Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KÉPZŐMŰVÉSZET
Tiltott gyümölcs
 
A lengyelországi kommunista elnyomás idején készült pimasz, merész és provokatív kompozíciók inspirációiról tájékozódhattunk a Banánköztársaság című kiállítás zárórendezvényén. A Modemben a tárlat lengyel kurátora, Jolanta Ciesielska volt a „kalauz”.
 

 
   
TÁRLAT
Mértan mindenkinek
 
Kitörések, angyal-témák, feszülő ékek és síképítmények: Aknay János szereti sajátos optikán át tanulmányozni a teret. Az érzelmek tipikus színeket, éles kontrasztokat kevernek a palettán egyedire. Az expresszív képeknek január 30-a óta a Modem ad otthont.
 

 
   
TÁRLAT
„Mostan színes tintákról álmodom”
 
Jubileumi kiállítás nyílt a Déri Múzeumban Válogatás az Ötvöszománc Szimpózium alkotásaiból címmel. A tárlaton a Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola elmúlt tíz évének legkülönlegesebb műveiből látható összeállítás 2009. december 15-ig.
 

 
   
TÁRLAT
Merész lengyelek
 
Groteszk kompozíciók, provokatív és merész alkotások, szándékosan anti-esztétikus képek láthatók harminc lengyel alkotótól a Modem legújabb, Banánköztársaság című kiállításán, mely a nyolcvanas évek lengyel expresszív művészetét mutatja be.
 

 
   
TÁRLAT
„Az azonosulás festője”
 
A főiskola után élete egyik legnagyobb dilemmája előtt állt: maradjon Budapesten, vagy hazatérjen Hajdúböszörménybe. Ő az utóbbit választotta. Halálának tizedik évfordulóján Maghy Zoltán munkásságára egy újonnan nyílt galéria emlékezteti az érdeklődőket.
 

 
   
TÁRLAT
Debrecen – ahogy Szipál Márton látja
 
A világhírű fotóművész, Szipál Márton legújabb alkotásaiból nyílt kiállítás január 20-án a Kölcsey Központ Bényi Árpád-kiállítótermében. A kiállítási szezonnyitó rendezvényen debreceni díszpolgárok portréit láthatjuk elsősorban.
 

 
   
TÁRLAT
Országjárás
 
A Hajdú-Bihar megyei nem hivatásos képzőművészek munkáját is bemutató, Utazó Esszencia 2009–2010 című vándorkiállítás célja, hogy megismertesse a látogatókat azzal a sokszínű gondolat- és érzésvilággal, amely az amatőr művészeket és alkotásaikat jellemzi. 
 

 
DEOL > Kultúra > Képzőművészet
  A megkönnyebbült sóhajú utókor
 
Balogh Tibor | 2007. február 02., 14:03
 
Hábetler Helga, a Barabás Villa igazgatója – az összművészeti alkalmak híveként – írók, zeneszerzők portréit várta arra a posztumusz kiállításra, amelyet az Alföld és a Hajdúság jeles festője, Égerházi Imre munkáiból fia, Égerházi Attila rendezett. Emberábrázolás Égerházi Imre művészetében címmel állt össze a kívánságnak is megfelelő, roppant igényes válogatás.
 
A Menyhárt József festőművész keze alatt, a debreceni képzőművészeti szabadiskolában nevelkedett mester egy XVI. századi freskófestő, Égerházi Képíró János kései leszármazottja. A festés-rajzolás hagyománya nem folytatódik jelenleg a családban, az utódok azonban mindent elkövetnek azért, hogy édesapjuk elfoglalhassa az őt megillető helyet a magyar művészetbarátok emlékezetében. Fia, Attila a Gramy nevű reklám-marketing cég tulajdonosaként, üzleti haszna jelentékeny hányadát fordítja a szellemi-művészi hagyaték feltárására, gondozására, átörökítésére, kiállítások szervezésére. Legutóbb Budapesten, a Városmajor utcában található Barabás Villában, egy vendéglátóipari-kulturális intézményben gyűltek össze – kétszáznál többen – a régi barátok, ismerősök, a környékbeli művészetkedvelő értelmiségiek, valamint a Djabe zenekar rajongói, hogy részt vegyenek a három teremben elhelyezett tárlat megnyitóján.
 
– Könnyű feladat egy tekintélyes hagyaték gondozójának lenni?
 
– Izgalmas kötelesség – feleli Égerházi Attila. Édesapánk halálát követően, el kellett telnie valamennyi időnek ahhoz, hogy a fájdalomból ocsúdva, hozzálássunk a szellemi hagyaték rendszerezéséhez. Hozzám került a teljes anyag, minden művészeti dokumentum, feljegyzés, a saját alkotótevékenységével kapcsolatos levelezések, számlák, művészettörténeti iratok, illetve az a hivatalos levelezés, amelyet az általa irányított és éltetett művésztelepek (Hajdúböszörmény, a Hortobágyi Alkotótábor) ügyében folytatott. Körülbelül egy évvel a halála után, felkértem egy régi ismerősömet, Révfalvi Iván nyugalmazott Matáv-főtanácsost, hogy segítsen a rendszerezésben, a katalogizálásban. Ma már olyan szinten tart, hogy, ha mondjuk szeretnék egy anyagot az 1972-es biharkeresztesi kiállításról, akkor előveszem a vonatkozó dossziét, s abban megtalálom a meghívót, a fotódokumentációt, stb.
 
A ránk maradt festményeket a testvéreimmel, Imrével és Péterrel egyenlő arányban osztottuk el, így a képek egyharmada is nálam van. Ugyanakkor, közös egyetértésben arra jutottunk, hogy az életművet egyben kell tartani. A mostani becslésem szerint, ez hozzávetőleg tíz-tizenkétezer alkotást jelent. Rendkívül termékeny volt. Persze, ebből nagyon sok a grafika, a tanulmány, a sorozatban lehúzott linómetszet, monotípia, ami mennyiségnövelő körülmény. Olyan alkotás, ami művészettörténeti szempontból is jelentős, az körülbelül ezerre tehető. Voltak jellemző témái: az erdélyi motívumkör, például. Azokat sokszor megismételte, hiszen szerették az emberek az ilyenféle képeket, vásárolták az intézmények, a magánszemélyek, nagy kedvvel. Egy-egy témára harminc-negyven variáció is született. Az etalonjuktól nem szívesen vált meg; legfeljebb múzeumoknak, s olyan intézményeknek adta el, ahol biztosan megmaradtak, ahol a hozzáférhetőségük megoldott volt. A mai kiállítások alapját részben az örökségünk képezi, de Hajdúhadházon, az emlékházzá alakított, hajdani alkotóházában is található a saját maga válogatta olajfestmény kollekció, a 60-as évek elejétől egészen a 90-es évek második feléig. A legjobb alkotásainak gyűjteménye, ami nem jelenti azt, hogy a mi tulajdonunkban nincsenek olyanok, amelyek a legeslegjobbak közé tartoznak, de a hadházi, egy reprezentatív válogatás. A kapcsolatunk nagyon jó az ottaniakkal, mindig kölcsönadják, amire szükségünk van. A Barabás Villába is, hat kép onnan került fel. A másik meghatározó közgyűjtemény a Déri Múzeum. Ott, mintegy kilencven alkotás található, ebből ’99-ben adományozott nyolcvanat a múzeumnak. Rendeztek is belőle egy nagy kiállítást, amit elvittek Keszthelyre, a Helikon Galériába is. A többit, korábban a múzeum vásárolta tőle. Tőlük is szoktam kölcsönbe kérni képeket. Fontos megemlíteni, továbbá a Cívis Rt-t, amelynek jogelődje korábban a szállodáiba, az éttermeibe vásárolt képeket. Náluk is, száz fölötti számban találhatóak Égerházi-alkotások. Míves munkák, tőlük szintén hozzájuthatunk, amire szükségünk van. Jelentős még Debrecen városának a gyűjteménye (mintegy hatvan-hetven mű), valamint található képe a Magyar Nemzeti Galériában és kisebb megyei múzeumokban. Hajdú-Bihar megye minden településén látni legalább egy alkotását.
 
– Budapest fogadókész a hajdúsági-alföldi képzőművészeti kultúra iránt?
 
– Egy markáns, egyedi kemény belső maggal rendelkező művészről van szó. Azt nem mondom, hogy életében nem volt olyan hely, ahol azt mondták: nekünk ez a fajta festészet nem fér bele. Másra vannak ráállva, ezért nem akarnak Égerházi Imre kiállítást vállalni. Ez a mentalitás elfogadható, a művészet sokszínűségéből, az ízlések változatosságából adódik. Az, persze furcsa, hogy bárhová mentem, mindenütt azzal küldtek el; „pár évig előre be vagyunk táblázva”. A lezárult életmű más megítélés alá esik. Már posztumusz kiállításról beszélünk, tehát igaz a tétel, hogy a halála után megnő a kíváncsiság a művész iránt.
 
Általában, valamilyen tematika köré szoktam szervezni a kiállításokat. Alföld, Erdély, hitélet, emberábrázolás. Mit kell ahhoz tenni, hogy egy adott helység vagy kiállító-intézmény fogadókészséget mutasson? Sikerült olyan kontaktokat találnom, ahol egy-egy ötlet nagyon jól elhelyezhető. A Bolgár Kultúra Házában, például az odakinti művészeti élményeire hívtam fel a figyelmet. Egyébként, ahová visszük a katalógust, vállaljuk a költségeket, ott természetesen tárt karokkal fogadnak. Én válogatom össze az anyagot (ez munka), én adom ki a katalógust (a cégem dolgozza fel grafikailag, a nyomdai kapcsolataink lehetővé teszik, hogy kedvező áron lehessen őket előállítani), én vállalom a képek szállítását, s azt, hogy műsort adok a saját zenekarommal, vagy valamilyen más produkcióval. A Barabás villabeli megnyitónak, például különleges aktualitást adott, hogy most jelent meg a Djabe zenekar Égerházi Imre festményeire komponált műveinek, a bemutató turnéjának dupla DVD-je, Táncoltak a Kazlak címmel. Az intézménynek a kisujját sem kell mozdítania. A lényeg azonban az, hogy a festmények önmagukért beszélnek. A szakmai színvonal adott.
 
– Merre – tovább?
 
– Értsem szó szerint a kérdést? Nos, fellehetők képei az országban elszórtan, ismeretlen helyeken. Én ezeknek megpróbáltam a nyomukba eredni. Pannonhalmáig is elmentem akár, ahol dolgozott a művésztelepen. Nyomról-nyomra haladok. Lefényképezem a képeket. Professzionálisan, nem digitálisan, hanem nagyméretű diára. A diának a felbontását a digitális világ még nem tudta reprodukálni. A távlati célom az, hogy majd egy életműkönyvet adjak ki, olyan művészeti albumot, amely feldolgozza a teljes művészi életutat.
 
A gyűjtéssel sok ismeretségre, barátságra tettem szert, és tapasztaltam azt a szeretetet, amit édesapám iránt éreztek az emberek. Jó kapcsolatteremtő, szeretetre méltó emberként maradt meg az ismerősei emlékezetében. Leszármazottként, ezt a szeretetet és megbecsülést én is megkaptam. Nagyon jó érzés volt tapasztalnom, hogy az élete nem volt hiábavaló, mert nyomot hagyott az emberekben.
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.018067121505737 másodpercig tartott.