| DEOL > Kultúra > Film Osztályon felül Gulyás Gábor | 2003. szeptember 23., 10:43 Tíz évvel ezelőtt a magyar filmrendezők túlnyomó többsége még alighanem úgy vélte, hogy a világ filmgyártása alapvetően két osztályba sorolható be. Az első osztályban vannak a művészi alkotások (nagyjából-egészéből ide tartozik az utóbbi néhány évtized minden magyar filmje), a másodikban pedig a kommersz filmek: azok, amiket nem művészek, hanem iparosok készítenek. Az első osztályba tartozó alkotások alakítják a közönség ízlését, a „másodosztályúak” viszont csak kiszolgálják azt. A rendszerváltozás után aztán kénytelen-kelletlen be kellett látnia a honi filmszakmának, hogy a hollywoodi stílussal szembeni esztétikai fensőbbrendűség öntudatos megnyilvánulásait a magyar mozilátogatók (is) olyannyira unják, hogy szinte egyáltalán nem hajlandóak „első osztályú” filmeket nézni. Mindazonáltal a „másodosztályú” tömegfilmek ideje is leáldozott: a manapság komoly közönségsikert elérő alkotásokban elit- és tömegkultúra szervesen összefonódik, így hagyományos osztályozásra már egyáltalán nincs mód – és persze szükség sem.A színvonalas közönségfilm régi-új eszményének talán legkarakteresebb magyar képviselője, Kabay Endre csakúgy mint tavaly (a Hippolyttal), idén is a háború előtti boldog békeidők egyik klasszikusát dolgozta fel. A Meseautó Gaál Béla híres mozijának remake-je, ugyanakkor sokkal több is annál: az ismert sztorit jellemzően mai történetként elmesélő, pergő, szellemes vígjáték sok jó zenével, és számos kitűnő színész – ha nem is kiemelkedő, de mindenképpen jó színvonalú – alakításával. Az egyetlen zavaró momentum Bajor Imre alakítása – ám mivel az egyik főszerepről van szó, ez teljesen agyonvágja a filmet. Bajor (miután láthatóan híján van annak a mesterségbeli tudásnak, amivel egy ilyen szerepet el lehet játszani) a Mikroszkóp Színpad színvonalát idéző ripacskodással próbálja megjeleníteni – na nem a rá osztott figurát, hanem Kabos Gyula egykori legendás alakítását. Egyfolytában Kabos hanghordozását és jellemző mozdulatait imitálja – a ripacskodás és a szakmai alázat olyasféle szintjén, mintha csak a Heti Hetes című tévéshowban kellene rögtönöznie. Ha a rendezőnek lett volna bátorsága ezt a szánalmas mókamestert lecserélni egy színészre, a Meseautó alighanem az év vége legnagyobb magyar mozisikere lehetett volna. Kár érte.
Meseautó. Magyar film. Rendező: Kabay Barna. Szereplők: Bajor Imre, Kern András, Stohl András, Ónodi Eszter, Molnár Piroska. © DEOL - minden jogfenntartva |