Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
Történet és jelenlét
 
Nádas Péter drámáit színre vinni megpróbáló feladat. Ezek a szövegek mindenesetre az általános gyakorlattól eltérő színészvezetést, illetve színészi jelenlétet igényelnek. A Találkozást a Budapesti Kamaraszínház előadásában láthattuk a DESZKÁ-n.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
Irónia képekben
 
Zsigeri nevetéssel indult a DESZKA Fesztivál második napjának színházi programja. A Kamaraszínházban a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata A jó pálinka itassa magát... című, a jelzet szerint képekben megfogalmazott iróniát hozta el a szemlére.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A boldogság dimenziói
 
Beavató színházi előadásként mutatta be a Csokonai Színház és a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház azt a produkciót, amely Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művéből készült. Üdvözlendő az, hogy a Szász Zsolt rendezte darab a fiatalokhoz próbál szólni.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A japán bűvöletében
 
Japánban vendégszerepelt nemrégiben a Debreceni Színjátszó Stúdió. A társulat tagjai az egyik Andersen-mese, A rút kiskacsa feldolgozását adták elő japán nyelven, iskolákban és a toyamai gyermekfesztiválon. A darabot Jámbor József színész fordította.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A tragédia halála
 
Akár izgalmas vállalkozás is lehetett volna a DESZKA második napján a Radnóti Színház produkciója, amelyben Szálinger Balázs három görög tragédiát összefésülő alapanyagából Valló Péter rendező próbált kihozni valamit. Hogy mit, azt nem tudtuk meg.
 

 
   
KULTÚRA
Cellatitok
 
Tovább lépegetve a líra és a dráma mezsgyéjén, a Csokonai Színház Mispál Attila vezette alkotóközössége Tóth Erzsébet költeményeibe merítkezett. A Kőrózsa, betonszív alkotóját az foglalkoztatja: az ember vajon a közösségében, vagy a tulajdon lelkében fogoly?
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A történelem hálószobái
 
Az idei DESZKA Fesztivál egyik (ha nem a…) legizgalmasabb produkciója volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának bemutatkozása Závada Pál Bethlen című darabjával, ami Móricz Zsigmond regénytrilógiája, az Erdély alapján készült.
 

 
DEOL > Kultúra > Színház és tánc
  A mozgás szerelmese
 
HeP | 2006. december 11., 15:36
 
Debreceni színpadokon is többször megfordult már – többek közt Sandhyadipa Kar oldalán – az a Mészáros Adrien, aki Indiában sajátította el az Odisszi táncot. Az Észak-Indiából származó templomi táncnak – Adrient is beleértve – mindössze három képviselője van Magyarországon.
 
– 14 éves korom óta tanulom a legkülönbözőbb kultúrák és korok táncait. Az alapokat Debrecenben, Dezső Virág Mozgás Teátrumában szereztem, majd különböző kurzusokon, és moderntánc pedagógusi képesítés megszerzésével bővítettem. Első fő profilom a kortárs tánc és fizikai színészet volt, de már ekkor is nyitott voltam más kultúrák iránt. Többek között foglalkoztatott az improvizáció, kontakt, flamenco, afro-tánc, ír sztepp, hip-hop, art-jazz vonal is. Amikor főiskola után Szombathelyre kerültem nagyon hiányzott a tánc, mivel ott semmi ilyesmi nem volt. Alapítottam egy saját csoportot és készült egy önálló szólótánc darabom is akkoriban a Császárnő címmel. 2004 tavaszán mutattam be Budapesten a Trafó - Kortárs Művészetek Házában rendezett Inspiráció – fiatal koreográfusok és kísérletezők estjén, melyet a Műhely Alapítvány szervezett. Sikerét azt hiszem provokatív jellegével értem el, hiszen nem éppen balerinás testalkatom őszinte felvállalásával, önmagam kendőzetlen bemutatásával, az őszinteséggel érintettem a nézőket.
 
– Ezek szerint sokat számít a táncos személyisége, nem elég csak a technika kifejlesztése?
 
– Szerintem alapvetően a táncos kisugárzása a meghatározó, a mindent átható színpadi jelenlét. Hiába minden technikai tudás, ha a közönség előtt kifejezéstelen arccal jelenünk meg. Jómagam belekóstoltam több kultúra jellegzetes táncába, mindenhol a jellegzetességeket kerestem, próbáltam a mozdulatok esszenciáját megtalálni. Szombathelyi tartózkodásom alatt merült fel bennem az igény, hogy kiszakadjak az akkori környezetemből. Így kezdtem el külföldi tánctanulási lehetőségek után nézni.
 
– Indiai utadat akkor konkrétan nem ehhez a kultúrához való személyes vonzódásodnak köszönhető?
 
– A választás valóban nem ilyen alapon történt. A Nyíregyházi Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakára jártam, amikor egy agykontroll tanfolyam hatására a meditáció életem részévé vált. Belekóstoltam a jógába is, de ennyiben ki is merült a kapcsolatom az indiai kultúrával. Amikor a dél-indiai tánctanulási lehetőséggel találkoztam, felkerestem néhány honfitársunkat, akik behatóan foglalkoztak már ezzel és kikértem a tanácsukat. A dél-indiai Bhaskara College of Fine Arts főiskolán – a nyugati kultúrákból érkezőkhöz képest – féláron végezhettem el a féléves kurzust. Mindössze ketten voltunk nem helyiek, de két hónap után az osztrák lány elment, így egyedül maradtam külföldi. Maga a tanulmány sem a tervek szerint alakult, mert rábeszéltek, hogy az észak-kelet Indiából épp őnáluk meghonosítani készült, hamvaiból újraélesztett Odisszi táncot tanuljam. Guru Sashikanta Nayak az egyik legautentikusabb tanárként érkezett az iskolába ebből az alkalomból, s így lett első indiai táncmesterem. Az Odisszi tánc egyike az ősi klasszikus indiai táncoknak. Templomi tánc, India északi államából Orissából származik. A Jagannath Puri és Konark templomok falain található faragott szobrok táncos pózait kelti életre. Bája abban rejlik, hogy a tribanghi nevű alappozícióban a táncos teste nőiesen törik meg a csípőnél, a mellkasnál és a nyaknál, egy gyönyörű hullámvonalat rajzolva. Magyarországon immár velem együtt is mindössze három képviselője van.
 
– Nem mindennapi élmény lehetett egy ilyen kultúrába egyedül belecsöppenni.
 
– Ami azt illeti, volt számos fázisa a dolognak, egy idő után például előtört belőlem egyfajta belső ellenállás. Hiányozni kezdett a megszokott kultúrközegem. Ott se buli, se férfi-nő kapcsolat nem volt, minden nap ugyanaz a zárt közösség vett körül. Szoros napirend és rutin határozta meg napjainkat, melybe az esti közös imaének és a közös étkezések is bele tartoztak. Nagy nehezen, amikor már nem bírtam, nő létemre egy férfi kíséretében térhettem be egy „ivóba” sörözni egyet, még így is jókora feltűnést okozva. Aztán a krízis csúcspontján úgy döntöttem, hogy nem érdekel semmi, ha már itt vagyok, belevetem magamat teljes egészében a munkába és semmi mással nem foglalkozom, csak a tánc tanulásával. Így is tettem, teljes erőbedobással dolgoztam, gyakoroltam. A történtek után nagy örömmel jöttem haza és azonnal keresni kezdtem a kapcsolatot az indiai tánccal. Később persze jobban megértettem, hogy mi zajlott le bennem, s tudtam, hogy az újonnan tanultak még hasznomra lehetnek. Az Indiában elsajátított táncokkal számos helyen felléptem azóta idehaza. Létrehoztam saját indiai tánc honlapomat is. Ezek mellett keresni kezdtem a lehetőségét, hogy miként folytathatnám az ott megkezdett tanulmányaimat. Így találkoztam az Odisszi mesternőjével Sandhyadipa Kar-ral, akit idén nyáron a Városházi Zenés Esték keretében a debreceni közönség is megcsodálhatott. Már az ezt megelőző évben tanítványává fogadott egy hosszabb magyarországi tartózkodásán, melynek sajnos csak a vége felé kerültünk kapcsolatba. Így sikerült idén elhoznom ismét hazánkba, ahol a Calcutta trió társaságában három fellépése volt. Ráadásként Debrecenben tartott egy tánckurzust is, melyen nyolc helybeli mellett három budapesti lány is részt vett. Én külön órákon tanulhattam tőle ez idő alatt az otthonomban, ahol kislányával együtt két hétig a vendégeim voltak. Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy a kurzuson résztvevőket rám bízta, így most heti egy alkalommal tartok indiai tánc foglalkozásokat, melyhez újabb érdeklődők is csatlakoztak. Külön élmény számomra, hogy nálam idősebb hölgyek számára is segíthetek kibontakoztatni képességeiket, nőiességüket.
 
– Úgy tudom, időközben lett egy új szenvedélyed is…
 
– Igen, a capoeira. Ez egy tánc- és harcművészeti ág, amit a Brazíliába hurcolt afrikai rabszolgák táncoltak először rabszolgatartóik előtt. Valójában a tánc csak álca volt, így tudták edzésben tartani magukat. A lényege az, hogy egy kört képeznek a résztvevők, energiáikat középre koncentrálják, ahol két „küzdő” mozog, játszik együtt. Stílusára jellemzőek a cselek, színlelt támadások, lendületes rúgások, illetve az olyan táncjellegű mozdulatok, amelyeknek az a célja, hogy az ellenfél kimozduljon egyensúlyából.
 
– Hogyan jött ez a meditatív, templomi tánc mellett?
 
– Idén február környékén találkoztam vele, és éppen jókor jött, mivel az egyéni, az égieknek szóló Odisszivel kicsit egyedül éreztem magam, ezért szükségét éreztem valamilyen közösségi, rendszeres mozgásnak. A debreceni ACDP Capoeira csoportban azóta rengeteg barátot találtam. E két mozgáskultúra az életemben jelenleg nagyon jól kiegészíti egymást. Az egész napos munka mellett szabadidős kikapcsolódásnak is jólesik.
 
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.018245935440063 másodpercig tartott.