Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Filmkritikák és -ismertetések
 

 
   
FILM
Sablonos szinglimese
 
Az erőltetett helyzeteket a Minden kút Rómába vezet című filmben a színészi játék sem kompenzálja. Josh Duhamel (Nick) semmi emlékezetessel nem lepi meg nézőjét, Kristen Bell (Beth) pedig egyetlen szemszögből sem tűnik különleges karakternek.
 

 
   
FILM
Filmklub a Tepsiben
 
Beretvás Gábor fejébe vette, hogy újabb színfolttal gazdagítja a debreceni filmes élet palettáját, filmklubot szervez tehát, amely, saját alkatához illően, legalább annyira szól a társas élet ápolásáról, mint a filmek iránti szenvedélyről.
 

 
   
ZENE
Levéltitkok háborúban, békében
 
Semmi sem ápolja úgy a szépséget, mint a boldogság – mindez valóban érvényes a svéd Lasse Hallström új filmjére. De mielőtt elhinnénk, hogy a mozivászonra csak a jókedv termett, vegyük számba, mitől szenvednek a Kedves John! című filmben.  

 
   
FILM
Soha rosszabb Szemlét!
 
A 2010. február elején zajlott 41. Magyar Filmszemle Arany Orsó nagydíját a debreceni Hajdu Szabolcs nyerte, aki Bibliothéque Pascal című filmjével emellett megkapta a külföldi kritikusok által felajánlott Gene Moskowitz-díjat, a Diákzsűri nagydíját.
 

 
   
FILM
Pszichokatona álküldetésen
 
Paranormális képességekkel rendelkező, az elme erejével harcoló jedik küzdenek egy békésebb világért a Kecskebűvölőkben. A hippi-életérzésből merítő kiképzés egyik legtehetségesebb parafazonjaként George Clooney próbálgatja tudatalattijának erejét.
 

 
   
DVD
Kettős hatás
 
Szinte nincs olyan ember, aki ne vonzódna valamilyen szinte szégyelnivalóan gyermeteg dologhoz: legyen az nosztalgiát ébresztő tárgy, vagy egy hely, melyhez kötődik. Sokan vannak így kultfilmekkel is, melyek egyenesen ellenséges táborokra osztják a Föld lakosságát.
 

 
   
FILM
Nosztalgia-bérlet
 
A „Budapesti tizenkettő” filmjeiből válogatnak újra az Apolló mozi Art termében: filmvetítések, videobemutatók várják a diákokat és a művészfilm kedvelőket a Debreceni Ifjúsági Archív Filmklubban. A környezet ismerős, az árak barátságosak.
 

 
   
FILM
A menny ígérete
 
Szívszorító, látványos és drámai filmet készített az új évezred első évtizedének egyik amerikai bestselleréből a 2001 óta világhírű filmrendező, Peter Jackson. A Komfortos mennyország című regény filmváltozata mindvégig hű az író alapkoncepciójához.
 

 
   
FILM
Betervezetlen hiba
 
Új filmes műfajban próbálta ki magát Antal Nimród, aki a páratlanul sikeres Kontroll után egy horrort rendezett. A heist filmnek mondott Szállítmánynak most nagyobb a tétje, hisz a 25 millió dolláros büdzsé mellé a filmrendező kiváló színészgárdát is kapott.
 

 
DEOL > Kultúra > Film
  Az álomgyáros
 
sancho panka | 2005. augusztus 30., 14:32
 
A Charlie és a csokigyár nem a legújabb Harry Potter-klón története, hanem egy prototípusáé, aki most kapott csak bizalmat a filmvászonra lépésre, talán éppen világhírű utódja jóvoltából. Ha azért várt eddig, hogy Tim Burton vehesse kézbe-kezelésbe, jól tette, hogy kivárt, kár lett volna, ha egy talán buzgó, jóakaratú, de ügyetlen szakmunkáshoz kerülve jó esetben egy gyenge minőségű, rossz esetben egyenesen selejt, semmire se való holmivá vált volna. Így viszont a kedves publikum kapott egy igazán kedves, igazán mesés mesét kapott. Egy igazi karácsonyi családi mozi augusztusban sebaj, a DVD már biztosan a fa alatt lehet.
 
Egyszer volt hol nem volt, ott, ahol a kaliforniai dombok az óceánt érik, egy Hollywood nevű városkában feltűnt egyszer egy fura figura, torzonborzan, pacuhán, többnyire fekete napszemüvegben. A garabonciás, kinek ördöngös mestersége, hogy meséivel elandalítsa közönségét, hamar bejutott a világura nagy filmstúdióba, hogy azóta celluloidon álmodja tovább fantasztikus történeteit az ollókezű fiúról, minden idők legrosszabb filmrendezőjéről, a gonosz ellen hadakozó denevéremberről, vagy az Álmosvölgyben kísértő bűnös lelkekről, legutóbb pedig a szegény kisfiúról, Charlie-ról, akinek egy csodás véletlen folytán megadatik, hogy eljusson arra a helyre, ahová mindennél jobban vágyik: a viskójukkal szemben tornyosuló csokoládégyárba.
 
Tim Burton, e garabonciás azzal vált ismertté és kedveltté, hogy a filmvászonra álmodta az angol kultúra egyik legfontosabb tradícióját, a tündérmesét, a valóság és a fantázia határán álló világban játszódó történeteket. Nem azzal, hogy népszerű sztorikat filmesített meg, hanem azzal, hogy sikerült e világot megmutatnia, hogy olyan tereket, figurákat alkotott, melyekkel addig csak a könyvek lapjain találkoztak az emberek. Nincs mese, ezek mesék, és mint közülük a legjobbak, nem csak a kicsiket szórakoztatják, tanítják. Ráadásul úgy, hogy a tanítás, a tanulság - noha midig világosan kifejtetett, elmagyarázott – soha nem telepszik rá a történetre. Burtont épp azért lehet szeretni, mert nem akar semmit ránk erőltetni, nem akar semmit a szánkba rágni, hagyja, hadd ragadjon el a látvány, hadd szippantson be a kibontakozó világ, hadd feledkezzünk bele, akkor majd meglátjuk, felismerjük és megértjük az üzenetet, tapasztalatot szerzünk, amit talán visszatérve, a moziból kilépve is hasznosítunk. Nincs ebben semmi új, sőt inkább közhelyes, de Tim mester épp ahhoz ért, hogy miként egyensúlyozzon a banális-giccses határán, ennek a garabonciásnak ez a nagy tudománya.
 
Remek társa ebben állandó főhős-színésze, Johnny Depp, aki a színészfélisten Pantheonban foglal el valami hasonló helyet, e sorok írója szerint épp a Burton-mozikban hozza rendre a legjobb formáját. Ez alkalommal is látni, hogyan ficánkol jókedvében a rá adott jelmezben: hiszen ő alakítja Willy Wonkát a titokzatos csokigyárost, Cane polgár mesebeli mását, az amerikai mitológia egyik legfontosabb figuráját, a Mágnást. Wonka mellesleg már jó ideje megasztár az angolszáz világban, hiszen a Guttemberg-univerzumban már pár évtizede jelen van megálmodója, Roald Dahl jóvoltából, aki a múlt század második felének egyik legsikeresebb mese-szerzője volt (egyéb, igencsak más irányú írásai mellett). Az ő életműve, és így Burton mostani (és számos korábbi) filmje is egy olyan eset, mint a Pán Péteré vagy A gyűrűk uráé – meglehet, ismert minálunk, de koránt sincs akkora súlya, szerepe, mint az angol nyelvterületen. És ha nem tudunk vele mit kezdeni, lehet, hogy nem a film hibája, nem is a miénk, itt arról van szó, hogy nem biztos, hogy igazán mélyen értjük, ismerjük azt a kultúrát, ahonnan jött, amibe ágyazódik.
 
Viszont az a világ, melyről a példázat szól, melyben kicsit jobban el akar igazítani a mesélő, a miénk is, ráadásul olyan közhelyes alap dolgokról beszél, mint család, szeretet, egymásra figyelés, meg hogy mese nincs, csak jónak érdemes lenni leginkább, még ha ez is a nehezebbik út. Ki ne fintorodna el ezen közhelyek, ezen erkölcsi giccsek láttán-hallatán, ki ne unná már rettenetesen ezek szajkózását? A Snoopy-csapda! (hogyan valljon az ember szerelmet, hogyan ejtse ki azt az ezerszer elcsépelt szót, hogy ’szeretlek’ anélkül, hogy ne érezné magát Snoopynak egy rajzolt, sokszorosított képkockában.) Ezt csak egy módon lehet elkerülni, úgy, ahogy Tim Burton is csinálja: a kamasz-pimasz szemtelenséggel, nemtörődömséggel. Nem kalkulál, nem méricskél, számít, hogy meddig giccs, nem görcsölve, kimérten, választékos, óvatos vagy inkább gyáva sótlansággal mesél, viszont a nyelve csak ritkán botlik meg, ismer minden jelzőt és hasonlatot, nem téved a ragozásban és az egyeztetésben. Stílusa, kedvenc fordulatai, jelzői olyan érzékletesek és élvezetesek, hogy azóta jó páran szegődtek nyomába több-kevesebb sikerrel, se szeri, se száma a tőle lesett fogásoknak, a tőle vett idézeteknek.
 
Az igazi mesélő legnagyobb kincse, csodafegyvere: a könnyedség, mely egyrészt segít abban, hogy ne kössék gátlások a nyelvet, másrészt nem terheli, de fenntartja a figyelmet, arra hív, hogy hagyjuk most a komoly dolgokon töprengést, hagyjuk a gondot. Ugyanakkor Burton-nek mindig, most is, gondja van arra, hogy érzékeltesse, hogy finoman beleszője véleményét a világ dolgairól, éppen azért élvezetes vízió, mert látjuk, érezzük, hogy ez valakié, hogy már nem is csak a fantáziában járunk, de valaki koponyáját utazzuk éppen körbe, nem ötlet-orgia, virtuális virtuózkodás, hanem inkább álomlátás, mintha végre birtokunkban lenne az a szerkezet, mely képpé, mások számára, ébren is láthatóvá alakítja az álmokat.
 
Charlie és a csokigyár (Charlie and the Chocolate Factory) – Színes, amerikai-angol film (2005)
Szereplők: David Kelly, Freddie Highmore, Johnny Depp, Christopher Lee, Helena Bonham Carter, James Fox, Noah Taylor
Írta: John August
Rendezte: Tim Burton
Előállítási költség: 150 millió dollár
Játékidő: 115 perc
 
Kapcsolódó cikkünk:
 
Kapcsolódó link:
Roald Dahl hivatalos honlapja:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.69
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.018824100494385 másodpercig tartott.