Kultúra Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
POLITIKA
El kell adni
Eredménytelennek nyilvánította a debreceni közgyűlés az egykori kollégiumépületei eladására meghirdetett pályázatait. 

 
   
POLITIKA
Esküt tett
Új képviselője van – belépés, illetve lemondás miatt – a debreceni városi közgyűlésben a Fidesznek és az MSZP-nek is. 

 
   
MEGYE
Hajrázik az LMP

Az LMP nagy hajrába kezdett, s az MDF is (főleg országosan) tartogat meglepetéseket az utolsó két napra. 

 
   
POLITIKA
Csak a foci
A leendő labdarúgó-akadémia létrehozását segíti a debreceni önkormányzat a DVSC Futballszervező Zrt. osztalékából ráeső pénzzel. 

 
DEOL > Politika
  Tüntetés Debrecenben
 
HeP | 2006. szeptember 19., 11:18
 
Felkavarta Magyarország közvéleményét Gyurcsány Ferenc nyilvánosság elé került vallomása arról, hogy éveken át hazudott a szocialistákkal a népnek. Felháborodott tömegek vonultak utcára szerte az országban. Budapesten ezrek ostromolták meg a Magyar Televízió székházát és összeütközésbe keveredtek az intézményt védelmező rendőrséggel. Minderről Hegedűs Zsuzsa szociológus a televízióban úgy nyilatkozott: a demokráciában bárhol, – akár Párizsban, akár Berlinben vagy Chicagóban – előfordulhat, hogy ilyen módon ad hangot a néptömeg jogos elégedetlenségnek. Munkatársunk helyszíni tudósítása alapján elmondhatjuk: Debrecenben békés tüntetés zajlott.
 
Szeptember 18-án Debrecenben is az utcára vonultak a tüntetők. 18 óra körül az MSZP Széchenyi utcai székháza előtt közel ötvenfős, fiatalokból álló csoport gyülekezett, melyhez rövid időn belül csatlakoztak a városközpont felől érkező, valamivel nagyobb, főként idősebbekből álló felvonulók. Himnusz éneklés, néhány spontán szónoklat, skandálások voltak hallhatóak. Az est egyetlen atrocitásnak nevezhető eseménye itt történt: elrepült egy sörös üveg, amelynek szilánkjai a kerítésről a tömeg felé pattantak. Sérülés azonban nem volt és a résztvevők le is intették ezt a kevésbé méltó módon viselkedő részét a demonstrálóknak.
 
A Széchényi utca gyalogos járdáján indultak a felvonulók a város központja felé. Amikor a Nyugati utcához ért az ekkor még száz-kétszáz fős felvonulás váratlanul rendőrautók zárták le a gépjármű forgalmat, hogy a vonulók áthaladását biztosítsák. Egészen eddig csakis civil ruhás rendőrök voltak a tüntetők közelében és a későbbiekben is csak akkor jelentek meg rendőrautók, ha a forgalom akadályozása merült fel.
 
A Kossuth térre beforduló, folyamatosan növekvő létszámú felvonulókat sötét lámpaoszlopok fogadták, pedig már a besötétedés miatt szinte mindenütt égtek az utcai lámpák. Az MSZP székház elől idevonulók csatlakoztak a már itt tartózkodó más csoportosulásokhoz és amint a Kossuth szoborhoz érkezett a felvonulás a lámpák is kigyulladtak. A szobor körül ismét énekelni kezdett a tömeg. Spontán szónoklatok, hozzászólások hangzottak el. Himnusz, Szózat, Székely himnusz… Nagy lelkesedést váltott ki egy fiatalember szavalata, akivel a tömeg együtt skandálta, hogy „Rabok tovább nem leszünk…”. Nyolc óra környékén már ezres tömeg sereglett össze. Felolvasták a tüntetők petícióját, melyben többek között a parlament feloszlatását, átmeneti szakértői kormány kijelölését, a politikusok felelősségre vonását, új alkotmányt, a Szent Korona jogi méltóságának visszaállítását követelték. „Igazságot”, „mondjon le” és más skandálások mellett többek között Kossuth nótát énekelt a lelkes tömeg. Egy középkorú hölgy pedig szintén nagy együttérzéssel énekeltette meg a hazafias egybegyűlteket. A korábban is kevésbé békés „B-közepes” csapat is skandálásba kezdett időnként, nem éppen finomkodóan, de az est hangulatát döntően ez nem befolyásolta.
 
Kilenc óra körül már kétezer körülire nőtt a tömeg és egy kézi megafon is került a szobor talapzatán szónoklók kezébe. A lelkesítő beszédek közben számos háttérbeszélgetés folyt, találgatva az utóbbi napok történéseinek hátterét. A bekiabálásokból a nem egyöntetű politika jelenlét jól tükröződött. Voltak akik „csak” a kormányfő lemondását, büntetését követelték, néha a nemzeti oldal melletti szimpátia is hallatszott, de a radikálisabb, „rendszerváltó” hangulat is jelen volt. Közben folyamatosan jöttek a hírek telefonokról, a tévéműsor elől frissen érkezőktől. Lelkesedés fogadta az akkor még csakis békés fővárosi, és az ország többi részéről érkező demonstrációk híreit. A jelenlévők közfelkiáltással hitet tettek amellett, hogy a demonstrációt addig folytatják, míg át nem veszik országosan petíciójukat és le nem mond a kormány. A petíció átvételének végső határidejét a másnap tizenegy órában szabták meg, mivel a fővárosi demonstrálók erre az időpontra tűzték ki, hogy a Magyar Rádióhoz vonulnak, hogy ha kell akár el is foglalják, mivel sehol nem kaphat hangot követelésük. Mint azóta tudjuk, az időpontot a radikálisabb fővárosiak előrébb, és a televízióhoz hozták, aminek súlyos következményei lettek.
 
A tömeg toborzó jelleggel elindult a Kistemplom felé, ahol végül nem állt meg, hanem a Piac utcán elindulva „Ébresztő” és egyéb felkiáltásokkal haladt. Ekkor tűnt a legnagyobbnak a résztvevők száma, a menet eleje már a Miklós utcánál járhatott, amikor a vége elhagyta a teret. A járműforgalmat megbénító felvonulás a Petőfi térnél visszafordult, így a menetet záró rendőrautó a tüntetők hurkába szorult, akik már korábban is jókedvű beszólásokkal, csatlakozásra felszólítással „incselkedtek” velük. A Kossuth utcához visszatérve kettészakadt a tömeg. Nagyobb részük visszaindult az MSZP székházhoz, a többiek ismét a térre vonultak. A hír, miszerint a pártszékházat immár rohamrendőrök védik odaérve beigazolódni látszott és Budapestről is oszlatási hírek jöttek. A tömeg még itt is tartott spontán énekléseket, felszólalásokat. Provokatívabb bekiabálások csak egy-két ittasnak tűnő személytől jöttek időnként az egész est folyamán, így itt is. Részben a hatóság erőteljesebb megjelenése, részben a közel tizenegy órai időpont és nem utolsósorban a fővárosból érkező aggasztó hírek miatt ezután többen hazamentek, a mások pedig visszavonultak a főtérre, ahol még hajnalig folytatódott a fogyatkozó létszámú demonstráció.


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.013092041015625 másodpercig tartott.