Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene > Jazz
  Missziót teljesített most is
 
HeP | 2006. szeptember 11., 13:47
 
A 35. Debreceni Jazznapok szeptember 7-én egy sajtótájékoztatóval indult. Ezen Kósa Lajos vázolta, hogy milyen nehézségek várnak a missziót teljesítő, értéket közvetítő, tehát nem bevétel orientált kulturális rendezvényekre – így a jazznapokra is – a gazdasági helyzet romlása és a megszorítások miatt. A kiadási oldalon jelentősen megnövekednek a költségek (áfa, tb, rezsi, utaztatás és egyéb), viszont a bevételi oldal csökken (romlik a közönség fizetőképessége és a támogatók is visszavonulóban a nehézségek miatt), a következő év kultúrára tervezett állami támogatásának összege máig ismeretlen. (Idén először a virágkarneválra sem kapott a város állami támogatást.)
 
Turi Gábor azért megnyugtatott mindenkit, hogy lesznek jazznapok továbbra is, és az elért színvonalat is igyekeznek megőrizni. A bizonytalan anyagi kondíciók miatt viszont a jazz amerikai nagyvárosait bemutató sorozat az ideivel véget ér. A jövőben hasonló koncepció alapján talán a jazz európai fővárosait látnák vendégül, az olcsóbb utaztatás miatt lehetne például Londonnal kezdeni. Úgy gondolom, Lengyelország még Londonnál is olcsóbb lenne. Nálunk is jól ismert, világsztár zenészekkel, amerikaiakkal közös formációkkal, friss tehetségekkel rendelkeznek ugyanis. Hozzáteszem, hogy két dzsesszfesztivál közé eső időszakot is jobban meg lehetne tölteni tájékoztatással, a figyelem ráirányításával a következő eseményre az érdeklődők folyamatos bevonásával. Ehhez egy önálló, interaktív internetes oldal létesítése hasznos lehetne, esetleg a jazz klubbal közösen. Ott aztán archívumot üzemeltetve, nosztalgiát keltő anyagokkal a lemorzsolódottakat is könnyebben vissza lehetne hozni a fesztiválra. Ahogy az idei belépős koncertekből már sejthettük, a jövőben valamelyest a közönség hozzájárulására is számítanak a szervezők, s ezt így könnyebben el is lehetne érni. Az ősz eleji hideg esték miatt talán az időponton sem árt elgondolkodni, vagy azon, hogy az esti koncertek már mind zárt helyen legyenek. Ilyen szempontból a Kölcsey új parkja és nagyterme ideálisabb, egymáshoz közeli helyszín lehetne.
 
Lássuk azonban, hogyan zajlott ez a mostani, korszakzáró fesztivál. A hivatalos megnyitó a vendég New York városát bemutató fotókiállításon volt, ahol Révész Tamás fotóművész hangulatos fekete-fehér képeit mutatták be. Este aztán a kissé sivárnak tűnő Lovardában a Claudia Quintet nyitott, mely szemlátomást a dobos John Hollenbeck által összefogott baráti társaság. Ritmusszekciójuk a csapat erőssége. Hangulatos, nem éppen szórakoztató muzsikájuk egy későbbi időpontban talán még jobban „elkapta” volna az így is lelkes közönséget. Kár, hogy az előadást végig zavarta egy alapzúgás. Közvetlenségükkel, lezserségükkel megnyerték a kb. háromnegyedig megtelt terem közönségét. Hosszas átszerelés után megnőtt a létszám talán a nézőtéren is, de még inkább a színpadon. Az Elek István által vezetett Budapest Jazz Orchestra igazi meglepetés volt profi, dinamikus előadásával, melyen tulajdonképpen beugróként lépett fel – két hosszabb blokkban – a sztár vendég, Kevin Mahogany. A kiváló hanggal rendelkező fekete énekes az improvizáció iránti érzékéről is tanúbizonyságot tett. A közönség soraiban láthattuk hazánk legkiválóbb jazz énekesét, Berki Tamást is. Számos ráadás, és – a végére ismét fogyatkozó nézőszám mellett is – nagy lelkesedés kísérte már ezt a két nyitó koncertet is.
 
Az előzetes reményekkel ellentétben a pénteki, leghosszabb, ingyenes, szabadtéri koncertet az időjárás még sem fogadta kegyeibe, hirtelen lehűléssel sűrű esőfelhők érkeztek, bár a program ideje alatt szerencsére végül is nem esett. Kevesen látták a Kaltenecker Trió produkcióját, mely a poposabb Miles Davist idézte a nyolcvanas évek elejéről. A trió főként a névadó billentyűs játékára épült, de brillírozott a kiváló ifjú dobos, Borlai Gergő is. Őket Kőszegi Imre Quintetje követte, melyben a szakma nagy öregje fiatal tehetségekkel muzsikált együtt. Szemlátomást nem is törekedett arra, hogy ő uralja az előadást, hiszen letette már az asztalra, amit kellett, inkább a fiatalokat hagyta érvényesülni, akik éltek is a lehetőséggel. A harmadik koncert dobosa Balázs Elemér volt, aki mellett két kiváló tehetség, ifj. Szakcsi Lakatos Béla (zongora) és Lakatos „Pecek” Krisztián (bőgő) játszott. Ők alkották két fiatal, rendkívül tehetséges hegedűs, Sárközy Lajos és Jánoska Román kísérő zenekarát. Sodró lendületű koncertjük feledtette a nagy hideget, a csapat fergeteges szólókkal tarkított előadása a fesztivál egyik legélvezetesebb produkciója volt. Az ekkorra már szépszámmal összegyűlt nézősereg lelkesen fogadta az óceán túlpartjáról jött Groove Collective műsorát is, ami – meg kell hagyni – kissé egyhangúan indult. A táncosabb ritmusokra épülő produkció közepén aztán az együttes frontembere, a latinos külsejű és temperamentumú Jay Rodriguez a kubai zene két híres ütősének ajánlott egy kompozíciót. A latinos szám feldobta a zenészeket és a hangulatot is, mely a nagy hideg ellenére rendesen felforrósodott. Az ezt követő, Unplugged klubbeli dzsemmelésen is megjelentek a csapat frontemberei és hajnal háromig fűtötték tovább a hangulatot, a korabeli klubokat idéző füstös helyiségben.
 
A szombat délutáni, Békás-tó melletti koncert már igazán szép időben kezdődhetett. A Trio Yengibarjan kifinomult muzsikája kellemes hangulatot varázsolt az erdei környezetbe. Az örmény származású tangóharmonikás a műfajt megújító Astor Piazzola stílusát is tovább újítja, elsősorban saját, keleties-népies zenei gyökereivel. Jól érezte ezt a stílust kísérőcsapatának klarinétos-szaxofonos tagja Karim Weemaels is. A Trio Yengibarjant egy igen kellemetlen, zavaróan harsány konferansziéval kísért produkció követte. Szőke Nikoletta és a Jazzclusive a jazz muzsika „nagyasszonyára” Ella Fitzgeraldra emlékezett műsorával. Az említett összekötő szövegek időnként az ötvenes évek Amerika ellenes propaganda szövegeit idézték, mivel többet hallhattunk benne a színes bőrűek kegyetlen elnyomásáról, mint magáról a jazz muzsikáról. A nagyon is fehér, és nem csak nevében szőke énekesnő hangjához egyébként elsősorban a szép, lassú balladák illettek. A fesztiválon – minden bizonnyal a napsütéses szombat délutánnak is köszönhetően – ekkor volt a közönségcsúcs, bár ehhez képest a következő produkciót sokkal zajosabb fogadtatás kísérte. Beigazolódni látszott előzetes írásom azon jóslata, miszerint Eric Alexander Quintetjének produkcióját fogja a legjobban kedvelni a jazznapok törzsközönsége. Muzsikájuk egy letűnőben lévő korszak nagyjait idézte a hatvanas évekből, lezser és kiforrott előadásban. A zenekar szinte minden tagját kiemelhetnénk, remek szólóikkal, de most a zenekarvezető mellett csak trombitásukat, a kiváló Jim Rotondit említeném, aki igazán dzsesszes, „cool fazonként” mozgott a színpadon. A nagy siker miatt a tervezett zárás elhúzódott, így igyekezni kellett az immár belépős Kölcsey Központ-beli koncertre, melynek kezdésével megvárták az erdőből érkezők nagy részét.
 
Azokat, akik viszont csak erre a koncertre érkeztek a Kölcseybe kellemetlenül érinthette a csúszás, melynek okáról semmilyen tájékoztatást nem kaptak, csak miután beengedték őket, és a program elkezdődött. A másik nagy csalódást az okozhatta, hogy az utolsó pillanatban a Sonny Fortune - Rashid Ali duó utóbbi tagja lemondta a fellépést. Előzetesemben a kettős egyik zenei alapjának a barátságot neveztem meg, de – ha hinni lehet a pletykáknak – ez most mégis megszakadt. Az utolsó pillanatban kiadott sajtóközleményt rosszul értelmeztük és akkor még arról tájékoztattunk, hogy a Kanadában élő Tzumó Árpád triója külön produkcióként ékelődik majd az est két korábban meghirdetett hangversenye közé. Nem így történt. Az igen kiváló magyar zenészek a még kiválóbb Sonny Fortune szaxofonos-klarinétost voltak hivatottak kísérni. A korábban zenekari tagként nálunk járt Fortune ezúttal saját munkáit hozta és nem is titkolta, hogy először játszik a szervezők által biztosított kísérőivel. „But it works, azaz: de ez működik” nyugtázta magabiztosan az első számok után. A híres fúvóst ezúttal többet hallhattuk fuvolán játszani, szólózni, de a záró számban a várt Coltrane-sound is megelevenedett szaxofonján. A hangverseny másik felében a dzsessz muzsika nagy öregjét köszönthette a terem közönsége. Cedar Walton méltóságteljes, mégis könnyed zongorajátékával bizonyította, hogy a legnagyobbak közé tartozik. A közönség nagy része viszont a rossz színpadi elrendezés miatt csak széles hátát és barnára festett, de eredetileg minden bizonnyal ősz fejét láthatta. Mindenesetre muzsikájának hangjai alapján is lelkesen ünnepeltük a híres muzsikust és szerzőt, nem különben remek bőgősét David Williams-et, s az Eric Alexander Quintetből kölcsönzött dobost, George Fludast. A koncerthez igen közel esett a hajnali jam session helyszíne, melyen ezúttal is részt vettek délután fellépett New York-i vendégek.
 
A vasárnap tizenegy órára meghirdetett matiné a késő délutánba nyúlt és a debreceni dzsessz muzsikát volt hivatott bemutatni. A Deja Vu iskolázott, kifinomult zenéje – melyben három ütős is remekelt – akár a nyitónapi koncert két fellépője között is megállta volna a helyét. A Jazz Daniels dzsessz-rock muzsikája nem éppen „jó ebédhez szól a nóta” volt, néhányan el is szaladtak egy gyors vasárnapi ebédre, pedig a fiúk igyekeztek legjobb formájukat hozni. A nap során ez volt (a záró dixieland mellett) az egyetlen formáció, melyben nem szerepelt Zakar Zoltán, a sokoldalú debreceni dzsesszmuzsikus. Majdnem fél kettő volt, amikor a nap legkiemelkedőbb koncertje következett, melynek fellépője a Debrecen Jazz Group, a fesztivál ősrégi házigazdája volt. Gyarmati Zoltán Eric Alexandert hívta meg vendégként, aki már tizenöt éve is együttműködött egy felvételen a zenekarral. Ennek magyarázata az, hogy a híres szaxofonos édesapja akkoriban itt tanított az egyetemen. Meglepetésként a Groove Collective latin frontembere, Jay Rodriguez is beugrott a csapatba. Ő az a tipikus temperamentumos muzsikus, akit ha álmából felébresztenek, akkor is a dolgok közepébe vág, és legjobb formáját hozza – lételeme a zenélés. A debreceni tagok – mindegyiküket kiemelten méltathatnánk – amerikai kollégáikkal rendkívül színvonalas és sikeres koncertet adtak. A Debrecen Step Time Band szintén színvonalas, de a dzsessz könnyedebb, szórakoztatóbb vonalához tartozó zenét játszott. A Debrecen Dixieland Jazz Band jókedvű muzsikája immár szokványos záró momentumként tett pontot az idei fesztiválra, amely minden bizonnyal jó ideig témát ad még a debreceni dzsesszkedvelőknek.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.40
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.010442018508911 másodpercig tartott.