Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene > Rock
  Több mint 50 millió eladott lemezzel büszkélkedhet
 
Héty Péter | 2006. november 28., 15:25
 
Bryan Adams debreceni koncertjéről nehéz bármi meglepőt, egyedit írni, hiszen egybehangzóak a vélemények: messze felülmúlta a várakozásokat. Ez nem csak a kanadai szerző-előadó csillagra vonatkozik, hanem a debreceni közönségre is, amely nagy lelkesedéssel fogadta fáradhatatlan, külsőségek nélkül is teljes értékű produkcióját. Világslágereit együtt énekelték az egyszerű, közvetlen rock énekessel tinédzserek és idősebbek egyaránt.
 
Néhány bemelegítő sláger – köztük a viszonylag újabb keletű Room Service (2004) – után az első igazi nagy „beindulást” a 18 Till I Die ars poeticanak is beillő klasszikusa hozta. Lábak nem maradtak mozdulatlanul a nézőtéren, de a színpadon is fogytak a kilométerek, hiszen nem csak a szokványos központi mikrofonba énekeltek, hanem a színpad két szélére is kihelyeztek egyet-egyet. A közvetlennek mutatkozó énekes-gitárost a hátrébb, két szélen ülő nézőknek egy-egy nagy méretű, óriási, álló képkeretre emlékeztető kivetítő is közelebb hozta.
 
A főszerep a zenéé volt, olykor szünet nélkül követték egymást a számok. A Can’t StopThis Thing We Started vagy a Run to You csupa energia rock and roll nótáit oly hatalmas ováció kísérte, hogy az olykor fülsértőbb volt, mint maga a zene. Talán a megalomániát nem kedvelő, alacsony, lassan már korosodó, de örökifjú zenésznek is köszönhettük, hogy nem süketültünk meg a hangerőtől. A kellő, de a szokványosnál visszafogottabb hangosítás egyértelműen a minőség javára vált. Mindemellett a közönség is jobban érvényesülhetett, akik az igényes gitárzene iránti lelkesedés mellett angol nyelvből is – társalgási szinten – kiválóra vizsgáztak. A kevés, többnyire humoros megjegyzésre a hallgatóság azonnal vevő volt, és ha hirtelen egy-egy dal közben abbahagyták a zenét, a szöveget a közönség kellő hangerővel énekelte tovább. Kiválóan vizsgázott az a hölgy is, akit a sztár a színpadra kért a közönségből önként jelentkezők közül, hogy a When you’re gone-t közösen énekeljék el. Mint megtudtuk, a magát Suzannenak nevező nő győri illetőségű és német nyelvet tanít. Egy szám erejéig neki is ugyanolyan sikere volt, mint Bryannek. Suzannet – jutalmul – a sztár fel is emelte a közös produkció végén, pedig majd egy fejjel magasabb volt nála.
 
Nem nagyon van módunk más helyszínek fogadtatásával összevetni a debrecenit, de feltételezhető, hogy ez a siker egy ilyen sztárnál mindennapos. Mindenesetre az igazi, vérbeli rock and roll befogadásában immár az Alföld közepén is világszínvonalon vagyunk. A teltházhoz ugyanakkor, úgy tűnt, jó néhányszáz néző hiányzott még. Tényként mégis megállapítható, sokan szeretik nálunk is Bryan Adams-et, még ha erre a koncert előtt nem is mindenki mert volna fogadni. Kicsit azért az is hozzájárul, hogy a kanadai énekes-gitáros nem az a fajta rock sztár, aki a műfaj ősi, lázadó, társadalmi kérdéseket is feszegető legendás vonalához sorolható. Ez megmarad Egyesült Államokbeli kollégájának Bruce Springsteen-nek és társainak. – Az én nevem Bryan, ami magyarul úgy hangzik, hogy Brájen – (itt óhatatlanul is beugrott a Monty Python’s „Blájen”-je), mutatkozott be egyszerűen azoknak, akik nem ismernék. És ugyanilyen egyszerűséggel megmarad az összetartozás, a szerelem témakörénél, s talán ez sikerének titka. Olyan andalító, fülbemászó balladákra ringatózhatott, akinek kedve volt, mint amilyen például a Please Forgive Me, az (Everything I do) I Do It for You, és a Have You Really Loved a Woman. Utóbbiból ugyan hiányoztak a lemezről ismert Paco De Lucia gitárfutamok, a kísérő gitáros mindent megtett, hogy ellensúlyozza a dolgot. Tulajdonképpen az elektromos gitáron is – olykor bravúrosan – a szóló szerepet hozta szinte mindvégig, a többnyire csak ritmusozó főnök mellett.
 
A zárás és a ráadás során azonban az akusztikus gitáré volt a főszerep, s az énekestől ízelítőt kaphattunk a majdnem tíz évvel ezelőtti MTV Unplugged koncertjének hangulatából. Azon még nem szerepelt a Rod Stewart és Sting társaságában lemezre énekelt szupersláger filmzene az All For Love, melyet egy szál magában és persze akusztikus gitárjával is remekül hozott a Főnix Csarnokban a közönség örömére. Méltóképpen koronázta meg ezzel a két órás koncertet.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.58
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.016205072402954 másodpercig tartott.