Az, hogy a szakemberek nagy többsége nő, nem újdonság, írtak már az Évásodásról eleget.
 
Dr. Buda Béla a mentálhigiéné fogalmát boncolgatta. A társadalmi viszonyok egészséges beállítása valahogy úgy történik, mint a környezetvédelemben. A fogalomnak különböző felfogásai vannak, ahogy a fizikai egészség jelentése sem egyszerű. A klasszikus lelki egészségmodell nagyon összetett: azt hívjuk annak, amikor valaki ellenáll a lelki bajoknak, helytáll bennük, és ezt sugározza magából.
 
Most elindult egy óriási társadalmi mozgalom a lelki egészség javítása érdekében megelőzéssel, neveléssel, önismerettel, terápiával. Az embereket rá kell ébreszteni, hogy a változás nem csodaként érkezik valahonnan, hanem saját maguknak kell mozdulniuk érte.
Az például, hogy ilyen nagyon élenjárunk a halálozásban, nagy százalékban köszönhető rossz szokásainknak, a dohányzásnak, az italnak, a mozgáshiányos saját viselkedésbeli ártalmainknak, hiszen ezekkel súlyos, gyógyíthatatlan betegségeket teremtünk magunknak.
 
Laikusok és szakemberek egyaránt megegyeznek abban, hogy mindennek kulcsa a média: ha az emberek a mostani erőszakhullám helyett a pozitív dolgokat látnák nap mint nap, azt követnék.
 
A mentálhigiénében két nagy irányzat létezik: csökkenteni a média káros hatását, és az, hogy pozitívvá kell tenni. A 60-as években nálunk például betiltották a tv-ben az öngyilkosság témaábrázolását, mert rájöttek, hogy mintaadó, aztán tiltották a drogról szóló filmeket is a rendszerváltásig ugyanezen okokból. Sokan „nem ér a nevem”-felkiáltással igenis használtak kémiai anyagokat közérzetük jobbítására, mert hát miért követnék a pozitív példát, amikor az olyan unalmas.
 
Így jutottak el a szakemberek a szülők neveléséig. Tenne is a szülő, ha tudna, de a tiltása nem elég, a jó példa gyenge és nem ragadós. Még azt is nehéz elérni, hogy a tv villanypásztor-szerepe helyett a család együtt üljön le filmet nézni. Nem szabadna hagyni, hogy a fogyasztói társadalom bekebelezzen minden értéket. Ez a szülők, a segítők, a szakemberek, a társadalom felelőssége.
 
Most, hogy bevezetik a médianevelés-órát, a gyerek remélhetőleg megtanulja a média iránti kritikát, és tud majd a nyájszellem helyett önálló nemet mondani dolgokra.


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.0067369937896729 másodpercig tartott.