Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  Tekerőlanton is virtuóz
 
Héty Péter | 2006. május 05., 12:53
 
A Deep Purple és a Rainbow egykori rock-gitár hősétől, Ritchie Blackmore-tól sokan meglepetten fogadták, hogy 1997-ben létrehozta Blackmore’s Night nevű formációját. Ennek a csapatnak a zenei gyökerei ugyanis a reneszánsz muzsikában találhatóak, de oldalhajtásai a különböző akusztikus népi- és régi muzsikák felé vezetnek. A hangzás legegyedibb részét Candice Night (Ritchie Blackmore neje) kimunkált hangja adja. Mindez persze rendesen meg van fűszerezve a pop muzsika modern vívmányaival is, de a virtuóz gitárostól korábban megszokott kemény rockzenétől elég messze áll. Legújabb, The Village Lanterne albumuk azért tesz egy enyhe vissza kanyart ebbe az irányba is.
 
Blackmore irányváltása egyébként elsősorban azoknak okozott meglepetést, akik leragadtak a hetvenes évek zenei hangzásában és nem követték az akkori muzsikusok érdeklődésének változásait. Ez a régi korok és a kelet filozófiái irányába, a misztika felé közelített már a hetvenes években is, aminek szerves következménye volt, hogy mindez felszínre került zenéjükben is, legalább is a legjobbaknál, akik nem ragadtak le önnön árnyékuknál.
 
Ez a családiasan induló vállalkozás a legkülönbözőbb földrajzi és zenei világokból gyűjtött –általunk talán kevésbé ismert – zenész tehetségeket a házi kandalló mellé. Örömzene jellegéből adódóan nem egy esetben feldolgozásokat adtak elő, de számos saját remekművet is komponáltak. Időnként azért besikeredett néhány olyan darab is, amely enyhén közelített a giccs határához, s ez egy kissé eklektikussá tette sorra megjelenő albumaikat. Mike Oldfield, Maggie Reilly és mások zenei világa is felsejlett időnként. Mára viszont elnyerték véglegesnek és markánsnak tűnő egyedi hangzásukat és ezt az új album is jól tükrözi. Az elektromos gitár virtuóza most már főleg akusztikus hangszereken, gitáron, mandolinon, tekerő lanton bizonyítja tehetségét, de időnként előkerül a jó öreg Stratocaster is.
 
A lemez egyik fülszövege szerint az indító 25 Years-t az utazgatásaik során egy balkáni lemezről hallott ősi szefárd dallam ihlette, melyet Blackmore tekerőlantra dolgozott át. A második, címadó dal kissé ismét a klasszikus Oldfield világot idézi, az egyszerű énekes résztől a nagyzenekari hangzásig haladva. Az ezt követő I Guess It Doesn’t Matter Anymore kemény dob ritmussal indul, ami azonnal sejtetni véli a rock újbóli beszivárgását. Valóban eszünkbe is juthatnak a Rainbow-ból ismert gitár futamok, és meglepetten nyugtázhatjuk: bizony már akkoriban is ott voltak játékában a reneszánszos hatások, csak akkor még nem erre állt rá a fülünk. A tempósabb, majd nyugodtabb dalok ritmikus váltakozását tartva egy akusztikus gitárokon brillírozó rövidebb hangszeres darab következik, majd a World of Stone egy igazi mitologikus ballada, Jeanne d’Arc-nak állítva emléket. A Faerie Queen - Faerie Dance valóban a tündérek világát idézi, indításában a női énekhang és a lágy húrok kettőséből egy vidám, táncos résszel zárva. A St. Teresa újból a rock világába vezet a becsapós akusztikus-gitáros kezdet után. A korábbi, hasonló darabhoz képest itt viszont a rockhoz igyekszik illeszkedni az egész csapat, így az énekesnő is, de ez sem áll nekik rosszul. Egy újabb rövid, reneszánszos, húros muzsika után a hasonlóan induló Mond Tanz / Child In Time a Deep Purple klasszikus dalát öltözteti korabeli ruhába, nagy ívű balladává összekovácsolva a különböző korok zenei hangzásait. A Streets of London ezek után jól betölti a kellemes levezetés szerepét, de nem több ennél. A Just Call My Name-et valószínűleg slágernek szánták – talán épp ezért kevéssé karakteres és megidézi a már említett Maggie Reilly világát is. Az ezt követő két darab jól tükrözi a már szintén emlegetett családias hangulatot együtténekléssel, kandallóval, meg ilyesmivel. A záró Street of Dreams ismét egy rockosabb ballada, de ezúttal a saját stílusában megszólaló énekesnőé a főszerep és a gitáros férj csak később lép elő a háttérből, hogy teljes legyen a finálé.
 
Összességében ismét egy szép, kerek, színes albumot tett le a Blackmore’s Night az asztalra. Akik már ismerik őket nem fognak benne csalódni, akik pedig még nem azok is bátran próbálkozhatnak az anyaggal. Az elgépiesedett, szinte hangszerektől is mentes divatzenék kedvelői viszont lehet, hogy nem fogják benne örömüket lelni, hacsak nem próbálnak meg egy kicsit feloldódni a csöppet sem monoton, színes zenei kavalkádban, amolyan örömünnepben, amely a Blackmore családban bizonyosan mindennapos dolog.
 
(Blackmore’s Night: The Village Lanterne, Steamhammer Us, 2006)
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:
A Blackmore’s Night hivatalos honlapja:
Ritchie Blackmore – Wikipedia:
Steamhammer Us:
A Deep Purple hivatalos weboldala:
Maggie Reilly – Wikipedia:
Maggie Reilly – an unoffical website:
Tekerőlant – Wikipedia:
 
 


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.14
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.019142150878906 másodpercig tartott.