Kultúra Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
PÁRTOK
Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének képviselői 2006.
 

 
   
PÁRTOK
Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének képviselői
  

 
DEOL > Politika > Pártok
  Toroczkai engedetlenségre buzdít
 
DEOL | 2007. március 03., 14:30
 
A Jobbik debreceni alapszervezetének szervezésében előadássorozat kezdődött, melynek első vendége Toroczkai László volt Debrecenben. A Márciusban újrakezdjük című előadása előtt a szervezők egy „Országház pezsgővel" és egy „Gyurcsány kolbásszal" fogadták a péntek délutáni rendezvényen.  
 
Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja szerint tizenhét év tapasztalata után már nincs idő semmittevéssel várni, hogy ez a vezetés majd összeomlik magától. Komoly nemzetközi lánc áll mögötte és immár nyíltan felvállalta a Jakobinus irány követését. Martinovics óta tudjuk ez milyen nemzet- és hit ellenességet jelent, s már láthatjuk tetteiket. Félelmetesen fogyunk a Kárpát-medencéből. Küzdelem és harc nélkül az életben semmi sem megy, aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik – állította a szónok.
 
A hatalom a Kádári idők módszereit alkalmazza ma is, propagandájával ködösít, így az emberek nem mozdulnak meg elnyomóik ellen és nem állnak azok mellé, akik ezt megteszik. Ha ez így lesz, a következő választás előtt megint engednek a nadrágszíjon, és mosolyogva mondják, hogy itt az eredménye a megszorításoknak, igazunk volt. Aztán elsöprő győzelmük után ismét kezdik a megszorítást, nehogy elvesszen, amiért annyit szenvedtünk. Már nincs mit vesztenünk, hisz a jobbágyoknak is meg volt a lakásuk és a betevőjük. Senki ne várjon földalatti gerillaharcos csapatokra. Bár az se baj, ha a hatalom ilyenektől fél. Mindenki csak magára számíthat, arra, amit ő megtesz. Ennek érdekében az 1957-es „Márciusban Újra Kezdjük” jelszóval általános elégedetlenségi mozgalom meghirdetését helyezte kilátásba Toroczkai László.
 
Mint mondta, semmi másra nincs szükség, csak egy időre megbénítani az országot, és lemondatni a kormányt. Akik az ezzel járó kárral riogatnak, azok vagy a hatalmat szolgálják, vagy nem tudják, hogy mekkora károkat okoz a mai vezetés. Most nem új pártok kellenek, van már elég, és a későbbiekkel sem kell foglalkozni, mert az majd kiforrja magát, csak minden polgárnak meg kell mozdulni a cél érdekében – mondta Toroczkai.
 
 
Kapcsolódó oldalak:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.0090999603271484 másodpercig tartott.