Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
Történet és jelenlét
 
Nádas Péter drámáit színre vinni megpróbáló feladat. Ezek a szövegek mindenesetre az általános gyakorlattól eltérő színészvezetést, illetve színészi jelenlétet igényelnek. A Találkozást a Budapesti Kamaraszínház előadásában láthattuk a DESZKÁ-n.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
Irónia képekben
 
Zsigeri nevetéssel indult a DESZKA Fesztivál második napjának színházi programja. A Kamaraszínházban a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata A jó pálinka itassa magát... című, a jelzet szerint képekben megfogalmazott iróniát hozta el a szemlére.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A boldogság dimenziói
 
Beavató színházi előadásként mutatta be a Csokonai Színház és a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház azt a produkciót, amely Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művéből készült. Üdvözlendő az, hogy a Szász Zsolt rendezte darab a fiatalokhoz próbál szólni.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A japán bűvöletében
 
Japánban vendégszerepelt nemrégiben a Debreceni Színjátszó Stúdió. A társulat tagjai az egyik Andersen-mese, A rút kiskacsa feldolgozását adták elő japán nyelven, iskolákban és a toyamai gyermekfesztiválon. A darabot Jámbor József színész fordította.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A tragédia halála
 
Akár izgalmas vállalkozás is lehetett volna a DESZKA második napján a Radnóti Színház produkciója, amelyben Szálinger Balázs három görög tragédiát összefésülő alapanyagából Valló Péter rendező próbált kihozni valamit. Hogy mit, azt nem tudtuk meg.
 

 
   
KULTÚRA
Cellatitok
 
Tovább lépegetve a líra és a dráma mezsgyéjén, a Csokonai Színház Mispál Attila vezette alkotóközössége Tóth Erzsébet költeményeibe merítkezett. A Kőrózsa, betonszív alkotóját az foglalkoztatja: az ember vajon a közösségében, vagy a tulajdon lelkében fogoly?
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A történelem hálószobái
 
Az idei DESZKA Fesztivál egyik (ha nem a…) legizgalmasabb produkciója volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának bemutatkozása Závada Pál Bethlen című darabjával, ami Móricz Zsigmond regénytrilógiája, az Erdély alapján készült.
 

 
DEOL > Kultúra > Színház és tánc
  Debreceni csillagok
 
D. Á. | 2005. augusztus 30., 11:49
 
Mostantól szeptember harmadik hetében a Főnix Csarnok minden évben Európa musical-fővárosává válik. Az idén startoló rendezvénnyel a szervezők legalábbis hagyományt szeretnének teremteni, s a cél, hogy a kontinens legnépszerűbb színházi seregszemléjére kerüljön sor Debrecenben.
 
– Magyarországon már lassan tradíciói vannak ennek a műfajnak – mondta Vikidál Gyula, aki a szeptember 15-i nyitóesten Dobó várkapitányt alakítja az Egri csillagok című musicalban. – Kialakult a XX.-XXI. század operája, a mai fülnek való dallamvilággal.
 
– Nagy várakozással nézek a debreceni rendezvény elé, amelyet kiváló ötletnek tartok. Ami az Egri csillagokat illeti, Novák Ferenc különleges folk-előadást hívott életre, s olyan koreográfiát tervezett, amelyet azért Jumurdzsák (Varga Miklós) és én is meg tudunk valósítani. Nekem például a várépítésben kell majd tevékenyen részt vennem. Egyébként még a leglíraibb jelenetek is koreografálva lesznek!
 
– Előnyére válik-e a műfajnak, hogy színház helyett sportcsarnokban, hatalmas rendezvénycsarnokban lesz az előadás?
 
– A világítás, a látvány itt kedvezőbb, ám a hangosítás általában a színházban oldható meg professzionálisabban. A debreceni nézőtér eredetileg 10 ezer nézőt is befogadna, ám a színpad átépítésével 6 ezresre zsugorodik, igaz: ennek következtében egy 600 négyzetméteres hatalmas színpad áll majd rendelkezésünkre. Szükség is lesz erre, hiszen az egyik csatajelenetnél negyven janicsár harcol majd negyven várvédővel, s közben még a színészek is a színen lesznek. Látványban tehát nem lesz hiány.
 
– Sikerben sem?
 
– Ez a műfaj ma anyagilag is segíti számos színház fennmaradását. Ennek ellenére nem mindenütt állnak mellé. Ilyen mindenesetre még nem volt, mint amire most Debrecen vállalkozott. Én azt gondolom, hogy ez a fesztivál kitörési lehetőség lesz a szakmának és a régiónak egyaránt.
 
Nemes Szilárd szerint évről évre bővül majd a kínálat, s egyre több helyszínt vesznek majd igénybe. Így például már kinézték a Főnix Csarnok parkolóját is, mint lehetséges teret a játszásra. A Musical Fesztivál ügyvezető igazgatója ismertette az idei programot, amely szerint szeptember 15-e és 21-e között öt előadásra kerül sor a Főnix Csarnokban. A vasárnap délutáni Micimackóra a 6 évnél fiatalabbak ingyen mehetnek be.
 
Az idei program:
Szeptember 15. 19.30: Egri Csillagok (Honvéd Táncszínház és Nemzeti Táncszínház)
Szeptember 17. 19.30. Chicago (Újvidéki Színház)
Szeptember 18. 15.00: Micimackó (Nádházy Péter rendezése)
Szeptember 19. 19.30: Cabaret (szlovákiai művészek)
Szeptember 21. 19.30: Hair (debreceni ZeneTheatrum)
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó link:
Főnix Rendezvényszervező Kht.:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.014204025268555 másodpercig tartott.