Kultúra Politika Sport Életmód
Vélemény Vas Választás Archívum
   
GYEREK
Lámpamesék rossz alvóknak
 
Rufusz Rafael alig négyéves, de már a tréfák és a furmányok nagy mestere, sőt varázsolni is remekül tud, például életre kelti éjjeli szekrényén ücsörgő lámpáját, hogy a sötét éjszakákon meséljen neki. A búra-kalapos Lámpalány ugyanis nagy dolgok tudója. 

 
   
GYEREK
Esőfestők és divatdámák
 
Neveletleneknek és jólnevelteknek, kitűnő tanulóknak és bukottaknak, iskolásoknak és nagyobbaknak, dumakirályoknak és buliszakértőknek, atompasiknak és bombanőknek szól Michael Ende A kis firkások című könyve, melyet magyarul Tandori Dezső fordításában élvezhetünk. 

 
   
GYEREK
Odanézz, törökméz!
 
Ha azt mondod bábszínház, azt mondom, Vojtina. A nagymúltú társulat immár hagyományos, Idesüss a figurásra! című évadnyitó rendezvényén ízelítőt kaphattunk a most induló Vojtina-évadból. A forgatagban Kinizsi Pál és Major Anna „táncba vitt” mindenkit. 

 
DEOL > Gyerek
  „A gyereket szeretni nem pénzkérdés”
 
Dávid Orsolya | 2005. június 01., 16:26
 
Elcsépelt dolognak hangozhat, hogy az információs társadalom, az internet, a videojátékok, az agresszív rajzfilmek, vagy a hangos mesekönyvek rossz hatással vannak a gyermekek egészséges testi-lelki fejlődésére. Ám talán mégsem túlbeszélt frázisok ezek, hiszen a szülők egyre nehezebben tudják megteremteni az egészséges egyensúlyt a gyermeknevelésben, miközben a médiából, reklámokból számtalan negatív viselkedésminta áramlik a differenciálni még nem tudó gyermekek felé. Hogy hogyan lehet mégis boldog, kiegyensúlyozott gyermekeket nevelni, arról kérdeztük Kövesi Péter spirituális gyógyítót.
 
Sajnos meglehetősen nehéz dolog, nagy kihívás a szülők és a közösségek vezetői számára, hogy egyensúlyt találjanak. Azt tapasztalom, hogy sem az édesanyák, édesapák, sem a nevelők nincsenek kellőképpen felkészítve erre. Ne is csodálkozzunk ezen, hiszen a fogyasztói társadalomnak nevezett jelenség akkor még nem létezett, amikor a mai szülők gyerekek voltak, nem létezett akkor, amikor a pedagógusok zöme a szakmát tanulta. Helyette viszont létezett a szocializmus, amely nem mindig az emberi értékek szerint nevelt bennünket. Nyomaiban még ott volt a régi, szerves kultúra, amelyben a közösség erőt jelentett abban, hogy a gyermekek nevelését helyes irányba tereljük. Legtovább a falusi közösségekben maradt fenn ez a szemlélet, ami helyenként még mindig él. Ahogyan belenőttünk ebbe a rohanó és fogyasztásra ösztönző világba, még mi felnőttek sem tudunk mindent kivédeni, gyakran csak sodródunk. A gyerekeink pedig még jobban ki vannak szolgáltatva, hiszen kellő kritikai érzék híján mindazt az információáradatot habzsolják, amit kapnak. Egyensúlyozni a család erejével, melegségével, szeretetével lehet, hogy a gyermeki értékrendben az alakuljon ki: a szülő, a család fontos. Így az a minta, amit a családban kap, jobban megkötődik benne, mint az, amit a televízióban, a reklámokban lát.
 
A fogyasztói társadalom alapvető létérdeke, hogy az embert fogyasztóvá tegye. Ezt két úton lehet elérni, amit nem is kell feltétlenül szétválasztani: manipulációval, ami nap, mint nap történik a médiában, és függővé tétellel. Ez kicsiben ugyanaz, mint amit a drog dealerek csinálnak, amikor egy ingyen adaggal megkóstoltatják a gyereket, egészen addig, amíg függővé nem válik, csak ez esetben a reklám, ajándék, bemutató az eszköz. A reklámok hatásainak a gyerekek nagyon ki vannak szolgáltatva, mert nem tudnak differenciálni. A fogyasztói társadalom megjelenése óta az a reklám nem életképes, ami csupán a termék reális tulajdonságait mondja el. Hazudik egy reklám akkor, ha olyan értéket tulajdonít egy terméknek, amivel az nem rendelkezik, és manipulál akkor, ha a terméket úgy akarja eladni, hogy azt hozzáköti egy életérzéshez. A gyerekre inkább ez hat. Szabadság, függetlenség, boldogság, öröm, ilyen érzések mindenkinek kellenek. Az ember pedig összekapcsolja az árut az érzéssel, mert manipulatív módon azt gondolja, hogy ez a figura azért ilyen boldog, mert ilyen vagy olyan terméket eszik, iszik, használ. A reklámpszichológusok nagyon jól átlátják ezt az egészet.
 
Sokszor visszasírjuk azt az időszakot, amikor hétfőnként nem volt adás a televízióban, ilyenkor a szülők diafilmet vetítettek a gyereknek, elvitték bábszínházba. Most azonban a tévé, a video, a DVD, a számítógép hódít.
 
Ez elvileg még jó is lehetne, ha nem vinnénk túlzásba. De sajnos túlzásba visszük, így a gyermekvilágból lassan eltűnik az olvasás. Aminek pedig az a varázsa, hogy a saját képzeletünkben kell megjelenítenünk a környezetet, szereplőket, tehát a fantázia, érzelemvilág gazdagszik. Amennyiben ezt készen kapja a gyerek, akkor ez kimarad. Természetesen a Keménykalap és krumpliorrtól kezdve, a Harry Potterig vagy A gyűrűk uráig nagyon sok jó filmet lehetne említeni, de ezekkel nem lehet a tévéadást kitölteni, így maradnak a tucat akciófilmek, amelyek csak a brutalitást, agresszivitást közvetítik. Mivel a gyerek részben az olvasmányaiból tanulja meg az emberi viselkedés alapjait, az akciófilmekből egyetlen egy viselkedési mintát sajátít el: az agresszivitást. Ezáltal a problémamegoldó képessége nem fejlődik ki, és azt látja, ha valami történik, arra megoldás az agresszió. Látjuk a hírekben, hogy ez hova vezet. Ezért a családi együttlétnek óriási szerepe lenne. Akik a számítógép, televízió elé ültetik a gyereket, mondván, hogy nincs idejük vele foglalkozni, azok igaznak is gondolják ezt, de nem tudják, hogy mit veszítenek. Az a szülő, aki nem olvas mesét a gyermekének, nem tudja, hogy saját magát is mitől fosztja meg. Egy diafilmvetítés azon túl, hogy csodálatos, meghitt családi együttlétre teremt alkalmat, fejleszti is a kicsi képességeit, hiszen a képek mellett a gyereknek kell megteremteni a történetet. A számítógépes játékok fejlesztik ugyan a reakciókészséget és a reflexet, viszont kreatív problémamegoldó képességre nem nevelnek. Ha szétnézünk egy multicég játékosztályának kínálatán, olyasmiket látunk, amik a felnőtt divatból és a filmekből köszönnek vissza. Például a fiúknak ott vannak a kicsinyített akcióhősök, szörnyetegek, amik esetenként még bájosak is lehetnek, de többnyire nem azok. A lego üdítő kivétel, de építőkockát, villanyvonatot, készségfejlesztő fajátékot csak hellyel-közzel találunk, vagy inkább csak szakboltokban. A kislányokat pedig a Barbie babák sokadik generációi már kiskorban előkészítik a divat követésére.
 
A legújabb trendek utánozása az étkezés terén is nyomon követhető. Nem ritka látvány, hogy a még járni is alig tudó babákat kólával itatják, esetleg hamburgert majszol a csöppség. Később az iskolában, pedig ciki lesz az otthoni rozskenyérből készült szendvicset enni, amikor a büfében „menő” ételek kaphatóak.
 
A dolog sokkal hamarabb, még az anyaméhben kezdődik. Ha a kismama nem ügyel arra, hogy reformtáplálkozást folytasson, és eszi a sok cukros, adalékanyaggal dúsított ételt, azt a magzat is megkapja, így már a magzati korban megjelenik a hozzászokás. Később a csecsemő az anyatejjel kapja ezeket az adalékanyagokat, melyek hatásmechanizmusa élettanilag bizonyítottan függőséget okoz. A legújabb kutatások igazolják, hogy a túlzott cukorfogyasztásnak szerepe van a hiperaktivitás kialakulásában. 
 
A nemzetközi környezetvédő szervezetek, az E-betűs adalékanyagok kárára évről-évre közzétesznek olyan kiadványokat, melyekből kiderül, hogy a mesterséges anyagokat tartalmazó élelmiszerek 40 százaléka allergiát okoz, legalább 10 százalékról feltételezik, hogy rákkeltő lehet. Miután egy gyermek már az anyaméhben kapja ezeket, csodálkozunk rajta, hogy létezik gyermek rák! Harminc-negyven éve még tankönyvekben kellett utána kutatni.
 
Amit felvilágosításnak neveznek ezen a téren, majdnem a nullával egyenlő.
 
Az oka az lehet, hogy a pénz különböző kasszákba folyik be. A dohánygyárak, szeszgyárak pénztárcájába, akik nem érdekeltek abban, hogy ne cigarettázzunk, és ne igyunk. Ugyanígy befolyik a pénz az élelmiszeripari multikhoz, akik eladni szeretnének. A beteg emberek gyógyítását más zsebből fedezi állam, illetve mi magunk társadalombiztosítás címén. Sajnos a két érdek nem kommunikál egymással: a termelőnek és a kereskedőnek eladni érdeke, sokat, tartósan és minél olcsóbban. Sajnálatos, hogy a mesterséges élelmiszerek sokkal olcsóbbak, mint a természetesek. Az a szemlélet alakult ki – bár nem ismerik el – hogy a természetes táplálkozás, a biokultúra az unatkozó gazdagok hobbija. Ha az egészségügynek lenne olyan hatásköre, hogy az egészségmegőrzést támogassa, akkor nem betegségügy lenne, hanem valóban egészségügy. Németországban készült statisztika arról, hogy az egészséges táplálkozás, reform életmód, testmozgás az egészségügy számára körülbelül ötven százalékos költségmegtakarítást jelent. Kérdés, hogy akkor miért nem propagálja az egészségügy?
 
Nyugat-Európában és a világ fejlett országaiban sok család alkalmaz baby sittert, aki a gyermekkel foglalkozik, míg a szülő dolgozik. Gyakran a kicsik ezeket a fiatal, külföldi fiúkat, lányokat szólítják apának, anyának. Hol marad a szeretetteljes nevelés?
 
Szerencsére nálunk ez még csak kevesek privilégiuma, és valóban nem egy szerencsés dolog. A szülő elhiteti magával, hogy neki pénzt kell keresni, ő egy fontos és elfoglalt ember, nem ér rá a gyerekkel foglalkozni, így tulajdonképpen nem vállalja a szülőkre háruló felelősséget. Bár kevesek számára ismert, de az ezoterikus gondolkodás azt mondja, hogy a gyerekeinket nem véletlenül kapjuk. A gyermekek a születés előtt, mintegy előző életből jövő lelkek, kiválasztják azt a szülőpárt, akik nekik a legtöbbet, legjobbat tudják megadni. A szülőnek pedig vállalniuk kell azt, hogy egy emberi lényt nekik fel kell nevelniük. Ez alól nem lehet semmiféle mentséggel kibújni. A gyerekkel szeretettel foglalkozni pedig, nem pénz és iskolázottság kérdése.
 
Sokan azt mondják, hogy az anyaság érzése, gyermeknevelés ösztönösen jön, velünk születetett elemi tudás. Miért rontják el mégis olyan sokan?
 
Elemi tudása lenne, mint ahogyan a természeti népeknél valóban nem kell megtanítani. De az emberi tudat rendkívüli módon manipulálható, és nagyon eltorzítható.
A nevelés pedig, bármikor elcsúszhat. Például téved az a szülő, aki azt hiszi, hogy az újszülöttnek csak a táplálásáról kell gondoskodni. A csecsemő elsősorban érzelmi lény, tehát az érzelmi biztonság a legfontosabb számára. Terapeutaként tudom, hogy a csecsemőkori érzelmi biztonság hiánya milyen felnőttkori problémákhoz vezet. Később az első hét esztendőben, ha a szülő úgy véli, az a dolga, hogy a gyereket megtanítsa a saját testének használatára, például a szobatisztaságra, cipő befűzésére, öltözködésre, akkor is tévúton jár. Ezzel segíti ugyan a gyermek fizikai világban való helytállását, önállósodását, viszont a kisgyermek számára a kapcsolatok a legfontosabbak. Kontaktus az apával, anyával, nagyszülőkkel, akik nagyobb tapasztalatuk, rálátásuk révén, olyat is át tudnak adni a kicsiknek, amit a szülő még nem lát. Később jönnek másodlagosan a társadalmi-, közösségi kapcsolatok, de még a következő évtizedben sem az információszerzés a legfontosabb, hanem az érzelmi fejlődés. Ezzel párhuzamosan az iskolákban is úgy igyekeznek a gyermeket nevelni, hogy az érzelmi gazdagság és a kreativitás fejlődjön. Más iskolatípusok, pedig úgy gondolják, hogy a fogyasztói társadalom számára kell kis menedzsereket, kis üzletembereket képezni. Véleményem szerint ezek jellemtorzító iskolák. Az ember bármennyire is büszke a szellemi képességére, intelligenciájára, elsősorban érzelmi lény. Talán Szentgyörgyi Albert mondta azt, hogy egy gyermek feje nem egy edény, amit tele kell tölteni, hanem egy fáklya, amit lángra kell gyújtani.
 
Kapcsolódó cikkünk:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.51
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.024221181869507 másodpercig tartott.