Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Lemezkritikák és -ismertetések
  

 
   
ZENE
Marsbéli próféciák
 
Színészként kezdte, tagja volt a Harcosok klubjának, egy ideje pedig gitárral a kezében folytatja. Jared Leto szenvedélyesen énekel a 30 Seconds To Mars harmadik, némi engedélyezett hangulatszínezőkkel (kórusok, szintetizátorok) dúsított albumán is.
 

 
   
ZENE
Emlékezetes
 
A Lux együttes megalakulásának negyvenéves jubileumán a teljesség igénye nélkül felidézte múltját és vadonatúj, napi aktualitású számokkal is meglepte az őket ünneplő közönséget. A rock debreceni öreg rókái a napokban kapnak Pro Urbe díjat.
 

 
   
ZENE
Ütős koncert
 
Az ütőhangszeres Toldi Éva, akit többek közt dzsesszegyüttesekből ismerhetünk, lelkes tanítványaival tanórákon kívül is foglalkozik; ha kell, még át is írja az órára bevitt kedvenceket. A Ritmico csoport a debreceni jazzbarátoknál vendégeskedett legutóbb.
 

 
   
ZENE
„Magyarországról jövök a karavánommal”
 
A bravúros Paco de Lucía, a spanyol gitár nagymestere adott koncertet március 27-én a Főnix Csarnokban. A flamenco-dzsessz világhírű képviselője a koncert előtt a Deol.hu kérdésére elárulta, felelősséget érez a flamenco jövője iránt.
 

 
   
ZENE
Alice Kottaországban
 
A kócos Tim Burton kissé beteges képi világához nem nehéz zenéket társítani. Alice-feldolgozása nyomán rögtön két filmzene lemez is született. Mi az Almost Alice címen futó korongot ragadtuk magunkhoz. Divatos rock és alternatív zene sok gitárral.
 

 
   
JAZZ
Virtuóz flamenco
 
Az immár 63 éves spanyol gitáros, Paco de Lucía neve összeforrt az igényes, akusztikus muzsikával. Szólóban és más legendás gitárosokkal is gyakran lépett fel eddig, de mostanság leginkább flamenco zenekarával turnézik. A Főnix Csarnokban március 27-én játszik.
 

 
   
JAZZ
Hölgykoszorú
 
Rhoda Scott harmincöt év után érkezett ismét Debrecenbe és töltötte meg a Kölcsey Központ nagytermét. A Hammond-orgona hetvenkét éves, ám igen fiatalos amerikai-francia – és kicsit már magyar – mestere két kiváló hölgy zenésztárssal adott nagysikerű koncertet.
 

 
   
ZENE
Mestermunka
 
Latin világot varázsolt a téli debreceni éjszakába a két gitárfenomén: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, illetve vendégük, az ütőhangszeres Horváth Kornél. A zenét évek óta ismerem, hallgatom, szeretem, de élőben még nem volt szerencsém a virtuózokhoz. 

 
   
ZENE
Retronome pontossággal
 
A rockerek lassan felélednek a szokásos év eleji punnyadásból. Kedvező hír számukra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek zenéit feldolgozó és abból táplálkozó Retronome zenekar február 26-án fellép a Sikk Music Caféban. Vendégük a Stormraiser.
 

 
DEOL > Kultúra > Zene
  Vérbő nemzeti rock
 
Héty Péter | 2007. február 22., 12:23
 
Ritkán bukkan fel a magyar rock muzsika egén olyan egyedi csapat, mint a Lovardában péntek este fellépő Kárpátia. Zenéjük profin megszólaló, viszonylag kemény, lendületes, dallamos rock, de nem ezzel váltak igazán ismertté, hanem szövegeikkel és ezekből tükröződő igen tüzes, harcias hazafiságukkal.
 
Szöveg és hangzás jól erősítik egymást a Kárpátia zenéjében, akárcsak énekes-gitárosuk markáns hangja. Megfelelő technikai, anyagi háttér nélkül, persze, ez nem lenne elég. Majdnem négy év telt el megalakulásuk óta, a felállás azóta nem változott. Indulásukkor úgy érezték, eljött az idő, hogy olyan célokról szóljanak a magyarsághoz, amelyeket őseink, a nemzet hősei is fontosnak tartottak. Feladatul tűzték ki, hogy mind a határon túl, mind az elszakított területeken újraélesszék a magyar hagyományokat, a nemzeti érzést. Kemény kiálláshoz kemény zene illett, de kellő dallamgazdagsággal, kevés, ízlésesen elhelyezett népies dallamvilággal, hangszereléssel fűszerezték. Célkitűzéseikhez partnerekre találtak például a nemzeti motoros klubokban, vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomban. 2004. márciusi bemutatkozójukon már a motorosok feleltek a biztonságért, s hamar a motoros fesztiválok népszerű fellépői lettek, de megfordultak számos hazafias megmozduláson is. Pártokhoz nem csatlakoztak, még ha egyik-másik ki is állt mellettük, mikor például a fővárosi önkormányzat által működtetett Petőfi Csarnok lemondta fellépésüket.
 
A február 23-án Debrecenben vendégeskedő Kárpátia sorra jelenteti meg lemezeit, a legújabb Piros, fehér, zöld címmel készült el. Idén már szinte nincs olyan hétvégéjük, amikor ne lenne koncertjük. Debreceni fellépésükre ezres nagyságban fogynak a jegyek elővételben. Vendégük lesz a Forr a dalom című lemezével egyre ismertebbé váló Sárdy Barbara és Papp Gyula.
 
Legújabb terveik között szerepel, hogy rengeteg kalóz koncert videó felvételeikből készítenek egy DVD-t, s ezekből vágnak össze anyagot dalaikhoz. Az is megjelenik majd, hogy merre jártak, hogyan koncerteztek, úgy ahogyan történt, vagyis nyersen. Erre a DVD-re még terveznek ráadásként egy klipet is.
 
Tagok: Petrás János – ének, basszus, Csiszér Levente – szólógitár, Bíró Tamás – ritmusgitár, Bankó Attila – dob, ifj. Galántai Gábor – billentyű
 
Kapcsolódó link:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.0078728199005127 másodpercig tartott.