Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
IRODALOM
Táncoló tollak
 
Erős vizuális képek és intenzív elbeszéléstechnika világlott ki többek közt azoknak a fiatal poétáknak a verseiből, akik az egyetemen működő literátor önképzőkörök és a budapesti Csillagszálló című kulturális utcalap irodalmi estjén tartottak felolvasást.
 

 
   
IRODALOM
Ha „ömlik a sors”
 
A Párizsból hazaköltözött irodalmi-kritikai folyóirat, a Magyar Műhely is bemutatkozott a szerkesztőbizottsági tag, Papp Tibor részvétele mellett az irodalmi napokon, ahol Mispál Attila rendezésében Tar Sándorról is megemlékezhettek az irodalomkedvelők.
 

 
   
IRODALOM
Egy fantasztikus dán történet
 
A dán irodalom nagyasszonyaként számon tartott Karen Blixen életéről, munkásságáról nyílt kiállítás a Méliusz-központban június 2-án. A Dán Kulturális Intézettel közösen szervezett dokumentumkiállítás Kecskemét és Budapest után érkezett Debrecenbe.
 

 
   
IRODALOM
Költők eszmecseréje a Hatvaniban
 
Irodalomhoz fűződő kapcsolata későn alakult ki, gimnáziumi évei legelején nem szerette a művészeteket, de magát az életet sem. Marno János színes egyéniség, aki személyiségéhez méltó beszélgetésben osztotta meg nézeteit a debreceniekkel.
 

 
DEOL > Kultúra > Irodalom
  Víg verbális perverzió
 
R. Szabó Zsuzsa | 2007. március 02., 14:25
 
Versorgiára invitálnak az Udvariatlan szerelem című kötet szerkesztői. A kifinomult, udvarló, nőtisztelő udvari szerelem mellett ugyanis létezett a középkorban az udvariatlan kéj költészete is. A prae.hu közreműködésével megszületett középkori obszcén költészet antológiájának bemutatóján dúskálhattunk az arcpirító pajzán versek rengetegében.
 
Az irodalmat, a költészetet, az írást sokan olyan szent területnek tekintik, ahová nem illik bepimaszkodnia a trágárságnak és vulgaritásnak. De ha már bepimaszkodta magát, akkor kíváncsian olvassuk a szaftos szövegeket, mert izgalmasnak tűnik a strófákba szedett perverzió.
 
Nem tisztem itt, e helyütt belebonyolódni a kanonizált szövegek nyelvi világába, és arra sem vetemednék, hogy tanulmányszintű értekezésbe kezdjek az obszcén költészetről. Kikerülhetetlennek tartom azonban, hogy néhány markánsabb példával álljak elő a most megjelent könyv bemutatójának kapcsán. Mert a testi szerelemről, a nemiségről a maga nyersségében már nagyjaink is beszéltek és írtak. Boccaccio jó útról letévedt szerzeteseit középiskolából is ismerjük, de köztudott, hogy Janus Pannonius sem restellte papírra vetni a szex élvezeteiről szóló epigrammáit. Hogy csak az ismertebbek közül szemezgessünk, Villon is élvezettel verselt a testi gyönyörökről. Az obszcenitás költői beszédfajta, olyan verbális megnyilvánulás, ami tankönyveinkben létjogosultságot éppen nem is kapott, de nagyon is létezett.
 
A Gyulai Líviusz illusztrációival színesített antológiában az udvariatlan verseket nyolc nagy fejezetre bontva olvashatjuk. A fejezetek a provanszál obszcenitástól eljutnak egészen a latin szarkazmusig. Az udvariatlan költészetben a verseket fordítókkal bolyonghattunk. A Modem vendégei a több száz éves versek mai átköltői voltak. Dúl Kata felolvasásaiban a női szájból elhangzó trágárság különös akusztikai élményébe ütközhettünk. Hallható volt Havasi Attila fordításában költői párbaj, melyben két ismeretlen trubadúr verselt előre meghatározott strófaszerkezetekben és megadott nyelvi regiszterrel. A két trubadúr „genitív szerelemben égve” nyelvtani terminusokkal helyettesítették az erotikára, a szexre utaló szavakat. Nőgyűlölő versekkel is megfűszerezték az Udvariatlan szerelem fordítói az estet, de hallhattunk a széklettel és annak hasznosságával foglalkozó vitaverseket is, ráadásul kétféle fordításban. A kagyló balladájában a női maszturbáció került a középpontba, a pásztorénekek pedig a kihívó pásztorlányról meséltek. Bölcs szonetteket is hallhattunk, melyekben a lét lényegisége három dologban ragadható meg: „nő, kocsma, kocka”.
 
Ebben a víg verbális perverzióban kedvünkre tobzódhattunk a nemi szerveket és közösülést, szeretkezést jelölő szavakban és kifejezésekben. Ahogy írom e sorokat, érzem, hogy magam is abba a nyelvi küszöbbe ütközöm, melynek létéről és hatásáról a tudatalatti gondoskodik. Megszoktam, és mindannyian megszoktuk, hogy hol, hogyan fejezhetjük ki magunkat, épp ez korlátoz most az Udvariatlan szerelem című kötet bemutatójának kapcsán a szavak, kifejezések használatában. A kötet szerkesztői, Bánki Éva és Szigeti Csaba biztos pontosan tudják, hogy a tévéből áradó szemtelenül és arcátlanul konkrét szexualitásból és trágárságból már túlkínálat van, ám ha a középkor eddig ismeretlen költeményeiből kaphatunk magyar ízelítőt, akkor sokaknak belebizsereg a fantáziája.
 
Tény, hogy ez a megszólalásforma egy jelentésrétegű, kibonthatatlan, továbbgondolhatatlan, egyszer használatos, mint az óvszer. Intertextuális utalások helyett inkább intervaginális utalásokat hallhattunk.
 
A szövegorgia különlegessége azonban abban van, hogy több száz évvel ezelőtt megírt verseket a mai magyar nyelvre ültették át. Valamiféle boldog perverzió vezérelhette a fordítókat arra, hogy átoperáljanak régi obszcén szövegeket mai magyar nyelvre, dúskálva a káromkodásainkat segítő szavainak tengerében is. A műtét eredményéről kinek-kinek kialakul a saját véleménye. Én, hallgatva a verseket, a csömör szélére kerülve megállapíthattam, hogy valahogy úgy van ez, mint az érzelmes lányregényekkel: ez a nyelvezet is megüli a gyomrot.
 
Kapcsolódó link:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.006335973739624 másodpercig tartott.