Kaminer Németország egyik legtöbbet emlegetett fiatal írója manapság. Pedig, orosz zsidó, aki – kihasználva a kilencvenben uralkodó zűrzavart – Berlinben telepedett le. A tanult hangmérnök és dramaturg rövid időn belül új otthonában sem tudott ellenállni a nyelvi kifejezés kísértésének és hamarosan a könyveladási listák élén találta a nevét. A németül publikáló író nyelvi leleménye elkápráztatja ugyanis a németek többségét – elsősorban a fiatalabb generációt –, akik nem csupán könyveit forgatják szívesen, hanem Dj-ként is előszeretettel hallgatják. Kaminer ugyanis Yuriy Gurzhy barátjával – a Rotfront nevű berlini kultzenekar alapító tagjával, melynek másik alapító tagja a magyar Wahorn Simon – évekkel ezelőtt lemezlovasként kezdett el fellépni, meglovagolva a kilencvenes években fellángoló és azóta is tartó NDK- és Szovjetunió-nosztalgiát. Russendisco néven egy party-sorozatot kezdtek el, mely manapság nem csupán Berlinben kedvelt szombat esti lazulás, hanem szerte Európában nagy népszerűségnek örvend. A Radio Multikulti évek óta sugározza rendszeresen a Russendisco megálmodóinak műsorát, sőt Kaminer tárcáit vezető német újságokban is gyakran megtalálhatjuk.

 

Nem csoda hát, hogy Wladimir Kaminernek magyarul is megjelent már néhány könyve (Multikulti. Berlini történetek; Utazás Trallalába) az elmúlt két évben a Helikon Kiadónál. A nagy szovjet fazék feleségével közös munka, utánozhatatlan hangja azonban itt is jelen van. Sajátos, fanyar humorával és csípős iróniájával állandó kihívást jelent olvasói számára, mégis elfogadták, sőt imádják. Németországban élő orosz zsidóként mind Moszkvában, mind pedig Németországban sikerül amolyan kívülállóként szemlélnie az embereket és eseményeket. Ráadásul a nélkül beszél komolyan, hogy akár a gyanúja is felmerülne, hogy komoly dolgokról szól.

 

Feleségével közösen jegyzett szakácskönyvük amolyan kultúrtörténeti kalauz, melyet a személyes élmények varázsa mellett jellegzetes receptek is „fűszereznek”. A volt Szovjetunió tagköztársaságait sorra véve mesél a Kaminer házaspár az adott ország sorsának alakulásáról. A beszámolót gyakran tarkítja egy-egy személyesen megélt gyermek- és felnőttkori élmény vagy vicces családi történet. Majdnem mindegyiknek állandó szereplője a régi barát, Andrej, akivel gyakorlatilag az egész országot bejárta Wladimir Kaminer. Andrej egyik legnagyobb szenvedélye a lettek kedvence, a gyümölcskocsonya lett, ami annyira elbűvölte a fiatal utazót, hogy mindenáron meg szerette volna osztani élményét barátaival és szeretteivel. Először természetesen a transzporton törte a fejét, ami lehetetlen vállalkozásnak bizonyult, ugyanis a színes remegő zselé hazafelé mindig felszívódott – kellemetlen rikító foltokat hagyva maga után a srácok nadrágján. Andrej azonban nem adta fel: otthon próbálkozott az édesség elkészítésével – sikertelenül. Gyanújuk beigazolódott: a lett desszert nem Moszkva-kompatibilis.

 

Kaminer katonaéveiről is mesél a könyvben, arról, hogyan ismerte meg az üzbégek nemzeti italát, azt a zöldteát, amit egyik katonatársa dugdosott a matraca alatt. Megtudhatjuk azt is, hogy hogyan lehet olaj, serpenyő és tűz nélkül krumplit sütni egyetlen vasaló segítségével. Mókás és elképesztő történetekben tehát nincs hiány, sőt Kaminer érti azt is, hogy hogyan kell porciózni a viccet. A végére hagyja a leginkább hajmeresztő történetet, melyben arról számol be, hogy a volt Szovjetunió vezetői hogyan ajándékozták meg kiváló elvtársaikat egy párizsi, illetve egy londoni kiruccanással, anélkül, hogy kiengedték volna őket az ország határain kívülre.

 

Azok sem csalódnak azonban, akik autentikus receptekre vágynak, hiszen a Kaminer házaspár nem kis utat járt be, hogy megossza velünk a tapasztalatait. Elmondják, hogy hogyan készül többek között a jófajta ukrán borscs, a tatár ecspocsmak, a lett répapuding, az üzbég kijma-surpa és piláf, a szibériai rakott hering, az azerbajzsáni zöld kükü, a grúz dióból készült csurcshela, a belorusz krumplileves és az örmény csalánsaláta.

 

Az orosz lelki alkatról néhány alapvető elképzelés mindmáig tartja magát, melyek közül talán a vodka szeretete a legmeghatározóbb. Kaminer ugyan sok-sok klisét dönt le könyvével, melyek a volt Szovjetunió országainak színes és egymástól merőben eltérő kultúráját gyakran szürkén egyívásúvá kívánják olvasztani, a vodka azonban Kaminer szerint is szinte majd mindenhol az egyik legfontosabb tápláléknak számít ezen a területen. Lehet, hogy a szocializmusnak végül mégis sikerült valamiképpen egyesíteni ezt az oly sokszínű országot?