Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene > Rock
  Rock a nevem
 
bigtom | 2006. április 26., 11:26
 
Amikor e sorok napvilágot látnak, már mindenki meghallgathatta - azok közül, akik nagyon várták -, a Tankcsapda tizedik, Mindenki vár valamit című albumát. A lemez megjelenése előtt pár nappal mi elsősorban arról faggattuk Lukács Lászlót, mit vár az új anyagtól, érez-e némi drukkot a dalok fogadtatását illetően.
 
– Őszintén szólva – jóllehet mi már tizenhetedik évünket tapossuk, s ez a tizedik, új dalokat tartalmazó sorlemezünk, nem kéne, hogy az a fajta vizsgadrukk legyen bennünk, bennem, mint ami egyébként van. Egy új lemez elkészültekor mindig meg vagyunk győződve arról, hogy jól dolgoztunk. Ez jelen esetben is így van. Egy frissen kihozott lemez anyagát annyiszor végigrágjuk, hogy utána már nem szívesen hallgatjuk. Ezt a mostanit valamiért még most is szívesen hallgatom, holott hónapok óta csak ezen dolgozunk, ezzel foglalkozunk. Úgy vélem, jó dalok vannak rajta erős, pörgős rock and roll fílinggel. Nyilvánvalóan lesz egy csomó ember, aki leszólja, mondván, a régi Tankcsapda jobb volt. Mondták már a tíz éve megjelent anyagoknál is, hogy a tizenöt évvel ezelőtti sokkal jobb, úgyhogy még tíz esztendő és ez a mostani is klasszikusnak számít majd (nevet). Mindenfajta kritika jó – azt szokták mondani, gyűlöljenek vagy szeressenek, csak ne nézzenek bennünket levegőnek, s ezzel mi is így vagyunk. Ez az album úgy hagyományos, mondhatni old-school, hogy közben megőrizte azokat a friss, mai elemeket, amelyek miatt egy olyan zenerajongó is megtalálja benne a kedvére való dolgokat, aki nemrég fedezte fel magának a zenénket.
 
– A lemezt beharangozó, s klipként is népszerűsítő Nem kell semmi című dal éppúgy szólhat rólad, mint egy helyét kereső, bulizni vágyó tizenéves srácról.
 
– Nem vagyok én annyira jó szövegíró, hogy ezt tudatosan tudnám csinálni. Nagyon fontos az új lemez szövegeivel kapcsolatban, hogy ezek az átlagostól eltérően a zenék után születtek. Sokszor együtt írjuk a zenét és a szöveget, sokszor pedig a szövegekre készülnek a zenék. Most valahogy – nem volt ebben semmi szándékosság – hamarabb hoztuk össze a zenéket. Hallgattam a különböző témákat a kocsiban, játszottam a próbahelyen, s ezek megjelenítettek bennem bizonyos érzéseket, hangulatokat. A Nem kell semmi című szám egy pimasz, rock and rollos hozzáállást gerjeszt, egyszerűen ennek a dalszövegnek bizonyos részei jutottak eszembe. Olvastam már róla kritikát, milyen ciki, hogy valaki harmincnyolc évesen arról dalol, nem akar a szobájában rendet csinálni, amikor ezt tizenhat évesek szokták énekelni. Nem hiszem, hogy azért, mert ennyi idős vagyok, ne tudnám átérezni, milyen ma tizenhat évesnek lenni. Jóllehet már nem vagyok tinédzser, de sokkal közelebb tudom érezni magam ilyen korú srácokhoz, mint sok korombeli, akiknek az élete már egészen másról szól. Én nem felejtettem el, milyen voltam tiniként. Furcsa, de a mai srácok, akik elöl csápolnak a koncertjeinken, soha nem jönnek oda úgy buli után hozzánk, hogy „figyelj már, te az apám lehetnél, miért énekelsz ilyeneket?” Inkább örülnek annak, hogy van valaki, aki egyáltalán énekel róluk. A Nem kell semmi nem szimpla tinédzser-himnusz, sokkal inkább egy dal, amely olyan emberekről szól, akik szeretnének időnként a saját korlátaik közül időlegesen kitörni. Sokakban van egy természetes késztetés arra, hogy ha csak néha is, de kilépjenek a mindennapi mókuskerékből.
 
– Az albumot nyitó szám, a Rock a nevem már tavaly elhangzott színpadon. Tekinthetjük ezt egyfajta hitvallásnak, ars poeticának?
 
– Igen, mindenképpen, bár nem azért íródott. Minden Tankcsapda lemezen van egy – az adott korszakunkat jellemző – programadó dal. A legjobb példa erre a zenekar első nagy sikere, a Legjobb méreg, de ugyanezt mondhatjuk az Agyarország-ra vagy a Jönnek a férgek-re is. A mostani lemeznek nem Rock a nevem lett a címe, bár tervszinten felmerült ez is. Mindenféle nagyképűség nélkül nevezhetjük ezt ars poeticának. Természetesen saját magamról is szól, s magáról a rockzenéről vagy a rocknak nevezhető életérzésről. Az angol rock szó sziklát jelent, ami egy elég stabil, masszív képződmény, s így hívják az általunk játszott zenét is. A stabilitás jellemző rám és a zenekarra is.
 
– Csemegézzünk még a számok között. A California Über Alles az amerikai őspunk Dead Kennedys egykori dalának feldolgozása?
 
– Nem, a címén kívül nem sok köze van ahhoz a bandához. Esetleg annyi, hogy a Dead Kennedys dala is a „kaliforniai álom” kifordított megjelenítése, groteszk verziója volt, akárcsak a miénk.
 
– Ezt a tavalyi év elején kivett szabadságotok alatti amerikai kirándulásotok ihlette?
 
– Igen. A Tankcsapda dalok ritkán köthetők egy bizonyos helyszínhez, újságcikkhez vagy filmhez, eseménysorhoz. Ezt a dalt viszont valóban a tavalyi kaliforniai, nevadai vakációnk ihlette, én akkor jártam életemben először ott és rengeteg élmény ért. Ez nem egy „útifilm” szöveg, de az inspirációt valóban ez a kirándulás jelentette.
 
– Dávid és Góliát.
 
– Ez egy gyors, pattogós, kicsit Motörhead-hangulatú zenei darab. A szövege pedig a kicsi és a nagy örök harcára utal, olyan felhanggal, hogy nem minden esetben a Góliát a győztes. Ismerjük Dávid és Góliát történetét, amikor a kisebb legyőzte a nagyot csak azért, mert okosabb és ügyesebb volt. Nem feltétlenül a méret a lényeg…
 
– Az én kedvenc címem a Füst és lábdob.
 
– Ja, hát az egy igazi rock and roll. Olyannyira, hogy – nagyon erős túlzással – akár Bill Haley is énekelhette volna. Az égvilágon semmiről nem szól, csak arról, hogy a csajom eldobott, nem akarok, csak füstöt és lábdobot. Szerintem ez az egyik legerősebb koncertdal lesz az új lemez számai közül.
 
– Az alagút végén.
 
Ez egy nehezebb darab, nem túl slágeres sem zeneileg, sem szövegileg. Elég szuicid hangulatú a szöveg, de ahogy a cím mutatja, az alagút végén mégis van fény. Ezt a témát járjuk körül. Ez a dal a Tankcsapda sötétebb, fajsúlyosabb oldalát domborítja ki. Egyébként ezen kívül is található az anyagon néhány ehhez hasonló keményebb darab, amelyek nem annyira pörgős rock and rollok.
 
– A Nem kell semmi hallgatása közben feltűnt, hogy a profi megszólalás ellenére ott bujkál az egészben valami kellemesen koszos „garázs-hangzás”. Hogyan értétek ezt el?
 
– Örülök, ha ez hallatszik, mert ez valamilyen szinten szándékos volt. Esetünkben a zene és a szöveg ösztönös produktum, de nyilván a pályán töltött tizenhét év arra inspirál bennünket, hogy fejlődjünk szakmailag. Tudatossá kell tennünk az ösztönös munkát. Ez a hangzás terén mindenképpen igaz. Azon túl, hogy a lemez jól szól, úgy értük el a garázs-hangzást, hogy csak a dobot vettük fel profi stúdióban. Minden mást, amit a lemezen hallasz, mi magunk rögzítettünk, itt Debrecenben, egy családi házban. Sok más, főleg külföldi banda dolgozik így. Mi összeraktunk egy mobil stúdiót. Az, hogy a saját közegünkben dolgozhattunk, sokkal nyugodtabb munkát tett lehetővé. Mivel nem egy profi hangstúdióban tevékenykedtünk – bár volt velünk egy profi hangmérnök, akivel évek óta dolgozunk – akarva-akaratlanul benne van a zenében az a fajta „kosz” vagy dög, amit te említettél.
 
– Az idei turnétok a budapesti Kisstadionban zárul május 27-én, amely újabb mérföldkő lehet a Tankcsapda történetében.
 
– Méretét tekintve ez az eddigi önálló koncertjeinket tekintve a legnagyobb. Fesztiválokon persze játszottunk már sokkal több ember előtt, de önállóan, saját szervezésben nem csináltunk még ekkora bulit. Azt, hogy ez mennyire lesz meghatározó, majd a koncert utórezgése dönti el, mutatja meg. A tizenöt éves Főnix Csarnok-beli jubileumi koncert bizonyára nagyon fontos momentum sok rajongónk számára. Lehet, hogy ilyen lesz sokak számára a Kisstadionos fellépés is, mi ennek tudatában készülünk rá. Nem kívántuk rockfesztivállá duzzasztani az eseményt, már csak azért sem, mert nem akarjuk a Tankcsapda közönségét túl sok produkcióval lekötni, elfárasztani. Két vendégzenekart hívtunk, a kezdő csapat a tavaszi turnénkon résztvevő fiatal pesti brigád, a Mind the Gap lesz. Ők modern metált játszanak, valahol a P.O.D. vonalán. Őket és bennünket pedig a Black-Out köt össze. Szerintem ez egy elég kerek estének ígérkezik.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:
A Tankcsapda hivatalos honlapja:
A Mind the Gap honlapja:
A Black-Out honlapja:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.73
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.018877029418945 másodpercig tartott.