DEOL > Kultúra > Film
 
Világhírű dokumentumfilmünk, a Hortobágy
 
Deol | 2003. június 04.
 
Az 1973-ban létesített Hortobágyi Nemzeti Park harmincadik évfordulóján a Hortobágy dokumentumfilm alkotóira emlékezünk.
 
Huszadik századi irodalmunk egyik legnagyobb prózaírója, Móricz Zsigmond (1879–1942) a húszas évektől a hortobágyi pusztán élők sorsának kiemelkedő ábrázolója. Őt kereste fel 1934-ben Georg Höllering (1897–1980), a pusztán egykor járt osztrák filmrendező, aki előzőleg filmriportot akart forgatni a Hortobágyon. Tervét módosítva az írót olyan történet megírására kérte, mellyel a már felvett mintegy 17 ezer méter filmjét keretbe foglalhatja. Móricz a nagy feladatot elvállalta. Ecsedi István múzeumigazgatóhoz írt levelében mindenkit kért, „...aki akar ebben a honmentő munkában nekem segíteni...”. A szereplők ismeretében a rá jellemző lendülettel és alapossággal 1934-ben megírt novellája a Komor Ló (alcíme: A Hortobágy legendája). Remekműve a dokumentumfilm kerettörténete. Alapgondolata: a pusztán lakók életét az oda betörő technika mélyrehatóan megváltoztatja. Művét legendával, kultúrával, szerelemmel gazdagította.
 
Höllering biztos minőségérzésével a film zenéjének megírására Lajtha László (1892–1963) zeneszerzőt kérte fel. A nemzetközileg elismert népzenekutató 1910-től a tiszta és ösztönös éneket sugalló mintegy 1500 magyar dallam gyűjtője. Lajtha a helyszínen felvett históriai jelentőségű népdalokkal és kísérőzenével (a Budapesti Hangversenyzenekart Vaszy Viktor vezényelte) a film művészi hatását nagy mértékben növelte. Zeneműve a Hortobágy film-kísérőzene, op. 21. (1935).
 
A szereplők? Kizárólag pásztorok. A pásztorfamíliában nevelkedett legendás Czinege János csikós-gulyás számadó az író barátainak kitartó kérlelésére feledte régebbi kijelentését: „Rólam csak a családnak lehet képe, nem az idegeneknek.” A pusztának több ezer jószágát bojtárjaival őriző, páratlan megfigyelőképességű első számadója olyan természetességgel, magabiztossággal alakította szerepét, amilyenre csak felkészült színész képes. A friss eszű és büszke lelkű pásztorokkal a puszta élete jelent meg.
 
A hangosfilm festői képeinek kitűnő operatőrei Schäffer László, Haar Ferenc. Ez az egyetlen film, amely a régi Hortobágy gazdag madárvilágát, remek őshonos állatait, a jószágok terelését, legelését, párosodását, világra jöttét, az utolsó hídi vásár forgatagát a maga teljességében kora tavasztól késő őszig bemutatta. A hanghatások mértéktartó alkalmazása – kolompszó, gólyák kelepelése, lódobogás, szekér zörgése, táncolók kurjongatása – Lohr Ferenc érdeme. Móricz Forog a film a Hortobágyon nagyszerű tudósításából a film műhelytitkai is megismerhetők.
 
A magyar irodalomban új minőség, mozgóképre szánt, sajátos művészi vonásokat felmutató epikus mű született. Móricz stílusa novellájának kezdő szavaival jellemezhető: „Hajnalodik. A Hortobágy harmincezer holdas háta végigvonaglik.” A hallgatag pásztorok szűkszavúságával teljesen azonosak két-három szavas mondatai. Érthető, hogy veretes szövegének megfilmesítése a külföldi rendező számára alig leküzdhető akadályt jelentett. Az alkotók csalódottságából eredő viták s a megérdemelt támogatás elmaradása ellenére Höllering a saját vállalkozásában forgatott filmet 1936-ban mégis bemutatta. Az irodalom, a zeneművészet, a filmművészet különbözőségeiről szól ez a korabeli filmjeink színvonalát felülmúló alkotás. Jelentőségét utóhatása bizonyítja. Ősét, a tolnai pásztort számon tartó Illyés Gyula Hídi vásár költeményében az őshazai típusokkal egy egész nemzetet biztat új honfoglalásra. Műve a Hortobágy hatására 1943-ban született.
 
Irányadó filmkritikusoknak kevéssé köztudott megállapítása: a dokumentumfilm előfutára a cinéma verité-nek (a valóságos élet megjelenítésére törekvő francia művészeti irányzat az 1960-as években – a szerk.). A Brit Filmművészek Szövetsége Regent Street-i mozijának jubileumi bemutatójára (1974) a londoni filmkritikusok a Hortobágyot választották. A közönség a világ egyik első dokumentumfilmjét – később Erzsébet királyné is megnézte – viharos tapssal ünnepelte. Nemeskürty István művelődéstörténész publikációjában (1982) közölt meglátása: „A Hortobágy a dokumentumjellegű realizmus kiváló emléke.”
 
Első nemzeti parkunk igazgatóságának a puszta művelődéstörténeti értékeit ismertető 1998. évi előterjesztésében ez a film is szerepelt.
 
A párizsi székhelyű világörökség bizottság 1999. évi értékelése szerint a Hortobágyi Nemzeti Park kulturális tájként a világörökség része.
 
A film rendezője 1967-ben ismét megjelent Debrecenben, ahol az egykori szereplők körében levetített filmjét hazánknak ajándékozta. Itt az ideje, hogy a nemzetközi mezőny híres műveivel – mint a Nanook, az eszkimó (1922), Jean Rouch afrikai dokumentumfilmjei – együtt emlegetett tanulságos, felejthetetlen élményt jelentő Hortobágyot hét évtized után széles körben itthon is megismerjék.
 
Masits László

© DEOL - minden jogfenntartva