Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
GASZTRONÓMIA
Gasztronómiai hasznos linkek, nemzetek ételei
 
   
GASZTRONÓMIA
Liba és bor, egységben
Márton-napi libaételek és egri borok várják a Főtérre a gasztronómia kedvelőit péntektől vasárnapig.
 

 
   
GASZTRONÓMIA
Bioételek Szoboszlón
Színvonalas gasztronómiai kínálat, szakácsok csatája és egy új, régiós recept-összeállítás várja a látogatókat a VII.  Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztiválon. 

 
   
GASZTRONÓMIA
A Kerekestelep fesztiválja
Főzőversennyel, ingyenes fürdőzéssel és könnyűzenei programokkal – köztük Somló Tamás, Komár László és az R-GO koncertjével – várja szeptember 26-án a Kerestelepi strand a látogatókat.   

 
DEOL > Kultúra > Gasztronómia
  Pincemustra hegyaljai torokolajozással
 
Szénási Miklós | 2005. augusztus 29., 15:13
 
Ez szép volt, mondtuk tavaly, amikor kifordultunk autónkkal Tolcsváról. Visszatérünk, fogadkoztunk, mert az első borfesztivál, a borkóstoló és pincemustra, a szabadtűzön és kemencében készített helyi ételkülönlegességek környezetében eltöltött másfél nap annyi élményt adott, hogy életünk képzeletbeli emlékkönyvébe fontosnak tartottuk feljegyezni: ha engedi a sors, jövünk jövőre is. Nyomatékul talán még alá is húztuk e sorokat.
 
Idén majdnem kútba hullott e terv. Aztán az utolsó pillanatokban minden módosult. Szállást azonban így nagyjából 15 kilométerrel fentebb találtunk. Ismerős bábáskodott ügyünk sikerén, s tanácsára a Háromhuta (Ó-, Közép- és Újhuta) fiatal, ambíciózus polgármesterét kértük, segítsen abban, hogy autónktól megszabadulva eljuthassunk a rendezvény helyszínére. (Van, aki hajlamos „bevállalni” a kockázatot, azzal biztatva magát, ugyan már, tudják a szervek is, hogy micsoda buli van Tolcsván, csak nem fognak majd ott állni minden sarkon szondával integetve. Minden sarkon nem, de azért ott álltak. S alighanem akadtak bátor fickók, akik nem csak a szondát, de a jogosítványukat is fújhatták…)
 
Telt keblű hegyek közt
 
A Zemplénben három ékkő e három Huta. Nagy meglepetéssel hallottuk azonban Verbovszki Károly polgármestertől, hogy összesen alig 170 lakos él itt. (Újhután például 13 fő.) A porták rendezettek, bár munkalehetőség az erdőművelésen kívül nincs, és ami viszont ígéretes, hogy a lopások sem jellemzőek. Mindenki ismer mindenkit. Legenda vagy sem, ezt nem tudtuk ellenőrzni, de azt mesélték, hogy a polgármester megy el bevásárolni hetente a kezébe nyomott listákkal, merthogy bolt sincs. A telek viszont nem olcsó, nagyjából annyiért mérik a négyzetméterét, mint szerencsésebb városokban. S parasztházat, víz, meg egyéb komfortnövelő tényezők nélkül, úgy hallottuk, már nem fillérekért, hanem legalább 4-5 millió forintért lehet venni. (Ez akkor érdekes, ha összevetjük azzal, hogy ma egy 30-40 négyzetméteres panellakást mennyiért lehet eladni. Leginkább semennyiért, nincs kereslet rá, de ha mégis elmegy mondjuk 7 millióért, akkor egy ilyen csere lehetősége már nem is olyan vonzó, mert egy reális felújítás után nem marad annyi tartalék pénz, ami fialhatna a bankban.)
 
– Szerencsére eljutottunk oda, hogy ma már a fiatalok sem feltétlenül akarnak megszabadulni a szülői háztól – mondja Verbovszki Károly.
 
Vannak erre is debreceniek, kapjuk az információt, nyaralótulajdonosok főleg, meg egy család is jelentkezett nemrégiben, hogy szeretnének itt letelepedni, nekik keresnek most telket. Érthető a vágy, a táj olyan elragadóan szép a sokféle zölddel, a nem túl magas, de asszonyiasan telt hegyekkel, kanyargó utakkal, csörgedező patakkal. Politikáról ellenben nem szívesen beszél a polgármester – nem is erőltetjük hát.
 
Láb, torok, máj, idő
 
Tolcsva éppen olyan szimpatikus hely, mint tavaly. Az árak ugyan változtak, de így is nagyon barátságosak. Egy éve félezer forint volt a kóstolójegy és a pohárka mellé, most 900 forintot fizetünk, illetve ugyanennyit még az aszúkóstolásra feljogosító jegytömbért is. De számoljunk csak, mit kapunk ezért! Közel ötven pohárka bort. S ebben az aszú még benne sincs. Ha valaki bírja – lábbal, torokkal, májjal, meg persze idővel is… -, fél decivel kalkulálva ihat ötven féle borból két és fél liternyit. Rendben van ez, mondjuk e számvetés után. Alapozónak a Kastélyparkban Bandi bácsi boszorkánykonyhájából falunk pataki csuporban készített zempléni finomságot. Ez szabadtéri kemencében sült kenyértészta füstölt tarjával, sajttal és kolbásszal töltve. Mennyei ízek olvadnak szét a szánkban, erre inni kell. Elsőre itt járjuk végig a sátrakat. Egészen más világot képviselnek a Pannon Tokaj Kereskedőház Kft. és a Tokaj Kereskedőház Rt., vagy a Kiss István nevével fémjelzett családi pincészet borai. Babics Lászlót régi ismerősként üdvözöljük, ha ő nem is, mi emlékszünk a pincéjére, ami most, ahogy mentegetőzik, kapott némi vizet az égből.
 
Száraz borokkal indítunk, aztán haladunk az édesebbek felé. Ezt az alapelvet azonban a nyitott pincék és kóstolóhelyek száma miatt nem lehet túl sokáig tartani. Azért igyekszünk óvatosan haladni. A biztonság kedvéért falatozunk még. Káposztás- és tepertős pogácsát, kenyérlángost sült szalonnával, a kondérban készülő étkek közül árpagyöngyével illetve kukoricakásával dúsított töltött káposztát, sajtosrudat és dessszertnek kürtős kalácsot. A színpadon közben zene szól, hagyományőrző néptáncosok járják. Igazi vásári forgatag van, mégsincs az az érzésünk, hogy elsodor a tömeg. Jöttek pedig jó sokan, de mégis, olyan barátságos, békés, nagycsaládias az egész rendezvény.
 
Keresztülvágunk a világörökség részének nyilvánított pincesor felé haladva az Oremus kertjén. Pazar park ez, gyönyörű a kastély is. Tudják ezek a spanyolok, hogyan kell élni, nézzük, meg hozzátesszük, van is miből. Enyhe szél támad, a levegőben a pincéből áradó illatok keverednek a tűzön készülő ételekével. Nem sietünk, mindenre van idő. Pauleczki Antalnál kitűnő bor fogad és cigányzene. Ez utóbbi nem a mi világunk, nehezen szabadulunk a muzsikusoktól. Nem hajlandók venni a lapot, amikor köszönjük, hogy nem, ne húzzák vagy ne nekünk, nincs nóta, amire vágyunk. Mi a pohárral és tartalmával vagyunk szoros viszonyban most, nincs másra szükségünk, mint majd hamarosan némi levegőváltozásra. Egyre fárasztóbb ugyanis le-, s fel járni a lépcsőkön, a kegyelmi módon jó időből a mindig hűs pincékbe. Bár azt szoktuk mondani, hogy augusztus huszadika után igazából vége a nyárnak Magyarországon, itt mégis olyan, mintha a társaságunkban lévő családorvos írta volna fel.
 
Ha egy idegen alacsony géppel szállna e táj fölé, talán elcsodálkozna, egyre nehezebb léptekkel mint sétálnak e lankás vidéken emberek, pohárral kezükben. Itt nem ámul senki ezen. Jól vagyunk, jól érezzük magunkat nagyon.
 
Kis ország, nagy buli
 
Tolcsva túlvége felé indulunk. Vojnár László családi pincészetében kötünk ki. Alig foglalunk helyet, autó érkezik, éppen jön a gazda, Vojnár úr, aki maga Tolcsva polgármestere. Minden vendégét egyenként üdvözli, s barátságosan érdeklődik, ki merről jött, honnan hallotta a fesztivál hírét. Debrecen? Felkapja fejét és sorolja, kikkel is van ő jó barátságban. Mindenkit ismerünk, igen, kis ország ez, állapítjuk meg.
 
Kezdünk teli lenni borral. Kellene viszont még egy kis étel, a rablóhús eddig kimaradt, muszáj pótolni ezt a hiányt. Visszafordulunk a Kastélyparkba. Csinos modellek táncolnak, sötétedik is már, a színpadon hamarosan kezdődik a fő attrakció, Demjén Rózsi koncertje. A tehetséges muzsikus, aki azért sokadik tinédzserévtizedén van már túl, napszemüvegben támasztja a mikrofonállványt. Figyelem a száját, szerintem inkább egészen, mint félig playback ez. S nézem az arcokat, az áhítatosan rajongó tömeget, süldőlányokat és sihedereket, meglett asszonyokat és férfiakat, bajszos vadmotorosokat, szőkített hajú helyi tinitrendkirályokat, akik szinte sírnak, amikor Rózsi arról dalol, „hogyan tudnék élni nélküled”. A helyzet hamarosan fokozódik: kezdődik a szerelemvonatozás. Időben eltűnünk a széleken, azon morfondírozva, hogy a megasztárok meg sorozatok képletes emlőin kultúrálódott országunkban micsoda siker ez. (Hozzátéve gyorsan: Demjén jó zenész eredendően, aki jó dalokat írt, jó zenékkel, jó szövegekkel, jó torokkal és joggal lett volna világsztár, ha angol anya szüli. Csak az egy nagy döntés volt, mihez alkalmazkodott végül – a néhány kritikushoz vagy a tömeghez. Nem mindegy, a popzenész kétszáz vagy kétszázezer lemezt akar eladni.)
 
Édes élet és keserű aszú
 
Másnap reggel még szeretnénk néhány palack bort venni. Ígéretünkhöz híven visszatérünk Csoma Ernőhöz. Az Oremus oldalában található pince körül álló fák Bacchus ligeteit idézik. A kerek asztalt és a székeket nem éktelenítik firkák, épek, ahogy megtudjuk, már egy éve, amióta kitették ide őket. Pedig nem áll mellettük rendőr. Bár az önkormányzat nem adja el ezt a területet a pincék körül, azért ki-ki igyekszik kívánatossá tenni a helyet. A gazda mindig mosolyog, kedves ember, örömmel fogadja a vendégeket. Talpraesett lánya, aki Debrecenben tanul, most nincs itt, de előző nap alaposan kifaggatta a betérőket, még kérdőívet és készített, hogyan értékelik azt, amit látnak, tapasztalnak, s persze kóstolnak. Kis vállalkozás ez, ha úgy tetszik, kis pénzzel, de sok munkával, vonjuk le a tanulságot és szívből kívánjuk, legyen sikere.
 
A másik véglet némileg lehangoló. A Sajgó pincészet egyre szebben halad előre. Itt már nagyüzem van. Amikor betérünk, hogy szeretnénk bort venni, rögtön azt kérdik, hogy milyet. Honnan tudnánk ezt, amikor még be sem léptük a pincébe, csodálkozunk rá. Alig nézünk szét lent, ismét a kérdés, hogy akkor választottunk-e már. Még kóstolni is szeretnénk, tépem a jegyeket, szabadkozva, pohár nincs nálunk, de mert látom a polcokon álló készletet, nem gondolom, hogy ez akadályt jelenthetne. A hölgy azonban szigorú, pedig közben bő húszezer forintot fizet ki kis társaságunk. Amikor az egyik asszonytárs mobilja megcsörren, s felfelé indul a nagyobb térerő reményében, utána szól, hogy a poharat szeretné visszakapni. Mondom neki erre, ha már ennyi pénzt itt hagytunk, meg itt vannak a palackok is a földön, egy karton, meg egy nagy szatyor, nem kellene ilyen ügyet csinálni egy filléres pohárkából, amit különben vissza fogunk hozni. (Bár fogyóeszköz kellene, hogy legyen e vidéken…) Hogy mit szólna ehhez a gazda, nem tudom, mindenesetre e kelletlenség hirtelenjében az egészen kiváló aszú ízét is megkeseríti.
 
De végül mégsem így búcsúzunk Tolcsvától, hanem egy nagy zacskó frissen sült káposztáspogácsával. S az ígérettel, hogy jövünk újra.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:
Magyar Borportál:
Háromhuta honlapja:
Pannon Tokaj Szőlőbirtok és Kereskedőház Kft.:
Bor.lap.hu:
Tokaj honlapja:
Tolcsva község honlapja:
Magyar Borok Háza:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.52
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.014514923095703 másodpercig tartott.